Szex és vallásos nevelés

forrás: http://fluffyfollies.tumblr.com

Kedves Dóra! Nagyon konzervatív keresztény családban nőttem fel. A kollégiumi első év sok szempontból elég sokkoló volt számomra, a környezetemben legtöbben liberálisan állnak a szexuális kérdésekhez. Megismerkedtem egy fiúval, akibe nagyon szerelmes vagyok, de neki nem én vagyok az első. Nem tudom, hogy mit gondolhat, de félek, hogy nem tudná elfogadni, hogy én hiszek abban, amit a szüleim tanítottak, hogy testi szerelembe csak azzal a fiúval mehetek, akivel majd össze akarok házasodni. Ez nem túl „korszerű” nézet, és akik ismernek, kicsit furcsállják, hogy így gondolom. Ez nem is annyira érdekel, de attól azért tartok, hogy ez a fiú elhagy, ha kiderül, hogy nem akarok vele szexelni. Van, hogy nekem is eszembe jutnak testi dolgok, de azokat igyekszem elfojtani magamban. Ági

Kedves Ági! Több szempontból sem vagy könnyű helyzetben. Kétségtelen, hogy a társadalmi elfogadásnak éppúgy vonatkoznia kellene azokra is, akik vallásos szellemben gondolkodnak, őket is éppúgy ciki kinézni, vagy kirekeszteni, mint például a melegeket. Lehet, hogy konzervatív felfogásod miatt csodabogárnak néznek, de szerintem ez még a legkevésbé problémás része a történetnek. Az sokkal rázósabb ügy, hogy hogyan tudod kezelni a magadban dúló ellentmondásokat. Emlékszem, hogy bennem ez 16 évesen komoly konfliktushelyzetet teremtett. Szerelmes voltam, és vágytam a testi érintkezésre is. Azt éreztem, hogy az is jó és tiszta, de „tudtam”, hogy ezek „bűnös” dolgok. Nagyon sokáig kerestem azt a gyóntató papot, akivel viszonylag nyíltan lehetett ezekről a beszélgetni. Ilyen fiatalon nem akartunk összeházasodni, és a mai fejemmel nézve jól is döntöttem. Az a kérdés, hogy a vallási elveket hogyan tudod a realitásokkal és a benned dúló érzésekkel összehangolni. A legrosszabb az, ha „elfojtod” a testi vágyakat. Ez vagy feszültséget szül vagy bűntudatot, és könnyen vezethet olyan helyzetbe, amiben kényszerdöntést kell hoznod. Azt kell világossá tenned önmagad számára, hogy az értékrendedben mennyit tudsz vagy akarsz megőrizni a szülői házból hozott elvekből. Mi az, amit belsővé tudsz tenni, és mik azok, amikhez nem meggyőződésből, hanem inkább megfelelésből próbálsz igazodni. Erről a szerelmeddel is őszintén kell beszélned. Azon nem érdemes szorongani, hogy ezért elhagy, olyan partnert kell találnod, aki nemcsak a testedet, hanem az elveidet is elfogadja. Ha nem az elfojtások vagy bűntudat kezelésére megy minden figyelmetek, akkor a hagyományos testi, szexuális energiákat spirituális, érzelmi, intellektuális módon is meg fogjátok tudni élni.

5 thoughts on “Szex és vallásos nevelés”

  1. És mi van akkor, ha kivárjátok a házasságot, csak utána jön a szex és kiderül, hogy nem passzol valami? Akkor néma kétségbeesésben éled le az életed? Érdemes tovább gondolni a dolgot, mint a házasság, mert gondolom a végcél egy JÓ házasság.

