felemás – női önsegítő csoport

egy kedves ismerősöm hirdetése

“Életbe vágóan fontos lenne minden nő számára, hogy mindig újra és újra szembenézzen a saját, megélt azonosságaival és annak csorbulásaival, és ne hajoljon meg egyszerűen az elméletek előtt, amelyek megszabják, hogy milyen legyen a valódi nő.
Az önazonosság keresését, megélését a különböző élethelyzetekben le kellene írni, nőcsoportokban pedig beszélni kellene róla.

Verena Kast: A személyiség születése


Támogató, önsegítő csoport indul olyan nők számára,
akik párkapcsolatban, vagy házasságban szembesültek
párjuk, férjük bi-, vagy homoszexualitásával.

Aki megélte, vagy most is éli, tudja, mennyire nehéz ez a szembesülés, az elfogadás, s a feldolgozás. A szexuális másság még ma is olyan téma, amiről kevés helyen, és keveseknek lehet beszélni – még akkor is, ha „csak” a párunkról van szó. Így született hát az ötlet: találjunk egymásra minél többen, hogy létrejöhessen egy közösség.

A csoport célja, hogy a résztvevők:
– támogató, biztonságos közegben beszélhessenek az érzéseikről,
– dolgozhassák fel a történteket, és
– alkothassák meg a saját megoldásaikat.
Ha bárkiről tudsz a környezetedben, akinek segítséget, megnyugvást hozhat egy ilyen közösség, tedd meg, hogy felhívod a figyelmét erre a lehetőségre!
Ha meleg férjként, apaként olvasod a felhívást, kérlek, add tovább a hírét a találkozónak! Ily módon segíthetsz a (volt)párodnak eljutni olyan nők körébe, ahol megértő fülekre, szívekre talál!
A találkozó időpontja: 2010. május 14. péntek 18 óra
A helyszín a létszámtól függ, így erről a jelentkezők e-mailben vagy telefonon kapnak tájékoztatást.
Részvételi szándékod az alábbi e-mail címen jelezd:
kapcsolat@felemas.hu

Leave a Reply