Éva Magazin kerekasztal beszélgetés | Hogyan beszélünk a szexről?

Éva Magazin | 2012. december

Leültünk négyen beszélgetni a szexről. Tudjuk, kedves Olvasó, hogy ez szokatlan, talán tabudöngető vállalkozás, mi is féltünk tőle, de úgy gondoltuk, bevállaljuk. Egyszer el kell kezdeni valahogy. A beszélgetést Hevesi Flóra vezette

Az asztal körül:

Kukorelly Endre
Író, költő, kritikus. Ezer és 3 avagy A nőkben rejlő szív című regényében a magyar irodalomban szokatlan nyíltsággal ír a szexualitásról és a nőkről.

Mester Dóra
„Szex pozitív misszió aktivista”. Középiskolákban, diákotthonokban kamaszokkal beszélget szexről, szerelemről, személyes konzultációkat tart, rádióműsort vezet, ír és beszélget, ahol csak lehet.

Kriston Andrea
25 éve tanítja saját fejlesztésű intimtornáját, mellyel az alhasi izmokat és kötőszöveteket erősítve védi és gyógyítja kliensei szervezetét, na meg szexuális életét. A torna – mondja – szinte csak ürügy, hogy közelebb kerüljünk a testünkhöz és lelkünkhöz.

 

Kinek a legnehezebb?
Idefele jövet azon tűnődtem, hogy kinek van közületek a legnehezebb dolga. Aztán arra jutottam, hogy Dóra, talán neked. Egyrészt mert főként fiatalokkal dolgozol, másrészt mert rádióban beszélsz a szexről.
ENDRE: Hát toronymagasan nekem van a legnehezebb dolgom, sok szempontból. Egy dolog beszélni valamiről, de teljesen más dolog ugyanazt leírni.
De az irodalom legalább nem esik a médiaszabályozás hatálya alá. Ellentétben Dóra rádióműsorával. Ott mennyire cenzúrázzátok magatokat?
DÓRA: valahol ez a célja is a műsornak. Hogy megértsük mi miért nem szabad a szexualitással kapcsolatban a médiában kimondani. nem véletlenül kértük a rádióban az este 8-tól 9-ig tartó sávot, ami szigorúbb szabályozás alá esik, mint a 10 óra utáni. Nálunk az az alapelv, hogy mindent kimondunk és mindent kisípolunk.
Felveszitek a műsort és aztán szépen végigsípoljátok?
DÓRA: Nem, élőben megy, aztán vagy eltaláljuk a szót, vagy nem.
ANDREA: 1991-ben jelent meg az első intimtornakönyvem, és akkoriban a tévében még nem volt szabad kimondani azt a szót, hogy menstruáció. Sőt, maga az „intim” szó is cikinek számított.
Ez elég röhejes. Két dolgot azonban válasszunk szét. Az egyik, hogy tudunk-e, merünk-e beszélni a szexről, a másik pedig, hogy ha megvan a szándék, megvannak-e hozzá a megfelelő szavaink. Először is tisztázzuk, hogy ki hogyan hívja a saját testét. Én mint a legkisebb rosszat talán a punci szót választanám, bár így kimondva elég idegennek érzem.
ANDREA: Én is úgy hívnám.
DÓRA: Én pumának. Ezt Vonnegut Bajnokok reggelije című könyvéből vettem, ahol a sci-fi-szerző főhősnek sehol se jelentetik meg az írásait, csak „szélesre tárt pumák” alatt.
És ezzel a szóval tényleg sikerült megbarátkoznod? Magától értetődően úgy hívod, hogy a pumám?
DÓRA: Igen. De van hogy a puncim vagy a pinám. Helyzete válogatja. Ebben nincs azért szigorú terminológia otthon.

