Egy 20 éves diák kommentje egy katolikus honlapon a MOHA-ban megjelent szexrovatomhoz. Azt hiszem, hogy a cikk magáért beszél, de persze kíváncsi vagyok minden véleményre…
“A magyarországi egyetemisták, főiskolások ingyenes magazinjában a „Moha”-ban a sok unalmas, fiatalokat egyáltalán nem érdeklő, oktatási rendszerekről, jogokról szóló cikkek mellett körülbelül a „Szexoktató rovat” az egyetlen, ami a felsőoktatási intézmények hallgatóit, elsősorban a lányokat arra készteti, hogy kezébe vegye ezt a havilapot.
E katolikus-honlap olvasói nyilván nem lepődnek már meg, ha elmondom, hogy e havilap szexuális tanácsadója kifejezetten beteges, totálisan az élvezetre buzdító tanácsokkal szolgál a hozzá forduló, megtévedt hallgatóknak. Ebben – sajnos – semmi meglepő vagy új nincs. Az ehavi számban azonban valami olyasmit áll, ami még a tájékozott, a nyugatról hozzánk áramló szennyet ismerőket is meglepheti. Azért írom le e cikk teljes tartalmát, mert talán vannak olyanok, akik nem tudják, hogy Magyarországon mára már odáig fajult a helyzet, hogy nyíltan buzdítják a fiatalokat, hogy legyenek homoszexuálisok, éljék ki az ilyen hajlamaikat.
Íme a 2010. áprilisi szám „Lányszerelem?” című rovatának tartalma (a kiemelések tőlem):
„Kedves Dóra! A legjobb barátnőmmel olyan dolog történt, ami eléggé összezavart bennünket és a barátságunkat is. Az egész akkor kezdődött, amikor szakított velem a pasim, és totál magam alá kerültem. Egy este felmentünk a barátnőmhöz vacsorázni. Késő éjszakáig beszélgettünk, én folyamatosan bőgtem, ő vigasztalt. És akkor valahogy összegabalyodtunk, csókolóztunk, meg ennél egy kicsit több is, de ezekre nem szeretek még emlékezni sem. Próbáltuk megbeszélni, mert eddig mindkettőnknek a pasik jöttek be, de most nem tudjuk, hogy mi van… Lehet, hogy látens leszbikus vagyok? Diana”
És íme, Dóra, azaz a lap szexuális tanácsadójának válasza:
„Kedves Diana! Az emberi kapcsolataink sosem olyan egyértelműek, ahogy azt szeretnénk, sokszor vannak átfedések barátság és szerelem, és átjárás heteroszexualitás és homoszexualitás között. Kutatások igazolják, hogy az emberek szexuális orientációja a legritkább esetben tisztán hetero- vagy homoszexuális. Teljesen normális, hogy ha egy barátság – legyen az azonos neműek között – érzelmi intenzitása testi kommunikáció formájában is megjelenik. Mint ahogy a szexuális fantáziánkban is szerepelhet bármi, ami a vágy mechanizmusait működteti. Ez még messze nem jelent leszbikus identitást. Az a fontos, hogy ti hogyan élitek meg, és hogy ne a külvilág megítélése alapján próbáljátok az egymás iránti érzéseiteket megítélni. Ahhoz, hogy leszbikus legyél, még több kell egy éjszakánál és homoerotikus fantáziáknál. Ha szíved szerint lányokkal kezdenél párkapcsolatokat is, csak félsz a környezeted megítélésétől, érdemes ezen akkor elgondolkodni. Melegszervezetekben találsz olyan leszbikusokat, akik szívesen beszélgetnek veled arról, hogy mit jelent melegnek lenni. Merd megélni az érzéseidet, az élményeidet, és semmiképp ne szégyelld, mert nincs benne semmi aggodalomra vagy bűntudatra okot adó dolog.”
Eddig a cikk. A szex-oktatónő a cikk alján volt olyan „kedves” megadni néhány melegszervezet linkjét is, ahol egy ilyen „remek” bevezető után a tudatlan, gyanútlan főiskolai hallgató méginkább meggyőződhet róla, hogy milyen nagyszerű dolog homoszexuálisnak lenni.
