Iskolai “felvilágosítás”

Kossuth rádió – Napközben | 2010. február 24.

Iskolai felvilágosítás címmel volt egy összeállítás a Kossuthon. Belőlem elég vegyes érzelmeket váltott ki a műsor, de ha mégis távolságtartó és hűvös eleganciával akarom közelíteni a hallottakat, akkor azt mondhatom, hogy a beszélgetés hűen tükrözte a mai magyar szexuális kultúrát (már ha lehet erről így általánosan beszélni). És persze minden matematikai pontossággal megjelent, ami a szexuális oktatás-nevelés mai magyar nyilvános diskurzusait jellemzi.

Ami megütötte a fülemet

A riporter azt nehezményezte, hogy az interneten „szexuális felvilágosítás” keresőszóval pornográf animációk jelennek, ami undorító és persze veszélyes üzenet a fiatalok számára. Gyakorlati megnyugtatásul, fiatalokkal dolgozva mondhatom, hogy meglehetősen kicsi a valószínűsége hogy bárki ezzel a keresőszóval akarna szex témakörben információhoz jutni.

forrás: http://fluffylychees.tumblr.com

Eléggé elgondolkodtató az is, hogy Magyarországon, – ha egyáltalán szó esik iskolai programok, oktatás keretében a szexualitásról – zömében még mindig a felvilágosítás szót használjuk az angolszász területeken használatos sex education helyett. (ami utóbbit is csak a teljesen magyartalan szex edukáció- ként láttam). Számomra ez nemcsak az alá-fölé rendeltséget implikálja, ahol a felnőttek a jogosultak a tudás birtoklására, ők visznek fényt a gyermeki szexualitás sötét tudattalanjába. Egyben arra is utal, hogy van valami konkrét tudás, amit átadva immáron világosan, „készen” távozik az illető, és a szexualitás nevelése, oktatása ezzel az aktussal egyben be is fejeződött. Eszerint ez nem egy életre szóló tanulási, fejlődési, változó folyamat. Ezt csak megerősíti a riporter igen arrogánsan feltett kezdő kérdése, ami a szexuális felvilágosítás ideális idejét firtatja. Beszélgetőtársainak véleményét tökéletesen figyelmen kívül hagyva vérebként azt próbálja kicsikarni, hogy hét- nyolc évesen vagy később kell elkezdeni a gyerekek felvilágosítását.

Tovább lovagolnék a szavakon, mert szerintem az is érdekes, hogy ebben az egyelőre szinte tökéletes űrben, ami a mai magyar szexoktatást illeti, azok a felelős szakmai vélemények, amik az integrált, hosszú távú és megalapozott szexuális nevelést tűzik zászlajukra, azt állítják, hogy nem szexről, nem szexualitásról kell először tanítani, hanem párkapcsolatokról és a családi életre nevelésről. Ezek fontosságát nem vitatom, de azt elgondolkodtatónak tartom, hogy a szexualitást ezzel mintegy egybemosva, illetve az egészséges szexuális élet előfeltételeként említik a párkapcsolatot és a családot – a heteronormatív világrend két alappillérét. Ezt én elég idejétmúltnak, álságosnak és veszélyesnek tartom. Nemcsak mert kirekeszti és deviánsként kezeli mindazokat, akik nem ezekben a modellekben képzelik el, illetve – külső vagy belső körülmények miatt – képesek megélni a társas életüket (szinglik, patchwork családok, melegek, fogyatékkal élők, özvegyek stb.) hanem azért is, mert akarva vagy akaratlanul kijelölik a szexualitás megengedett határait. Azt sugallják, hogy a helyes szexualitás férfi és nő párkapcsolatában jelenik meg, és végső célja egy heteroszexuális kapcsolaton nyugvó család létrehozása.

Pedig a szexualitásnak ezer más legitim célja lehet az örömszerzéstől, az öncélú játékon át az esztétikai élvezetekig. És ezeket nagyon sokféle társas formációban lehet és gyakorolják is az emberek. Szerintem sokkal fontosabb lenne a gyerekek, fiatalok egészséges test-tudatra, test-ismeretre nevelése, a társas kapcsolatok összetettségének, árnyaltságának érzékeltetése. Beszélgetni velük barátságról, szerelemről, szexről, intimitásról és arról, hogy ezek az életben mennyire kuszán és sokszor magunk számára is nehezen kibogozhatóan jelennek meg. Abban kellene segíteni a fiatalokat, hogy hogyan találják meg, hogy nekik mikor mi a jó, hogyan ismerjék fel a saját értékrendjüket, hogyan hozzanak felelős döntéseket, hogyan merjenek igent és nemet mondani ésatöbbi. Ez persze módszertanilag is sokkal nagyobb kihívást jelentene, mert ehhez be kellene illeszteni a magyar oktatástól oly idegen interaktivitást, nyílt és őszinte beszélgetéseket és meg kellene hallgatni a gyerekek véleményét.

