NLC hetigyors | 2011. június

Továbbra is gond lehet a kommunikáció a párok között, mert a nők 59 százaléka elismerte, hogy szokott orgazmust színlelni. A férfiak többsége nem veszi észre, ha partnere az orránál fogva vezeti. Sok férfi hiszi azt, hogy vele bizony soha senki nem színlelt még – állítja a Playboy legfrissebb tanulmánya. Egy, „hogyan ismerjük fel és leplezzük le, ha partnerünk orgazmust színlel” című cikkben szerepel az a tanács is, arra az esetre, „ha gyanakszunk, hogy partnerünk megjátszotta az orgazmust, akkor nehogy szóvá tegyük, nyilván nem véletlenül történt így”.

 

Friss színházi élményem, a Nagyszebeni Színházi Fesztivál egyik előadásának nyitó jelenetében a madame tanítja a kezdő prostituáltat, hogyan kell meggyőzően orgazmust előadni. „Ne vicsorogj, ne grimaszolj, hanem gondolj a kedvenc ételed ízére, képzeld azt, hogy a világ legfinomabb csokoládéját szopogatod!” – hangzott az útmutatás. „Ha hiteles vagy, a pénzed felét már megkerested.” Ebben a színben minden nagyon világos. Olyan szexuális együttlétre készültek, amiben senki nem vár őszinte érzelmeket, igaz gyönyört. De minden más esetben, ha valaki megjátssza, hogy eljut az orgazmusig, az bennem automatikusan veti fel a kérdést: de mégis miért?

 

Nem akarom megbántani

Egy fiatal nő két évig élt együtt azzal a férfival, akit szeretett és tisztelt. „Jól” működött a kapcsolatuk azt az egy aprócska dolgot leszámítva, hogy a nő az orgazmust két éven át csak színlelte. Nem élvezte igazán a szexet, de ezzel nem akarta megbántani a barátját. Nem akart csalódást okozni. Aztán szakítottak. Számomra nemcsak az kérdés, hogy miért nem tudtak két év alatt eljutni odáig, hogy a szex mindkettőjük számára kölcsönösen örömforrássá váljon, de az is, hogy a barátjához vagy inkább magához nem volt őszinte. Végül mivel okozott nagyobb csalódást, nagyobb bántást? A sok kis kegyes hazugság apránként olyan távolságot teremtett közöttük, amit nem lehetett már mivel áthidalni. Sem a kapcsolatukban sem szexben nem volt tovább lehetőségük együtt fejlődni. Én nem hiszek abban, hogy ezen a téren a partnerünket, de még inkább önmagunkat érdemes akár ideig óráig is átverni; a testünk, az érzelmi jóllétünk valamikor biztosan be fogja nyújtani a számlát. Hosszú távon sokkal „költségesebb” nem őszintén kommunikálni éppen azzal, akivel megosztom a testemet, az intimitásomat, vagy akár az életemet.

 

Azon gondolkozom, hogy nagyon naiv elvárás-e a szexualitást olyan testi és lelki folyamatok összességeként elképzelni, ami – az életben kevés más dologhoz hasonlóan – alapvetően pozitív, megerősítő, tápláló, de legalábbis egyetlen biztosan őszinte zuga az életünknek? A testünk ugyanis sosem hazudik, mindig tudja, hogy mi esik jól és mi nem. És a testünk jelzései ugyanilyen őszinték az érzelmi, lelki állapotainkat illetően is. És ezzel nem azt mondom, hogy szex az minden esetben csak jó lehet. Sőt! Inkább mintha éppen a külvilág kimondatlan elvárása lenne az, hogy a szex csak akkor oké, ha mindenki mindent nagyon élvez. És, ha ezt az elvárást bármilyen szinten is magunkénak érezzük, akkor érthető módon zavarba jövünk, ha egy szeretkezésben, de akár csak egy dugásban is mélyről jövő érzelmek, fájdalmak szabadulnak fel. Ha a másik fizikai közelségére, egy érintésre gátlások, blokkok keletkeznek, vagy éppen oldódnak. Pedig ezek a dolgoknak éppen úgy helye van a szexben, mint a felhőtlen élvezetnek. Valakitől hallottam azt a gondolatot, hogy a szexualitás az önismereti út része. Ha valahol, itt tere van annak, hogy felismerjük, megéljük az érzelmeinket, legyenek azok nehezek vagy örömtelik. Én azt vallom, hogy sosem kell azt játszanunk, hogy, tyű, de jól érzem magam, ha közben egészen más zajlik bennem.

Magadhoz legyél hű

Persze könnyű azt mondani, hogy csak abba menj bele, amire tested-lelked őszintén vágyik. Sokszor észre sem vesszük, hányszor kötünk kompromisszumot csak azért, hogy az élet kisebb nagyobb konfliktusait elkerüljük. Hányan mondtuk már egy közepesen rossz ételre, hogy nagyon finom, csak mert nem akartuk megbántani a háziasszonyt, mert értékeltük a fáradozásait? Udvariasságból, az élet könnyedebb folyása érdekében gyakran csúszunk olyan helyzetekbe, amiket látszólag egyszerűbb egy kegyes kis hazugsággal áthidalni. Sorolhatjuk-e az orgazmus színlelését is ezek közé? Nyilván erre mindenkinek más válasza van, attól függően hogy mit érez a másik, a kapcsolat, a helyzet iránt. Mégis, akárcsak az ünnepi ebéd, ez is mintha egyfajta társadalmi megfelelési helyzet lenne. Az orgazmuskészség mintha egy mércéje lenne a szexuális felkészültségünknek. Akkor vagyunk jó csajok és a pasik is akkor „teljesítenek jól”, ha az együttlét orgazmussal zárul. Ez a mérce, ez a mérték. Ha nincs, akkor ott valami nem stimmel. Akkor nem vagyok elég jó. Bármit is érzek, bármit is gondolok, a szexnek jónak kell lennie! Én egy másik iskolát képviselek, mert azt gondolom, hogy a megfelelésből, elképzelt vagy valós elvárásokból létrejött helyzetek egyszerűen sosem fognak tudni igazán örömtelivé válni. Sosem fognak tudni egy fejlődési, egy tanulási folyamat részévé válni. Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz, hogy megismerjük az érzéseinket, a testünk különféle reakcióit, hogy megismerjük a gyönyört, az orgazmust, azt csak úgy lehet, hogy őszinték vagyunk. Ha őszinték vagyunk a másikhoz és önmagunkhoz. És lehet, hogy ebből kínos vagy vicces helyzetek is keletkeznek, de az még mindig százszor jobb, mint bármilyen elhallgatás. Én hiszem azt, hogy csak így érdemes.