Ugyanakkor a cikk belső logikájából arra következtetek, hogy nem megtörtént esetről van szó a fenti „Diana levelben”. Ez az egész színjáték valószínűleg csak arra szolgál, hogy azokat a lányokat tegyék homoszexuálissá, akiknek valószínűleg soha életükben nem fordult meg a fejükben egy azonos nemű szexuális kapcsolat. A kutatások, a fenti „szakértő” beszámolójával szembeszállva, azt mutatják, hogy nincs átfedés homoszexualitás és heteroszexualitás között, és a lányok körében csak fele annyi a homoszexuális, mint a férfiaknál, vagyis az arány 25 – 75-re tehető. Úgyhogy világos, hogy kik voltak a főiskolások magazinjának ehavi célpontjai.
A fiúkat ugyanis már a múlt havi cikkben „felvilágosította”. Akkor egy heteroszexuális fiúnak adta meg a melegek honlapját, mert ott állítólag sok olyan dolog van, ami mindenkinek, így neki is, segít.
Egész egyszerűen elképesztő, hogy az emberek legfeljebb 2 százaléka – a homoszexuálisok – hogyan képesen sakkban tartani a másik kilencvennyolcat!
A homoszexuális propaganda eredményei elképesztők: az én középiskolás lány osztálytársaim szembeszálltak azokkal a fiúkkal, akik a homoszexualitást ocsmányságnak és undorítónak nevezték. A középiskolai első osztályom év végi kirándulásán a 15 éves lányok egy csoportja olyan mértékű leszbikus ocsmányságot végzett azon az éjszakán, amit még említeni is halálos bűn.
De Magyarországon történt még egyéb is az utóbbi hetekben: elfogadásra került az óvodai nevelés új alapprogramja, mely szerint kerülni kell az úgynevezett nemi sztereotípiák erősítését. Ezért a gyerekeknek csak olyan játékokat engedélyezhetnek, amelyikben nem szerepel a nemi megkülönböztetés, vagyis nem „papa és mama”, hanem „egyik szülő vagy másik szülő” szerepel. De legjobb, ha az óvónők például a boltos játék felé terelgetik a gyerekeket.
Vagyis gyakorlatilag a gyerekeknek nem szabad azt tanítani, hogy fiú és lány között különbség van, hanem arra kell oktatni őket, hogy semleges nemmel születünk, és a saját vágyaink szerint választhatunk később, hogy a fiúkat szeretjük-e vagy a lányokat.
Országunkban a homoszexuális törvények fejlődése Szetey Gábor államtitkár 2007-es bejelentésével gyorsultak fel, aki ország-világ előtt kijelentette, hogy „hiszek Istenben, a szeretetben… boldog vagyok és meleg”. Vallomását hatalmas tapsvihar kísérte – melybe én is lelkesen csatlakoztam, mert ekkor még modernista voltam, olyan valaki, aki nem képes a tömeg-lélektan erejének ellent mondani. Otthon állva tapsoltam meg a TV előtt ennek a férfiúnak a bátorságát. Aztán a kezdeti mámorból felocsúdva, beláttam, hogy továbbra is irtózom a homoszexualitástól.
A tévé-műsorvezetők azonban mást gondoltak. Ha jól emlékszem, rögtön meghívták Szetey Gábort az M1 „Az Este” című műsorába, ahol a homoszexuális államtitkár könnyeket hullatott, amiért az emberek bántják szegény melegeket. Baló György, a műsorvezető nem is habozott őt a nyilvánosság előtt megvigasztalni, előtte azonban egy párszor rászólt az ország népére: „képesek vagyunk végre európai módon kezelni a homoszexualitást?!”.
Az „európai mód” alatt alighanem az Európai Unió 2005-ös homofóbiáról szóló határozatának szellemiségét kell értenünk.
