Pin-up lányok a szocializmusban

NLC-hetigyors | Szex és más | 2011. január

Valójában azt a címet is adhattam volna, hogy pucér nők a nagyapám műhelyében, mert tulajdonképpen erről akarok írni. Ez fedi ugyanis a valóságot: egy gyerekkori emléket, egy eddig reflektálatlan, tudományoktól mentes „szexis” élményt. A pin-up, vagyis a „falra tűzött meztelen, vagy fürdőruhás” lányoknak nagy társadalom- és kultúrtörténete van, amibe most nem szeretnék belemenni. Mint ahogy abba se, hogy ez az amerikai  gyökerű történet hogyan nézett ki a szocializmusban. Hogy mindez hogyan nézett ki általában.

Azt szerettem volna megosztani, amit gyerekként éreztem a nagyapám autóesztergályos műhelyében felragasztgatott pucérnős képek láttán. Tisztán emlékszem, hogy milyen ellentmondásos érzéseket keltettek bennem. Képes voltam órákon át bámulni ezeknek a nagymellű, műszempillájú, testükön fürdőruha-mintás barnulást viselő kacér pillantású lányoknak a gépolajfoltos képeit. Borzongással vegyes csodálat és izgalom járt át. Sejtettem, hogy ez valami tiltott, mert egyébként sehol máshol nem láthattam pucér nőket. Csak jóval később papám szekrényében véletlenül megtalált szex- és pornó újságokban. Egyszerre vonzott és keltett valami megmagyarázhatatlan érzést.

Ezek a képek ugyanis sehogy sem fértek össze azzal az emberrel, akinek a műhelyében voltak. Történetesen az én háromgyerekes, ötunokás, feleségével akkor már több, mint negyven évnyi házasságban élő, megbecsült, szelíd nagyapámmal. Ahogy mai fejemmel sem tudom elképzelni, ahogy többméteres magasságban nagyapám nagy gonddal ragasztja fel a pucérnős naptárképeket, nagyanyám meg lent tartja a létrát és navigál: kicsit jobbra, kicsit balra, nem jó, még nem vízszintes.

Ha visszagondolok, azóta más szerelőnél, gumisnál, garázsban is láttam csupasz pin-up lányokat, ez akkoriban mintegy kötelező eleme volt egy rendes autószerelő műhelynek. Csak mostanában jutott eszembe összekötni ezeket a szálakat. A kétkezi munka eme férfias tereiben a pucér nők teljesen legitimek voltak, még akkor is, hogyha ez a műhely a tisztes családi ház udvarához tartozott, mégha a nagyanyám is gyakran megfordult ott, amikor reggelenként vitte nagyapámnak a kávét, vagy hívta ebédre. Ezeknek a képeknek mintha nem lett volna köze sem a házasságukhoz, sem a szexuális életükhöz, sőt mi több, megkockáztatom, még talán nagyapám szexuális vágyaihoz sem. Szerintem a legnagyobb hatást rám, és a többi unokára gyakorolhatta. Az a furcsa, hogy mindeközben a playboy vagy pornó újságok a szekrényekben tiltva lapultak. Azoknak volt köze a vágyhoz, volt köze a megélt szexualitáshoz. Két dolog jut erről eszembe. Az egyik, hogyha nyílt, és legitim a pucérság ábrázolása, akkor az mintha egyben el is vesztené eredeti vágykeltő képességét, mintha a vágy eleve a tiltottban lenne kódolt. A másik pedig, hogy ezeknek a képeknek mégsem közvetlenül a vágykeltés volt a célja, hanem a férfiasságnak, a férfi diskurzusnak elengedhetetlen tartozékai voltak, és ezen a szinten valóban nem volt közük az egyes autószerelők, mesteremberek privát szexuális vágyához.

One thought on “Pin-up lányok a szocializmusban”

  1. a mailemre jött komment:
    össze lehetne ezt olvasni a Gaston Bacherlard-féle ház-olvasatokkal (könyv: The Poetics of Space – the phenomenology of home) a műhely elég különleges helyszín ilyen szempontból szerintem. Eddig persze eszembe sem jutott hogy szoci pin-up, pedig a nyolcvanas években minden naptár és bármilyen reklám összement trikós lányokkal volt reklámozva. Meg ha belegondolok, ez is lehet egyfajta third space, a kontrol alóli kicsúszás, mint az öltözők meg az utcafalak meg az olyan helyek amik bár jelen vannak, mégis kilógnak a nyilvánosság tekintetéből.
    ps

Leave a Reply