Kedves Dóra! Szeretném tudni, hogy helyesen cselekszem-e. Társkeresőn írt nekem egy majdnem a fiammal egyidős fiú. Elég fiatalos vagyok, az alakom is megnyerő a férfiak számára. Megköszöntem, hogy megkeresett és írtam, hogy keressen korban hozzá illőt. De ő nem adta fel. Képet cseréltünk, kölcsönösen tetszettünk egymásnak. Az első randin – nehogy fülest kapjon érte – még azt is előbb megkérdezte, hogy megfoghatja-e ruhán keresztül a fenekemet, mire elnevettem magam. Az első csók is fura volt. Ő sokkal komolyabb a koránál. Nem erőltet semmit, ha én nem akarom. Végül egymásba szerettünk. Persze nem csókolózunk az utcán és csak ott fogjuk egymás kezét, ahol nem járkálnak. Nagyon jó vele minden téren, de lehet ebből boldog hosszú távú kapcsolat? Egy leveléből idézek: szeretlek és jól érzem magam veled, úgyhogy nincs okom mást keresni. Hihetek neki vagy megint csalódni fogok? Jeligém: Coffoska

Kedves Coffoska! Levelét olvasva azon meditálok, hogy miért olyan nehéz elhinni az ölünkbe hullott boldogságot. Nyilván jóhiszeműen olvasom a sorait és nem feltételezem, hogy pénzre, lakásra vagy más „számításra” megy ki a játék. Bármennyire közhelyesen hangzik is, a kor valóban nem számít. Nem hiszek abban, hogy bárkinek az érettségét a betöltött évek számával lehetne jól mérni. Anyaként és kamaszokkal dolgozva is tapasztalom, hogy a gyerekek, vagy a fiatal felnőttek ezerszer okosabbak, bölcsebbek egy “igazi” felnőttnél. Nem is szoktam szeretni, hogyha ilyen merev határokat húzunk felnőttség és éppen a kamaszkor, fiatal felnőttkor közé.  Ráadásul ezt is kettős mércével: bezzeg senki nem jön attól zavarba, ha egy idősebb pasi fiatal csajszival vonul a nyílt utcán.  Szerintem az ciki, ha valakit emiatt megítélnek, és hogyha nem vállalhatják fel a kapcsolatot ország világ előtt. Igazából nem is értem, hogy hogyan születnek a korral kapcsolatos kimondatlan normatívák. Arra persze senki nem kérdez rá, hogy intellektuálisan, érzelmileg, tempóban, szexuálisan mennyire vagyunk egymásra hangolódva. Egy kapcsolat szinkronja messze nem azon múlik, hogy egykorúak-e a felek vagy sem. Ez akkor lehet mondjuk probléma, ha majd a szerelme közös gyereket vágyna, vagy bármelyikük olyasmit, aminek végképp akadálya a korkülönbség.  A leveléből nagyon úgy tűnik, hogy kölcsönös vonzalomról van szó, hogy jól működik az együtt töltött idő, és akkor meg óvnám a spekulálástól. Attól, hogy a félelmei, a kishitűsége felesleges negatív energiákat vigyen a kapcsolatukba. A boldog hosszú távú kapcsolatok a legritkább esetben születnek úgy, hogy a felek a kezdetek kezdetén deklaráltan kijelentik, hogy holtomiglan holtodiglan együtt egészen biztos nagyon boldogok leszünk. Ez rendben van egy Rómeó-Júlia jelenet záróakkordjaként, de az életben nem nagyon működik.  Én sokkal inkább hiszem azt, hogy egy kapcsolat akkor lesz jó, ha azt nem a tervezés, hanem a mindennapok megélt boldogsága, közös élményei formálják. Ha hétről hétre jobb, vagy csak hétről hétre jó, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy hoppá eltelt tíz év, és észre se vettük. Hogy higgyen-e a fülének? A teste és a lelke úgyis megadják a választ arra a kérdésre, hogy elhiheti-e szerelme vallomását. Ha igazán magunkba nézünk azért szerintem legtöbbször elég pontosan meg tudjuk ítélni, hogy meddig tart a másik őszinte vallomása és honnan inkább valami, amit hiúságból, énerősítésből, bármi okból szeretnénk annak gondolni. Örök boldogságra sajnos nincs garancia, a grált mindenki keresi, de ha folyton a csalódástól rettegünk, akkor a pillanat boldogságát is elveszítjük.