E határozat néhány fontos része:
„Az Európai Parlament,
1. határozottan elítél minden, a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést;
2. felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű személyek védve legyenek a homofób gyűlöletbeszédtől és erőszaktól, és hogy az azonos nemű partnerek ugyanabban a tiszteletben, méltóságban és védelemben részesüljenek, mint a társadalom többi része;
3. sürgeti a tagállamokat és a Bizottságot, hogy határozottan ítéljék el a homofób gyűlöletbeszédet és felbujtást, valamint biztosítsák, hogy a tüntetési jogot – amelyet minden emberi jogi szerződés biztosít – a gyakorlatban is tiszteletben tartsák;
5. sürgeti a tagállamokat és a Bizottságot, hogy oktató jellegű tájékoztatás – mint például az iskolákban, az egyetemeken és a médiában a homofóbia ellen tartott kampányok –, valamint közigazgatási, bírósági és jogalkotási eszközök révén erősítsék a homofóbia elleni harcot;
8. felhívja a tagállamokat, hogy tegyenek meg bármilyen, a homofóbia és a szexuális irányultság miatti megkülönböztetés elleni harcban általuk alkalmasnak ítélt lépést, valamint támogassák és hajtsák végre az egyenlőség elvét társadalmukban és jogrendjükben;
9. üdvözli a néhány tagállamban az LGBT személyek helyzetének javítására a közelmúltban tett lépéseket és elhatározza, hogy a helyes gyakorlat kicserélésének érdekében szemináriumot szervez május 17-én (nemzetközi homofóbia ellenes nap);”
Miután a magyar alkotmánybírósághoz elküldték a liberálisok „bejegyzett élettársi kapcsolat”-ról szóló törvényét, XVI. Benedek pápa a magyar püspökök ad limina látogatásán kijelentette, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény ellentétes a természeti törvénnyel, az Egyház tanításával és a Magyar Alkotmánnyal is. Ennek eredményeképpen Kósáné Kovács Magda, szocialista Európai Parlamenti képviselő az Európai Parlamenttől kért védelmet a pápa ellen, furcsa mód a kereszténydemokrata Barroso elnök úrtól: „Nyomatékosan kérjük Barroso elnök urat, hogy önmagára vállalt felelőségi körében eljárva kezdeményezzen párbeszédet a katolikus Egyházzal a szekuláris Európa és az európai értékek védelmében.”
Most már mindenki számára világosnak kell lenni, hogy mi a véleménye a baloldali politikusoknak a szólásszabadságról: az csak addig jó, amíg csak baloldali eszméket hirdetünk. Kósáné ugyanazzal érvel, mint a protestánsok, tudniillik, hogy Magyarország idegen hatalom – a pápa- befolyása alatt áll, ugyanakkor a baloldali politikusok, vaksággal megvert fanatizmusuk miatt nem látják, hogy a modern kori „idegen hatalom” ez esetben az Európai Unió, amely akár tetszik valakinek, akár nem, erőszakkal is rá akarja erőltetni beteges törvényeit a tagállamokra. Szerencsére van még olyan ország Európában, amely jelenleg még nem kényszeríthető a homoszexuális törvények bevezetésre. És az is öröm az ürömben, hogy Kósáné reakciója megmutatja, hogy az egyházellenes erők mennyire megremegnek, ha a pápa – sajnos nem sokszor fordul elő – az igazságot, akárcsak egy mondat erejéig, velősen kimondja.” Az egyetemi újság szex-rovatának ajánlata a diákoknak
Írta: Egy 20 éves diák
Én ezen már meg sem lepődök. sajnos. Olyan dogmatikus és hitrendszerek által működő emberek vannak manapság is mintha a sötét középkorban élnénk. Egy pszichológus elcsemegézhetne a sérülésein…
Tényleg magáért beszél. Úgyhogy nem is kezdek el okoskodni. “Csak” egy kicsit szomorú vagyok, mint mindig, amikor hasonló dologgal találkozom.