ENDRE: Én nem nagyon szoktam hívni sehogy, de legutóbb talán azt mondtam, hogy a faszom. Nagyon utálom, ahogy ebben a kultúrában bűbájoskodunk a testről, és rettegünk a normális szavaktól, amiket mindig is használtak a közbeszédben, sőt az irodalomban is. Amióta van írásbeliség, azóta a szexualitás is jelen van az irodalomban. Van egy Hárman egy ágyban című antológia ókori görög versekből – főként a fiúszerelemről van bennük szó, hiszen akkoriban az volt az ideál –, és hát ott olyan egyértelműen használják a szakkifejezéseket, ahogy manapság teljesen szokatlan. Ott minden a nevén van nevezve, nincs punci meg munci, hanem pina van, fasz meg baszás. Az ókortól kezdve évszázadokon át normálisan használták ezeket a szavakat, mígnem a viktoriánus korral jött egy radikális kultúrtörténeti fordulat, amely ezt az egészet letiltotta.
DÓRA: A Rubicon című történelmi folyóiratnak nemrégiben volt egy különszáma az ókori szexualitásról. Az eredeti borítón egy szárnyas fallosz volt látható, ám ezt az Önszabályozó Reklámtestület leszedette, mert a férfi nemi szerv nyílt ábrázolása nem engedélyezett a magyar médiában. Nemrégiben írtam egy cikket Mi a fasz?! címmel arról, hogy mit gondolunk, hogyan viszonyulunk a férfiak farkához. Ezzel a címmel nem jelenhetett meg az írás, valószínűleg azért mert nyomtatásban nem használjuk a fasz kifejezést. Helyette a pénisz a becses hímtag elnevezése. Kérdezem én, van férfi aki úgy gondol a farkára, vagy hívta úgy, hogy a péniszem?  Szerintem nincs ilyen.
Andrea? Te péniszt mondasz?
ANDREA: Igen. Számtalanszor látom, a tanfolyamaim résztvevői a legelején szoronganak, hogy esetleg meg kell szólalniuk. Amikor elmondom, hogy itt csak én fogok beszélni, megnyugszanak. De sokaknak a szexualitásról nemhogy beszélni, még hallgatni is nehéz. Ezért nagyon óvatosan kell bánnom a szavakkal. Meg kell találnom azokat a kifejezéseket, amelyeket mindenki elfogad, de közben meg kell teremtenem az oldott, természetes hangulatot is. Én nem szoktam fasznak hívni a férfi nemi szervet, mert lehet, hogy ettől valaki kényelmetlenül érzi magát, és akkor nem tud arra figyelni, amiről beszélek.
ENDRE: Mert van belénk verve, hogy ez a dolog ciki.
DÓRA: De ez nem csak a szexre igaz, a mi kultúránkat teljesen áthatja a szemérmesség. Nem úgy vagyunk nevelve, hogy merjünk kérdezni, véleményt nyilvánítani vagy magunkról bármit állítani.
ANDREA: Mindenkinek megvan a személyes szexuális evolúciója, és ez megmutatkozik a szavakban is. Amikor két ember összekerül, ki-ki hozza a családjából azt a nyelvezetet, amit odahaza használtak vagy inkább nem használtak. A Gésák titka című kurzusomon van egy olyan gyakorlat, hogy a résztvevő nők párosával leülnek egymással szemben, és egy percen keresztül nemi szervek nevét sorolják. Persze minden pár úgy kezdi, hogy punci, fütyi, a vége meg rendszerint közös röhögésbe fullad. Ennek nagyon erős oldó hatása van. Fontos a finom határokat megtalálni, hiszen egy párkapcsolaton belül is van dugás meg szerelmeskedés, és egy romantikus, gyertyafényes összebújásnak nem ugyanaz a nyelvezete, mint a szenvedélyes, duhaj szexnek. Az előbbiben zavarna a durva nyelvezet, az utóbbihoz jól passzol és játékos is lehet. Ám ha kizárólag az utóbbi van, az nagyon szegényes és szomorú. Az a jó, ha a helyzetnek megfelelően tudjuk előszedni ezeket a szavakat, ám ez az egyéni szabadságtól is függ.

Mindenki mondjon, amit akar
DÓRA: Talán ezt hívjuk szexuális kultúrának, nem? És mint minden másfajta kultúra, ez is a műveltségen, a variációk ismeretén és szabad használatán múlik.

a beszélgetés folytatása nyomtatásban az Éva Magazin 2011. decemberi számában volt olvasható

 

Leave a Reply