Néhány dolog, ami kiakasztott

forrás:http://fluffylychees.tumblr.com

Azon túl, hogy a közszolgálati média csak minden szökőévben érzi fontosnak erről a témáról egy félórás műsor keretében beszélgetni az is felbosszantott, hogy ezek a beszélgetések továbbra sem lépnek túl a siránkozó, felelősséget kölcsönösen maszatolgató hangnemen. Semmi pozitív hozzáállás, semmi érdemleges konstruktív javaslat. Őszintén szólva gyalázatosnak tartom, hogy megszólított szakemberek azzal tökéletesen lerendezettnek vélik ezt a kérdést, hogy megadnak néhány interneten elérhető linket, amik, hát finoman fogalmazva, egyáltalán nem felelnek meg a kor elvárásainak. Abban tökéletesen igaza van a Kossuth riporterének, hogy azért elég ciki, hogy a szexuális „felvilágosítás” leghatékonyabb módjának a jégpályákon kitett szórólapokat tartják, és gyakorlatilag nincs használható, könnyen és google keresőre optimalizált internetes szakmai megjelenésük. Valami, amit komolyan lehetne venni.

Az is kiderült, hogy a szexualitás, mint terület, de legfőképp a szexualitás oktatása, nevelése, elég alacsony presztízsű, kevesen választják ezt a „kétes” foglalkozást. Mikus Edit meg is osztja a tapasztalatait, hogy még sok-sok év szexológus praktizálás után is megmosolyogják, ha bemutatkozik. Ez jellemzi a magyar közeget, amiben szakértőként dolgozni kell, jól jellemzi azt a hozzáállást, miszerint a szex az valami olyan ami vagy negatív megítélés alá esik (ld. prostituáltak, pornószínészek) vagy valami amit nem vehetünk komolyan (nekem például fel kellett mondanom egy szerződést egy magazinnal, csak mert állandóan átírták a cikkeimet, mert ugye az nem sokban különbözik a horoszkóp rovattól – és egy kicsit úgyis mindenki ért hozzá).

És hát a kedves Kossuth Rádiós riporternek senki nem tette fel adásban azt a kérdést, hogy ha nemzetközi sztenderdekkel mérve ennyire rosszul állunk szexuális kultúra terén, akkor hol van ilyenkor a közszolgálati média? Hol van például a Kossuth Rádió? A riogatás és a parttalan beszélgetések helyett hol vannak az ismeretterjesztő és szemléletformáló rádió- és Tv műsorok? Hol vannak az egyéni történeteket is felvonultató, élő példákkal szolgáló tanulságos történetek – amikből okulva elkerülhetők lennének azután a nem kívánt terhességek, betegségek vagy rossz házasságok? Hol vannak a tabukat ledöntő, közhelyeket megkérdőjelező, szexualitással bátran, őszintén foglalkozó műsorok?

Néhány dolog, ami szerintem elgondolkodtató

Abban megegyezik a szakma, hogy bonyolult, összetett, csak komplexen közelíthető az iskolai szexoktatás kérdése. Túl sok erőtér, felelősség és sok szakma egyszerre találkozik. Ez az a terület, amiben a hatékony kommunikáció nem képzelhető el a család, a szülők együttműködése, de legalábbis támogatása nélkül. A szexuális nevelés módszertanilag csak egy, a poroszos oktatás radikális alternatívájaként képzelhető el, ergo elég nehezen integrálható bármilyen jelenlegi rendszer óra-, tan- és időrendjébe. Részben érthető, hogy sokak reakciója egy ekkora gigászi gordiuszi csomó előtt, hogy inkább hagyjuk a francba. A jelenlegi munkám tapasztalatai viszont most azt mondatják velem, hogy mégis érdemes belevágni. És nem feltétlenül a strukturális, rendszerszintű változtatások irányából, hanem apró lépésenként, kicsiről, kicsire. Mert azt látom, hogy míg az okos felnőttek vitatkoznak, dühöngenek, addig a gyerekek meg felnőnek és a kérdéseikre meg nincs, aki választ adjon. Igény pedig lenne nyitott figyelemre, segítségre, a szexről való beszédre. Erre az igényre kell először reagálni, ebből áll azután össze a terepmunkán megalapozott módszertan, és nem utolsósorban az a kritikus tömeg, ami a rendszerszintű változásokat is lehetővé teszi. Én abba hiszek, hogy ez a gyakorlati munka – értsd: iskolai szexoktatás – az ebből jött tapasztalatok megosztása, a média bevonása – fogja később a közvélemény figyelmét felkelteni, ezek a hangok tudnak bekerülni a közbeszédbe és ezek a folyamatok indítják szépen lassan a szexuális kultúra változását.