Nem tudom mennyivel jobb Papoknak gyerekeket (akár kisfiúkat) megrontani, mint vállalni azt, hogy SZERETEK egy másik embert, és az azonos nemű! Lehet, hogy az a baj, hogy az ilyen kapcsolatokból nem születik gyermek és az majd nem tud egyházi adót fizetni a katolikus Egyháznak. lehet, hogy erősen fogalmaztam, de az ilyen írások kiverik a biztosítékot nálam.
Dóra, írod, hogy sokszor van átjárás hetero- és homoszexualitás között. Ezt a kritika írója nehezményezi, pedig ez inkább tudományos tény mint szimpla vélemény. Kinsey kutatásai óta úgy gondoljuk, hogy a szexuális orientáció nem kétféle lehet szorosan elkülönülve egymástól, hanem sokkal inkább egy skálán mozog a hetero és a homo között, amelyen Kinsey 7 kategóriát különtett el a heteroszexualitástól a homoszexualitásig. Illetve egy nyolcadik kategóriát pedig az asszexuálisoknak.
Dóra megállapítása tehát helyes, a szexuális irányultság valóban nem minden esetben tisztán hetero vagy homo. A kutatási eredmények és a személyes tapasztalatok is ezt erősítik meg.
Utána azt írod Dóra, hogy a legritkább esetben tisztán hetero vagy homo az emberek orientációja.
Kinsey adatai valóban utalnak erre (pl. hogy a férfiak 46%-a életében legalább egyszer szexuálisan reagál azonos nemű személyre, 37% ki is próbált ilyet, illetve 10% életében legalább 3 évig csak ilyen kapcsolatot tartott fent), ám ezek az adatok részben vitathatóak, másrészt pedig a mai magyar elképzeléshez képest olyan távoliak, hogy nem befogadhatóak.
Inkább azt mondanám, hogy igen sok ember vonzódik a saját neméhez is, és sokan fantáziálnak erről és sokan ki is próbálják. Azt nem állítanám, hogy a többség nem egyértelműen hetero vagy homo irányultságú, de azt igen, hogy jelentős azoknak a száma, akik valamilyen módon mindkét nemmel kapcsolatosan éreznek szexuális vonzalmat.
Egyébként érdemes egyszerűen belegondolni, hogy az orgazmus technikailag elérhető bárkivel, függetlenül a másik nemétől, tehát végső soron mindenki képes bármilyen nemű személlyel átélni azt. Persze a szex nyilván nem csak az orgazmusról szól.
Ezt is írod: “Ahhoz, hogy leszbikus legyél, még több kell egy éjszakánál és homoerotikus fantáziáknál.” Azt gondolom, hogy ez egy fontos kulcsmondat, talán lehetne jobban hangsúlyozni. Fontos, hogy attól, hogy egyszer valaki vágyik egy azonos nemű személyre, vagy történni valami konkrét dolog is, ami akár nagyon kellemes is, az még nem jelenti azt, hogy a személy innentől kezdve homoszexuálissá válik, és identitásában, életmódjába, párkapcsolataiban már melegként kell élnie. Egyébként éppen ez az amitől nagyon félnek az emberek az ilyen vágyak/élménye megjelenésekor, hogy akkor most kiderül, hogy ők homoszexuálisak. Amire persze van esély, de a legvalószínűbb, hogy az ilyen tapasztalatok, vágyak mellett továbbra is a szokásos orientációjuk marad fent, csak gazdagodtak egy kellemes tapasztalattal.
Éppen ezért ez a kulcsmondatod, mert segít megérteni azt, hogy ez az élmény nem jelent mást, csak annyit, hogy a barátnőjével, akivel jó volt lelki szinten a kapcsolata, vele testileg is kellemes volt az együttlét. Ettől még jó lehet neki férfiakkal is, és továbbra is gondolkozhat a “hagyományos” párkapcsolatban, de az élete gazdagodott egy szép emlékkel, vagy egy további lehetőséggel.
