Szia Dóra!

Igazán jó volt olvasni a rettentő tempódat.

A szexualitásról olyan szívesen beszélnék, de olyan tipikusan odaragadt vagyok a mi magyarul közép-európai realitásainkhoz. Szerintem neked érdemes nagyon érteni a mi – hozzám hasonló – civil fakalapjainkat. Azokat, akik ott toporognak a “beszélnünk kellene róla” rendezvények bejárata előtt, de nem mernek bemenni.

Mindenkinek megvan a maga pikánsan egyedi története. A szexualitás nem egyszerűen jó vagy rossz. A rejtélyessége az egyik legfontosabb összetevője. Mégis azt mondjuk: tegyük tisztába a dolgokat. A punci, meg fasz nem csúnya szó. A nyelv hozzáigazítható az egyébként bátran bizarr személyes világunkhoz. Akkor mit is kapunk? Mit nyerünk és mit
vesztünk? Tartsuk-e bátran kedvesünk mellén a kezünket, hiszen olyan nagyon kellemes. De közben nem éppen azokat a magaslatokat simítjuk-e bágyadt vízszintesbe, amikről a lesiklás jelentette a legnagyobb örömöt.

Valahogy mindig azt éreztem, hogy a szexualitás kötéltánc. Egyensúlyozás a semmi és a végtelen között. Sohasem láttam, mi a mozgástere a racionalitásnak mindebben. A tudatosság éppúgy lehet gyilkosa a rezonanciának, mint a bűntudat, vagy az ismeretlentől való félelem.

Hogyan igazodsz el olyan területeken, ahol nem rendelkezel saját élményekkel? Pl. az öregedéssel járó változásokkal kapcsolatban?

Ölellek

KV

Drága barátom,

nagyon jó volt olvasni a leveledet, megerősített, és elgondolkodtatott. Inspirálsz, mint mindig. És amiért itt válaszolok, az éppen az, mert egy csomó kérdés bennem ugyanígy motoszkál, és kíváncsi lennék, hogy mások mint gondolnak róla. Például akkor, amikor ott toporognak a tábla előtt, amire ki van írva, hogy tessék kérem bejönni! Én vagyok a táblán, egyszerűen, ahogyan legtöbben ismernek, mosolygok, intek a szememmel, hogy nem kell félni. És le is írom, az egyértelműség kedvéért, hogy nem kell majd levetkőzni, és nem kell megszólalni se, csak annak, aki akar. Persze, annyit már csak azért is elárulok, hogy nem „előadást” tartok, nem lesz elég csak az arctalan hallgatóságot alakítani. Érdekes és elgondolkodtató valóban, hogy mennyire szorongunk egyáltalán csak leülni valakikkel egy térbe valamiről beszélgetni, pláne, ha ez a szex.

És az még érdekesebb, hogy közben meg minden csoport, ami összeállt, mert voltak elég kíváncsiak és bátrak az ajtó előtt toporgó jelentkezők, meg már mennyire működik. Hogy a szex egyáltalán nem „nehéz” téma. Mindenkinek nagyon is van mit mondania róla. Ezért csinálom. Hátha egyre többen és többen veszik a bátorságot, hogy belépjenek egy barátságos helyre barátságos emberek közé. Beszélgetni. Tétek és kockázat nélkül. Felteszem, hogy ez utóbbiról a legnehezebb meggyőzni egyelőre a magadfajta „civil fakalapokat”. Hogy az igazi tét nem itt van, hanem azokban a helyzetekben amikor baromira izzad tenyerünk, kettesben a kedvessel, mert nem tudom, hogy jó-e neki, hogy fáj-e, hogy hogyan szeretné, hogy kérdezzem-e, hogy hogyan mondjam el, amit én szeretnék ésatöbbi.

Azt kérdezed, hogy nem öli-e meg a vágyat, a varázst a tudatosság, a beszéd, a nyelv, a tiszta, átlátható kommunikáció? Mintha azt kérdezném, hogy szükségszerűen ízetlen lesz az étel, csak mert előző nap kitaláltam, hogy mi legyen ma vacsorára, tudatosan elmentem hozzávalókat szerezni és aztán még szakácskönyvet is használtam a főzésnél. Mintha mindez kivenné a varázst abból az estéből, ahogyan azt az ételt tálalom, ahogyan együtt elfogyasztjuk, amiről beszélgetünk mellette, amilyen zenét hallgatunk hozzá. Mintha a szakácskönyv adta tippeket nem használnám szabadon, keverve a sokévi tapasztalattal, kísérletező kedvvel. Mintha nem vinném bele a saját temperamentumomat a fűszerezésnél, és aznapi kedvemet az elsózásnál.