  2. Kedves Dóra!

    Én is keresztény családban nevelkedtem, nekem is azt tanították, hogy házasság előtti szex is bűn. Egyszer Anyával beszélgettünk a szexuális vágyról és annak elfojtásáról. Azt mondta, hogy ha ülök egy csendes sarokban, és azon gondolkozom, hogy “Ó, a csodába is, miért nem engedi meg Isten hogy lefeküdjek azzal a lánnyal?”, annak nyilván semmi értelme. Vannak jobb módszerek a vágy elmúlasztására, például a sportolás, vagy a hideg zuhany. Én nagyon meglepődtem azon, hogy ezt nem csak a lelki síkon lehet leküzdeni, hanem vannak “kézzelfogható” megoldások is. Egyszer-kétszer éltem is a hideg vizes zuhannyal – és ehhez előtte el kellett gondolkoznom: vajon tényleg szeretném, ha elmúlna a vágy? Tényleg nem akarok lefeküdni az illetővel?

    Azért írom ezt, mert szerintem a “vágy elfojtása” egy kicsit kétértelmű dolog. Amikor azt mondod, hogy “a legrosszabb az, ha »elfojtod« a testi vágyakat”, akkor gondolom az előbbi változatra gondolsz (meg ha jól értem, Freud is), vagyis, hogy a vágy megmarad, csak nem elégül ki, és feszíti szét az embert. A második lehetőség – nevezzük a vágy “megfojtásának” – amikor meg is tudjuk szüntetni a vágyat. Amikor direkt nem nézek rá egy lányra, vagy direkt nem nézek meg egy jelenetet a filmből, mert tudom, hogy felizgatna. Szerintem ez a fajta elfojtás nem káros, de érdekelne, hogy neked mi a véleményed róla.

    Amúgy az első fajta, “sóvárgó” elfojtást a keresztény tanítás is elítéli: “Aki kívánsággal tekint asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében. Ha a jobb szemed visz bűnre, vájd ki és dobd el magadtól…” (Máté 5:28–29). “Vihet e valaki tüzet a keblében úgy, hogy meg ne gyulladjon a ruhája?” (Péld. 6:27)

    Még annyit szeretnék kérni, hogy az utolsó mondatodat magyarázd meg, hogy hogy érted!

    Kedves Ági!

    Szerintem ne érezd magad furcsán a nézeteid miatt. Már 5000 éve megállja a helyét, míg a szexuális forradalom nincs 100 éves ;). Dórinak teljesen igaza van: a barátod ne a testedet szeresse, hanem azt, aki vagy. (Csak annyit tennék hozzá, hogy vigyázz magadra. Úgy tudom, hogy míg minket, fiúkat leginkább a lányok látványa csigáz fel, addig a lányoknál az érintés a legfontosabb inger. Nem kell hagynod, hogy a barátod megérintsen, ha neked ez gondot okoz.)

    Amúgy sok szeretettel ajánlom Josh McDowell – Dick Day: Miért várj című könyvét. Én amit tudok a szexről (gyakorlati tapaszalataim nem lévén) annak nagy részét ebből tanultam.

    Kedves Manfy!

    Mi az, ami kiderülhet, hogy “nem passzol”?

