NLC hetigyors | 2011. október

A Fülöp-szigetek egyikén, Mindanaon az évek óta tartó polgárháborúnak a sziget asszonyai vetettek véget, érdekes eszközzel: szex-sztrájkkal. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának dokumentumfilmjéből az derül ki, hogy a nők egész egyszerűen megelégelték, hogy nem lehet biztonságosan egyik faluból a másikba eljutni, hogy áll a termelés, és az állandó háborúzást azzal zárták rövidre, hogy nemes egyszerűséggel megzsarolták férjeiket. Vagy háborúznak és akkor nem kapnak egy fityiszt sem a házastársi élvezetekből, vagy szépen leteszik a puskákat és mennek haza dolgozni. És egészen meglepő módon a nők szervezett bájelvonása bevált, ma ezen a szigeten béke van, mindenki dolgozik, nem a szomszéd falvakkal harcolnak.

 

Eddig a hír, ami nekem önmagában is nagyon szimpatikus. Bár felmerült bennem a kérdés, hogy egy rendes machó katona férj ebben az esetben hogyhogy nem agresszíven elvette otthon is azt, „ami jár”, de ezek szerint nem. Persze a „make love not war” – ahogy az uszodai öltőszekrényen ma reggel is olvastam – egy meglehetősen elcsépelt közhely. De mégis. Azért én belegondoltam abba, hogy mi lenne a világból, ha a Fülöp-szigetiek mintájára minden agresszió, minden düh, minden negatív érzelem egészen más csatornákon oldódna fel, és nem háborúban, fizikai bántalmazásban. Hogyha a szex, szexualitás, szeretkezés nem lenne ilyen kurtán-furcsán kezelve, mint ahogy az van, akkor lehet, hogy sokkal vidámabban élnénk? Csak elképzeltem egy pillanatra, hogy nem anyáznánk a dugóban, nem ordítanánk a családunkkal, nem csapkodnánk az ajtót, nem ráncigálnánk, nem vágnánk pofákat, hanem ehelyett üdvözült, kielégült testtel, lélekkel és vigyorral az arcunkon vennénk az élet apró-cseprő nehézségeit.

Mert ezek fel sem tűnnének, de legalábbis sokat segítene, hogyha a szexuális életünk oly nagy rendben lenne. És vállalom a naiva szerepét, amikor ezt az utópisztikus világot álmodom, és hiszem azt, hogy szülőként talán tehetek is érte. És lehet ezen mosolyogni, de azt gondolom, hogy igenis megérné sok bosszankodásra fordított energiánkat a kedvesünkre, szeretteinkre vagy akár csak saját magunkra pozitív figyelem formájában átterelni. Én minden egyes alkalommal megütközöm azon a kontraszton, hogy például a gyerekek és szüleik világában mennyire tabu a szex, de mennyire nem az erőszak. Tisztelet a kivételnek, de szinte minden gyereknek van játékpisztolya, de ha egy purdét is meglátnánk egy bármilyen szülőktől elcsent szexjátékkal, legyen az akár egy ártatlanul vibráló műanyagkacsa, akkor azon mélyen megütközne a tisztes felnőtt társadalom. És mi ez, hogyha nem az erőszak kora gyerekkortól történő legitimációja, szemben a szexualitás tabukkal és elhallgatásokkal terhelt megélésével?