Ezután írod, hogy meleg szervezetekben segíthetnek. Ez tényleg hasznos lehet, de ezen a ponton nagyon ijesztő is, hiszen ha ez csak egy kellemes élménye volt egy alapvetően hetero lánynak, akkor éppen ez az ami ijesztő lehet, mert általában nem szeretnének leszbikus identitást, hanem a meglévő hetero identitás megőrzése mellett szeretnék megőrizni a leszbikus együttlét emlékét, vagy annak a további lehetőségét.
Összességében nagyon jó amit írsz, itt egy kicsit érdemes lenne különválasztani hogy a leszbikus szervezetek akkor jönnek szóba, ha úgy tűnik, hogy ez az alapvető orientáció, amelyre most rátalált.
Sajnos a kritikus kritikája már nem ilyen jól átgondolt és tudományos igényű.
Azt írja, hogy :”a tudatlan, gyanútlan főiskolai hallgató méginkább meggyőződhet róla, hogy milyen nagyszerű dolog homoszexuálisnak lenni.”
Ironikusan azt mondhatnánk, hogy éppen a kritikus tudatlan, hiszen honnan tudja, hogy nem nagyszerű dolog homoszexuálisnak lenni.
Azt viszont elfelejti, hogy nem azért javaslod neki a leszbikus szervezetet, hogy meggyőzzék arról, hogy ez jó, hanem abban az esetben, amikor valaki rájön, hogy ő leszbikus, akkor más leszbikusok tudnak neki segíteni. Ez pedig egy nagyon fontos dolog sok szempontból, pl. hogy érezze, hogy nincs egyedül, hogy mások is átmentek ezen, hogy lehet így boldognak lenni stb.
A kritikus feltételezi, hogy nem valós a levél, csak “színjáték”. Igazából ez mindegy is, a kérdés az, hogy azt is gondolja, hogy nincs ilyen? Nem fordul elő ilyen helyzet? Ha nem fordul elő, akkor Dóra írása veszélytelen, ha igen, akkor meg valós a probléma, akkor mindegy, hogy fiktív-e a levél.
Azt írja: “Ez az egész színjáték valószínűleg csak arra szolgál, hogy azokat a lányokat tegyék homoszexuálissá, akiknek valószínűleg soha életükben nem fordult meg a fejükben egy azonos nemű szexuális kapcsolat.”
Igen, ez a gondolat elő szokott fordulni a meleg felvonulással kapcsolatosan is. Érdekes gondolatot tükröz. Azt gondolja, hogy valaki heteroként éli az életét, és lát vagy hall vagy olvas egy homoszexuálisról, akkor homoszexuálissá válik? Akkor nem lenne már minden ember homoszexuális?
Több elmélete van annak, hogy hogy lesz valaki homoszexuális, de abban mindegyik elmélet egyet ért, hogy nem úgy, hogy egy homoszexuális elcsábítja a már kialakult heteroszexuális orientációjú személyt. Hiszen akkor bármelyik homoszexuális heteroszexuálissá válhatna, ha egy hetereoszexuális elcsábítaná. Milyen veszélyes lenne akkor a melegeknek kienni az utcára, és látni a sok heteroszexuális embert, ahogy kézenfogva mennem, meg csókolóznak, meg stb. De a melegek nem válnak így heterókká, akkor fordítva miért történne így?
(Az pedig már egy másik paradigma, hogy ha valaki heteróból meleggé válik, az miért lenne baj? De ez túlmutat ennek az írásnak és ennek a kritikusnak a körén.)
A kritikus szerint “A kutatások, a fenti „szakértő” beszámolójával szembeszállva, azt mutatják, hogy nincs átfedés homoszexualitás és heteroszexualitás között”.
Milyen kutatások? Kíváncsi lennék, hogy konkrét dologra gondol-e. Minden általam ismert kutatás ennek az ellenkezőjét bizonyítja.
Egyébként meg ha így lenne, akkor pláne nem lenne baj a részéről ez a cikk, hiszen akkor egy hetero nem inoghat meg, ha nincs átfedés. Akkor mi a baj Dóra írásával?