  3. Kedves Bernát!
    Köszönöm nyílt és őszinte hozzászólásodat! Az elfojtás szerintem elég trükkös dolog és azt hiszem hogy a te kétféle elfojtás-teóriádnál sajnos ez a gyakorlatban kicsit bonyolultabb. Az a része még a legegyszerűbb, hogy valóban hiszek-e az elveimben, vagy csak a szülői ház, az iskola, a környezet elvárásait próbálom megtartani. Ebben a helyzetben viszonylag könnyű dönteni. Persze ilyenkor is be lehet gyűjteni jó adag bűntudatot azzal, hogy csinálsz valamit, ami ráadásul jól esik, valahol mélyen azt gondolod, hogy ez nem bűn, hiszen őszintén szeretitek egymást és közben tudod, hogy a környezeted, azok az emberek, akik fontosak neked, megítélnének, elítélnének, ha tudnák. De az még nehezebb ügy, amikor te magad is őszintén, belülről hiszel az elveidben és közben azt érzed, hogy dúl benned a vágy, szétveti a testedet, de ami még nehezebb, a szerelemben fogant szexuális vágy éppúgy beszippantja a lelkünket, az agyunkat is. Ha csak a saját tapasztalataimra gondolok, ezt nagyon nagyon nehéz hideg zuhannyal hűteni, akár ki is oltani. Szerintem ez valóban önfegyelem, akarat és az ezzel kapcsolatos kreativitás kérdése. Az sem mindegy, hogy hány éves emberről beszélünk és milyen maga a kapcsolat. Fejlettebb önismeret, világ- és emberismeret esetén talán könnyebb ezt az önuralmat, a vágyak átcsatornázását megvalósítani. Erről szól az utolsó mondat. Ha a szerelmed partner benne (ez sztem szimmetria nélkül el sem képzelhető), akkor lehet olyan módszerekhez folyamodni, mint pl. jóga, amikor a test, a lélek és az elme energiát tudatosan egy másik dimenzióba terelitek. És ennek nem feltétlenül az önfegyelmezés a célja, hanem a szexuális energiák valódi átcsoportosítása. Hogy ez ketten hogyan működik az személy és kapcsolatfüggő. A vágy “megfojtásáról” meg csak a személyes véleményemet tudom elmondani, ami tudom, hogy nem felel meg a katolikus elveknek, nem is vonatkoztatnám másra. Én hiszek a szerelemben, fontos és jó dolognak tartom és kivételes élménynek, ha adódik az ember életében. Ez vággyal jár, intenzív, mindent elsöpör, számtalan mítosz, mese, példázat szól az emberi “esendőségről”, amit én egyenesen életnek hívnék. Én szeretek ilyen mindent elsöprő szerelembe esni, olyankor – és még utólag visszanézve is – azt gondolom, hogy ÉLEK. Ilyen élmény volt még életemben a szülés – életet adni, és a halál – szeretett nagymamámat kísérni. Ritkán adódik, nagy érték, én nem biztos, hogy megfojtanám. Ha ezt akarnám fegyelmezni, ahhoz nagyon kell tudni azt, hogy miért teszem, mi a cél, mit ér az a kapcsolat, amiről szó van. Persze minden történet más, nem lehet általános okosságokat mondani, vagy legalábbis elég kockázatos.

  4. Aha, értem. Akkor azt hiszem, nem ugyanarról beszéltem, mint te. Én inkább azokról a vágyakról beszéltem, amit még kordában tudok tartani, amikor valaki csak “nagyon tetszik”. A mindent elsöprő, elvakult szerelembe is volt szerencsém belekóstolni – bár nem volt kölcsönös – úgyhogy valamennyire tudom, miről beszélsz. De szerintem van jópár olyan helyzet, amikor ezt meg KELL fojtani. Például ha valamelyikünk házas. Az elmúlt hónapokban egy nagyon jószívű, kedves, és őszinte keresztény hívő barátom otthagyta a feleségét egy lány miatt. Ilyenkor szerintem a legjobb (és egyetlen) megoldás lett volna a vágy megfojtása. Ezért is nem értem, hogy a szexuális oktatásban miért nem esik egyáltalán szó (vagy esik? igazából nincs nagyon belelátásom) az el(=meg)fojtásról, mint pozitív dologról. Vagy egy másik példa: ha lány, akibe beleestem történetesen egy nagyon jó barátommal jár. És szeretnék jóban maradni mindkettőjükkel. Nem akarok haragudni rájuk, irigykedni vagy féltékenykedni. A barátság ilyen esetben nekem fontosabb a szerelemnél. Nekem eddig három nagyobbacska szerelmem volt, és mindnek kb. így lett vége. (Pech? Talán inkább gondviselés. Egyszer majd csak eljön az Igazi!) Igen, ez már tényleg nem az a kategória, amit egy hideg zuhannyal el lehet intézni. Nekem sem volt könnyű. Nagyon sokat segített, amikor tudtam róla beszélni valakivel. És igen, a spirituális segítségre is szükségem volt. Csak hála Istennek, nekem nem kellett ehhez jógázni, keresztényként ezt megbeszélhettem közvetlen a Teremtővel. Jópárszor tapasztaltam már, hogy az ilyen jellegű gondjaimon a Szentlélektől jövő erő egy pillanat alatt segített.