Szexualitás diskurzusai – a szex az valami rossz, veszélyes dolog

Azt is nagyon tanulságos volt hallani, hogy egy félórás riportban milyen szépen előjött Gayle Rubin feminista antropológus azon a gondolata, hogy ebben a kultúrában a szexualitást, mint valami negatív dolgot kezelik. „Gyakorlatilag minden erotikus magatartás rossznak minősül, ha csak valami meghatározott ok nem indokolja felmentését. A legelfogadhatóbb magyarázat a házasság, a szaporodás és a szerelem.” (Gayle Rubin: Elmélkedés a szexről, avagy megjegyzések a szexualitás politikájának radikális elméletével kapcsolatban,  1984.)

Érdekesek voltak csak a riporter kiszólásai. A legeleslegelső mondat, ahogyan az iskolai “felvilágosítással kapcsolatos stúdióbeszélgetést felvezette: „Azért az ritka, hogy három hölgyet tudok egyszerre zavarba hozni, ráadásul kellemetlen a szituáció”. Volt egy rész, amikor azon vitatkoznak hogy ki lenne az a személy, aki effektíve bemerészkedik az osztályokba a gyerekek (vadak) közé, ahogy a riporter fogalmaz, ki az, „akit kijelöltek, szegényt (!) erre a feladatra”. Elhangzott például az a mondat is, hogy hogyan lehetne „elcsípni a minél fiatalabb korosztályt, megelőzni a bajt”, mintha a szex maga egy borzalmas fertőző betegség lenne, de legalábbis szükségszerűen nemkívánt terhesség mindig a vége.

Ez szerintem egy nagyon fontos oka annak, amiért ennyire ambivalens az iskolai szexoktatás kérdése. Nem csak mert nem tudjuk, hogy mit, de azt sem, hogy hogyan, milyen szellemben kellene tanítani. Mert ez nem illeszkedik abba a tanulás felfogásba sem, ami nálunk dívik. Hogy van egy tananyag, amit valaki okos felnőttek hosszas megfontolások után a különböző korosztályok számára megtanulandónak tartottak, amit aztán függetlenül az osztályok heterogenitásától, kulturális és szociális hátterétől, pszichés érettségétől több-kevesebb sikerrel lenyomnak a torkunkon. Hát ebbe valóban nem illene a szex, a tanulás és a szextanulás pozitív szemlélete.

forrás: http://fluffylychees.tumblr.com

Én pedig azt gondolom, hogy a hatékony szexuális nevelésnek egyedül ez a helyes módja. Ezt mutatja a tapasztalat. A tiltás, a veszélyekkel riogatás maximum a szorongást fokozza, és az eltitkolt kamaszterhességek számát növeli, de bizonyítottan nem javít az óvszerhasználási statisztikákon. A szexualitást az élet természetes részeként és örömforrásként kezelő, több korcsoportban is megjelenő iskolai tanrendet alkalmazó skandináv országokban statisztikailag is mutatható a nem kívánt terhességek alacsony száma. (The Dutch model: http://www.unesco.org)

A tanítás megkezdése előtt kitöltött anonim kérdőívekben a gyerekek, fiatalok szinte minden esetben azt válaszolják, hogy a szex az jó, a szex az örömforrás. Milyen az, ha a szexuális nevelés abban merül ki, hogy a szexualitásukat, erotikájukat eddig felhőtlenül élvező meggondolatlan kis kamaszokat, vagy ha lehet, még fiatalabb gyerekeket idejében „felvilágosítsuk” arról, hogy valami életveszélyes, borzalmas felelősséggel járó dologról van valójában szó? Hogy a tűzzel játszanak, ha a szomszéd padban ülő fiúról vagy lányról erotikus fantáziát szövögetnek? Szerintem ez minden, csak nem hatékony és okos nevelési stratégia. Olyan, mintha minden gyufát, elektromos berendezést, szúró és vágó eszközt elzárnék a gyerek előtt, ahelyett, hogy lépésről lépésre megtanítanám azok helyes használatára.

Iskolai felvilágosítás

Kossuth rádió – Napközben, 2010. február 24.

Meghívott vendégek:

Sz. Mikus Edit: szexológus

Simich Rita Dr., főosztályvezető: Országos Egészségfejlesztési Intézet

Csordás Ágnes: A magyar védőnők egyesületének elnöke

One thought on “Iskolai “felvilágosítás””

Leave a Reply