Szerintem ez a kérdés jól mutatja, hogy valahol sokszor összekeverjük a vágyból fakadó titokzatosságot a szexualitáshoz tapadó bűntudattal. Csak azért mert tudunk tabuk, elfojtások, elhallgatások nélkül is szexről beszélgetni, azzal még nem vesszük el a konkrét helyzetek izgalmát. Legfeljebb a bűntudattól szabadulunk meg. A vonzalom, az ismeretlen, a másik, a helyzet önmagában mindig tartogat annyi izgalmat, mint egy síelőnek a feketepálya. Én nem tudok jól síelni, nem is merészkedek tovább a kék pályánál, néha rátévedek egy piros pályára, és csak mert nincs technikai tudásom, ezért végig is parázom a siklást. Háát, az minden, csak nem élvezet.

Szerintem a szexben – és ezt a szex definíciót legtágabban értelmezve értem – éppen ez a szuper izgalmas, hogy nem lehet megfosztani az erotikától, a rejtélyességétől. Annyiféle helyzet adódik az életünkben, annyit változunk magunk is évről évre, annyira más minden találkozás, hogy ebben sose lesz olyan, hogy unalomig megismerhetnéd minden csínját bínját. Gondolj csak a Káma Szútrára! Használati utasítás, rengeteg tudás és bölcsesség, amit megosztani érdemesnek véltek az újabb és újabb generációkkal. Mindenki egyéni tapasztalása úgyis más lesz, csak azért mert megosztom veled az enyémet, nem oltom ki a te személyes élményedet.

Én inkább ezt furcsállom. Hogy mennyire legitim az élet minden területén ez a tapasztalatcsere, tudásátadás és mennyire nincs ez jelen a szexben. Majd megy az magától. Persze. Dehogyis megy. Foucault nem véletlen ír erről, hogy a keleti kultúrákban Ars Erotica van, nálunk meg Scientia Sexualis. Ennyit a gyönyör tudásáról ebben a kultúrkörben.

És ez a válasz arra a kérdésedre is, hogy mit kezdek azokon a területeken, amiket még nem tapasztaltam meg személyesen. Például az öregedés, kérdezed. Az a helyzet, hogy azokon a területeken se akarom megmondani a tutit, amiket megtapasztaltam, mert még az sem jogosít fel semmire. Mi? Hogy szültem egy gyereket. És? Egészen más élményeim vannak, mint aki két, három, öt gyereket szült. Mint aki császárral szült. De még attól is, aki épp akkor egy fiúgyermeket hasonló körülmények között hozott napvilágra. Tudok beszélgetni. Ez más. Ehhez nem kell mindig primer tapasztalat. Kíváncsiság és figyelem inkább.

Amiről semmit nem tudok, arról meg kérdezek. És azt hiszem ezt a „szakmánkívüliséget”, legalábbis ami a paradigmákat illeti, szeretném megőrizni. Ez ad akkorra szabadságot, hogy ne akarjam kitalálni, hogy másoknál mi a helyzet, vagy megmondani, hogy mit hogyan kellene csinálniuk.

De kérdései meg mindenkinek vannak. Mindig vannak. És a szexben sokszor vannak kínzó kérdéseink. Amikre éppen, hogy nyílt beszélgetések adhatnak, adhatnának választ. Lehet, hogy csak annyit elég megtudni, hogy a másikat is épp ezek a kérdések foglalkoztatják. Ahogy egy filmélményt is megosztunk.

Szexualitás. Kötéltánc? Semmi és végtelen? Racionalitás teljes elkenődése? Persze. És ebben éppen ez a jó. Én nem is állítom az ellenkezőjét. Sőt. Amit én csinálok, hogy szeretném a gondolatot felszabadítani, abban próbálok segíteni, hogy merjünk kötéltáncolni. Hogy azok is merjenek, akik  izzadt tenyérrel csak lesik a magasban egyensúlyozókat, de sose mernek egy lépést se tenni. Szerintem éppen ezért fontos a szex normatív diskurzusait minden lehetséges eszközzel szétverni, hogy ez a végtelen szabadság megnyíljon. Hogy valóban semmi és végtelen között táncoljunk minden szeretkezésben és ne az határolja ki a játékterünket, hogy mit tart a szűk vagy tágabb környezet normálisnak, elfogadhatónak, vagy éppen megvetendőnek. Hogy valóban a vágy rajzolja az életünket. A találkozások. Szépség és szenny. De ne a bűntudat, ne a szorongás. Az emberi szexualitás, az erotika e nélkül is végtelenül gazdag és rejtélyes.