    Elgondolkodtatott az is, amit az ÉLET-ről mondtál. Kicsit furcsa, hogy a halált is az élet fontos részének tekinted, de végül is van benne valami. Nekem, azt hiszem, az élet és ÉLET közti különbséget a szeretet jelenti. Az, amikor meg tudom ölelni a barátomat/családtagomat, örülök, ha látom, és minden porcikám jót kíván neki. Még nem tapasztaltam ugyan, de egész biztos vagyok benne, hogy ebbe belefér a szerelem is. Azt hiszem, hogy igazán nagy szeretet nincsen fájdalom nélkül (és ez összecseng azzal, amit te mondtál a szülésről, a halálról és a szerelemről). Ha valakit szeretek, néha oda kell áldozni a barátságunkért valamit, akár egy szerelmet, vagy csak annyit, hogy várok addig, amíg összeházasodunk.

    Az elfojtással kapcsolatban pedig igazából még mindig nem értem, hogy a szexológia valójában mit ért alatta. Lehet erről úgy beszélni, hogy nincs benne az a szó, hogy “bűn”? Vagy ez igazából egy etikai kérdés?

  5. Kedves Dóra!

    Sokat gondolkodtam az utóbbi időben ezeken a dolgokon, és eszembe jutott néhány dolog. Először is, egy könyvben azt olvastam, hogy nem jó a szerelmet idő előtt “felébreszteni”. Ezt a terminológiát alkalmazva beszélhetnénk “megfojtás” helyett inkább “visszaaltatásról”, és azt hiszem, ez közelebb áll a valósághoz (meg talán jobban is hangzik:). Tegyük fel, van egy lány, mondjuk 14 éves, és első látásra fülig beleesek. Én vagyok 19. Valószínűleg ő nem akar majd megházasodni egyetem/főiskola előtt (és igaza is van, ahogy te is írtad a cikkben), úgyhogy kb. 9 évet kell még várni, ha házasságig nem fogunk lefeküdni. Most vagy 9 éven keresztül majd’ megőrülök érte; vagy megpróbálom valahogy lehűteni, visszaaltatni a vágyat. Ez utóbbi választás abban az esetben is hasznos, ha mégsem őt fogom feleségül venni (aminek nagyon nagy az esélye így, hogy 25 másodperce ismerem;).

    De tegyük fel, hogy komolyak a szándékaim. Szeretnék vele összebarátkozni, mert szerintem a házasság elengedhetetlen része a barátság. Ezt pedig azelőtt szeretném, mielőtt kifejezném neki az érzéseimet, és érzelmileg összekötném magam vele (vagyis mielőtt elkezdenénk járni). Így ha nem tudok vele összebarátkozni, akkor nem működhet a házasság sem – és ez esetben nem kell az érzelmi szálakat elszakítani, megkíméltem mindkettőnket egy nagy fájdalomtól.

    Igen ám, csak az a gond, hogy a szerelem elszívja az észt, és hiába próbálok normálisan beszélgetni vele, nem tudok. Bármit csinálok előtte, csak az hajt, hogy imponáljak neki. És általában hülyeségeket csinálok meg mondok. Szerintem tudod, miről van szó… De ha a szerelmet sikerül visszaaltatni, akkor nagyságrendekkel normálisabb tudok lenni. Akkor már nem az hajt, hogy ő mit gondol rólam. Tudok vele őszinte lenni, pl. tudok beszélni neki a gyengeségeimről is, vagy meg tudom neki mondani, ha olyat tesz, ami nem jó. Őszinteség nélkül nem is lehet barátság.

    Tudom, hogy ez bonyolult téma, és tudom, hogy a véleményem elég távol áll az átlagostól – nem is akarok most igazságot tenni. Csak azért hozom itt a példákat, mert nem értem, hogy miért mondod olyan tárgyilagosan és univerzális alapelvként (sok-sok tudóssal együtt), hogy “a legrosszabb az, ha »elfojtod« a testi vágyakat”, miközben nekem a józan ész ezekben az esetekben azt mondja, hogy a _legjobb_ dolog, ha elfojtom a testi vágyakat.

Leave a Reply