Ezt írja “Egész egyszerűen elképesztő, hogy az emberek legfeljebb 2 százaléka – a homoszexuálisok – hogyan képesen sakkban tartani a másik kilencvennyolcat!”
Ezt kifejthetné bővebben, hogy a melegek hol és hogyan tartják sakkban a “98%”-ot. El nem tudom képzelni, hogy mire gondol. Én hetero vagyok, és még egy meleg sem tartott sakkban soha.
Ezt írja: “A homoszexuális propaganda eredményei elképesztők: az én középiskolás lány osztálytársaim szembeszálltak azokkal a fiúkkal, akik a homoszexualitást ocsmányságnak és undorítónak nevezték.”
A kritikus hite szerint a homoszexualitás bűn. De attól még nem kell, hogy ocsmányság legyen és undorító. Egyébként van számos olyan heteroszexuális ember, akinek ha elképzelem, hogy valakivel szeretkezik, az undorító, de ettől még nem kell ezt hangoztatnom, és ez inkább az én problémám mint az övék.
Érdekes amit ezután ír: “A középiskolai első osztályom év végi kirándulásán a 15 éves lányok egy csoportja olyan mértékű leszbikus ocsmányságot végzett azon az éjszakán, amit még említeni is halálos bűn.”
A lányok egy csoportja, tehát nem 1 vagy 2 vagy 3 lány, hanem legalább 4-5. Ha kb 30 fős volt az osztály, és fele lány, akkor az a lányok legalább harmada. Ezzel ellentmondásba került az eddigi gondolataival. Mert vagy nem 2% a homoszexuálisok aránya, mint állította, hanem legalább 30-35, vagy pedig az nem igaz, hogy nincs átjárás a hetero és homoszexualitás között.
Hiszen ezek a lányok vagy homoszexuálisak vagy pedig olyan heterók akik éppen élveztek egy kis leszbikus jellegű dolgot is, de ez esetben akkor mégis van átjárás.
Egyébként igazán leírhatta volna, hogy mi történt, és érdemes lenne inkább erről írnia az iskolaújságban, biztosan sokakat érdekelne 🙂 Egyébként ebből az élményből számos filmes adaptáció született 🙂 sőt igen népszerűek az ilyen filmek, amelyek azt jelzik, hogy az emberek többsége nem tartja ocsmányságnak azt amit ezek a lányok csináltak, hanem nagyon is izgalmasnak tartják.
Az óvodai nemi sztereotípiákról egy sajnos igen elterjedt butaságot említ. Itt hívom fel a figyelmet, hogy az nem sztereotípia, hogy anya meg apa, és senki sem akar egyes meg kettes számú szülőről beszélni. A sztereotípia az, hogy a nő alárendelt a férfinek, hogy a férfi okosabb mint a nő stb. Ezek élő sztereotípiák, és fontos ez ellen tenni.
Később Szetey Gábor kapcsán ezt írja: “a homoszexuális államtitkár könnyeket hullatott, amiért az emberek bántják szegény melegeket.” Szerintem ha a kritikai írója megpróbálja kereszténynek hinni magát, akkor mégiscsak sajnálnia kéne azt akit sörösüveggel dobnak fejbe, és nem gúnyolódni azon, akit ez megrendít. Sőt, ha embernek tartja magát, már az is elég ahhoz, hogy megrendítse a sörösüveggel fejbedobott személyek fájdalma és kétségbeesése.
Összességében azt gondolom Dóra, hogy nagyon jó az írásod, az említett észrevételem csak apróság, de azt hiszem, hogy fontos.
Kár, hogy nincs fent a honlapodon az a cikksorozat amit ebbe az újságba írsz.
Egyébként nem gondolom, hogy az említett személy véleménye jelentősen változhat. A hit, a kereszténység sok mindent meghatároz. Sok mindenben tudott változtatni az egyház. pl. hosszú idő után elfogadta, hogy a Föld nem lapos meg ilyesmik, de sajnos a homoszexualitás bűnössége kiemelt részt kapott a Bibliában, ami miatt ez a vélekedés nem nagyon fog változni az egyház részéről.