Kedves Dóra! 38 éves vagyok, három gyereket szültem, a legkisebbet még szoptatom. A férjemmel a kapcsolatunk minden téren kiegyensúlyozott, a szexuális életünket a gyerekek mellett is próbáljuk megőrizni, mégis, engem a testem változása nagyon zavar. A melleim tejeszacskóra kezdenek hasonlítani, a fenekemre, combomra, hasamra felszedtem néhány kilót, ami nem megy le. Nem szívesen nézek tükörbe, mert már nem az a húszéves nő néz rám vissza, akinek lélekben érzem magam. A férjem elfogad, szeret, nem ezzel van baj. Mintha az önképem és a testem változása nem lennének szinkronban. Ezt szeretném visszaszerezni, mert érzem még magamban az aktivitást, a vágyat és nem akarom végkép elveszíteni az önbizalmamat. Vera

Kedves Vera! A története nagyon is ismerős. Bár nekem a munkám része, hogy segítsek másoknak elfogadni testük, szexualitásuk változásait, magamon is tapasztalom, hogy mennyire nem egyértelműen viszonyulunk testünkön az évek nyomaihoz, a szoptatás után megmaradt „úszógumikhoz”. Biztos mindannyiunknak sokat segítene, ha a külvilág elfogadóbb lenne, ha a médiában több természetes, különböző korú és formájú női testet láthatnánk. Segítene, mert azt tapasztalom, hogy partnertől függetlenül, sokszor nekünk nőknek vannak irreális elvárásaink arról, hogy hogyan is kellene kinéznünk. Akár kamaszokkal beszélgetek erről, akár fiatal felnőttekkel, vagy idősebbekkel, szinte mindenki elégedetlen valamiért a testével. Ezeket az elvárásokat őrült nehéz kiiktatni és magunk számára is hihetővé tenni, hogy úgy vagyunk jól, ahogy. Az önbizalom megőrzésére nincs egyetlen biztos recept, mindenki más utat jár be az önelfogadásig. Mégis, én azt mondanám, hogy érdemes a férje megerősítéséből erőt merítenie abban is, hogy hogyan néz a saját magára. Azt is gondolom, hogy nem érdemes elrejtenie a testét, sokkal inkább legyen a napi rutin része, hogy megnézze, ápolja, szeresse. Bővítse a ruhatárát olyan darabokkal, amik most előnyösek, az valóban frusztráló, hogyha a régen csinos ruhákba akarjuk az új testünket gyömöszölni. Sok nő jelezte azt is vissza, hogy segítség volt számára más nők tapasztalatairól hallani. Nekem például felszabadító volt olvasni Hoppál Bori Kebelbarátnők – mellbeszélgetések nőkről nőknek című könyvében hétköznapi nők történeteit, dilemmáit arról, hogyan élik meg a testüket, és annak változásait.