Meglepetés Magazin – Interjú

Mester Dóra, szexoktató

Méltóságot a szerelemnek!


Lapunk hasábjain hónapok óta válaszol olvasóink intim, olykor sikamlós kérdéseire. Noha Mester Dóra még csak 35 éves, nincs olyan téma, ami zavarba hozhatná.

Aprócska túrabakancs és egy lábhajtányos kismotor fogad az előszobában. A kétéves Miksáé mindkettő, ám ő éppen nincs otthon. Beszoktatós egy családi napköziben, anyukája ebéd után hozza haza. Hatalmas asztal mellett beszélgetünk, a fali könyvespolc izgalmas könyvekkel teli. Az egyik címlappal felénk fordítva áll, rajta kultikus japán szex rituálé látható.

„Miért ne járhatnék én is szex-boltba?”

„Nem dugdosom a könyveimet, nagyon sokat tanulok belőlük!” – kapja el fürkésző pillantásomat Dóra, aki eredetileg közgazdász.

„Kislány koromban kezdett foglalkoztatni a női testiség, amikor kétoldali petefészek gyulladás miatt megoperáltak. Később, már felnőtt nőként az izgatott, hogy mi mindent lehet kipróbálni, a szexet mindig egyfajta játékként fogtam fel. Párommal a szerelmünk kezdetétől elég fontos szerepe van az erotikának, mindig nyitottak voltunk mindenre. Próbáltunk kalandozásainkhoz szexjátékokat beszerezni, de rájöttem, hogy lehangolóan reménytelen az ügy. Szinte lehetetlen volt jó minőségű termékekhez jutni és akkor még minden budapesti szex üzlet leginkább kukkolós bárokra hasonlított. Ha be is merészkedtem ilyen helyre, hát… úgy néztek rám az ott tartózkodó férfiak, mintha legalábbis ufó lennék. Kérdem én: miért?”

Később, egy amerikai utazás során Dórában komoly tervek kristályosodtak ki.

„Szintén közgazdász párom elnyert egy ösztöndíjat, s feltette a nagy kérdést, vele tartok-e San Franciscóba? – meséli. –Természetesen igent mondtam. Arra gondoltam, hogy míg Balázs tanul, addig én a női szexualitáshoz kötődő doktori disszertációmon dolgozom majd. De nem akartam csak könyvtárban ücsörögni és közben elszigetelődni.”

„Sok mindent megértettem magamról is…”

„Hallottam, hogy San Francisco-ban működik egy olyan szex shop, amit nők alapítottak azzal a céllal, hogy a szex nők számára is elérhető legyen. (goodvibrations.com) Kíváncsivá tettek. Ez egy olyan üzlet, ami nemcsak nyitott, világos, de szexjátékok forgalmazásán túl oktatói-tanácsadói feladatokat is ellát, ráadásul saját kurzusokon még szakembereket is képez. Beiratkoztam hozzájuk.

Erős élmény volt megtapasztalni, hogy mennyire más az ottaniak viszonyulása a szexualitáshoz. Nyíltan beszélnek róla, mernek kérdezni, számukra gyakorlatilag nincsenek tabuk. Hiszem, hogy ez a normális hozzáállás, és nem az a görcsösség, ami nálunk sokszor tapasztalható. Ott kint sok mindent megértettem például az édesapámról is, aki egyedül nevelt fel engem és a testvéremet, miután a szüleim tízéves koromban elváltak. Mi, gyerekek nem tudtunk róla, de a papám homoszexuális volt. Felénk ennek soha semmilyen jelét nem mutatta. Ma azt gondolom, egy vidéki város köztiszteletben álló orvosaként nem is tehetett másként, mint hogy a kettős életet válassza. Tragikus körülmények közt halt meg, de talán másképp alakult volna a sorsa, ha elfogadóbb a közeg, amiben élnie kellett.”

Meg kell szabadulnunk a gátlásoktól

A tanfolyamok elvégzése után Dóra egy helyi szex-információs központhoz (SFSI.org) csatlakozott, ahol önkéntes segítőként dolgozott.

„Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Azóta tudom, hogy mennyire fontos a szexről szabadon beszélni. A szex születésünktől egészen a halálunkig elkísér bennünket, s talán a legfontosabb dolog az életben! Legfőbb boldogságforrásunk lehetne, többet és jobban kellene törődnünk vele. Ehhez képest ijesztően keveset tudunk róla. Ezen szeretnék változtatni. Egyetemen és középiskolában is tanítok, többek között arról, hogy miként lehet gátlások nélkül és örömtelin megélni a szexualitást. Nekem szerencsém van, mert Balázs, a párom maximálisan támogatja ambícióimat, büszke rá, hogy egyszerre vagyok anya és foglalkozom nyíltan a témával. Mindketten hiszünk abban, hogy a jó párkapcsolat az őszinteségen, nyíltságon, önismereten és nagyon sok figyelmen alapul. A szex számunkra egyszerre kaland és folyamatos feltöltődés forrása. Mióta megszületett kisfiunk, különösen izgalmas a szexualitást szülői szemmel is látnunk. Miksának őszintén válaszolunk mindenre, ha kérdez, s ha eljön az idő, bátran belelapozhat majd a könyveimbe. A szexet sem valami rejtélyes, takargatnivaló dologként éljük meg előtte. Bízom benne, nem lesznek gátlásai, nyitott lesz és elfogadó, és hogy nem kell majd szexuális felvilágosító órákra járnia!”

Keretbe:

Szex-oktató, szex-terapeuta vagy inkább szex-„konzultáns”?

„Valahol mindegyik vagyok – de igazából egyik sem. Meggyőződésesen hirdetem, hogy a szex alapvetően jó, az intimitáshoz és gyönyörhöz mindenkinek joga van. Ezt azonban nem annyira nyilvánvalóan egyszerű megvalósítani, mint kimondani. Olyan segítő, tájékoztató munkát végzek, amit tudatosan elhatárolok a szexualitást orvosi vagy pszichés problémaként kezelő szakmáktól. Tudtommal ezt még Magyarországon nem csinálja senki, így szakmámnak egyelőre nincs is pontos magyar meghatározása. Míg nem jut eszembe alkalmasabb kifejezés, addig szex-oktatónak mondom magam…”

Website: www.csakatestemenat.hu

Leave a Reply