Apja fia?

Meglepetés magazin – szexrovat | 2012. április

A 34 éves fiam maszturbál. Nagy nehezen elmondta, hogy a következő tényező hatott rá. A férjem egyszer 18 éves korában (most 68 éves) csődöt mondott, ahogy nekem elmesélte. Voltunk egy alkalommal házaspárokkal nyaralni, és zsebkendővel kitöltötte a fürdőruháját, mert szégyellte, hogy kicsi a pénisze. Ettől való félelmében a gyerekünket kicsi korától, kamasz koráig néha-néha tapogatta, attól való félelmében, hogy a gyerek is úgy jár, mint ő. Amikor  meggyőződött arról, hogy a fiunknak nem lesz ilyen problémája, abbahagyta. Ezt mondta el nekem a fiam, hogy emiatt valami visszatartja a párkapcsolattól. Kérem segítségét ez ügyben.  Magyarné

Kedves Magyarné! Azzal még önmagában semmi gond nincs, ha egy harmincnégy éves felnőtt férfi maszturbál. Ez teljesen normális, nem károsítja az egészségét, sőt, nem feltétlenül jelent akadályt a párkapcsolat-létesítésében sem. Ha jól értem a levelét, akkor itt sokkal inkább az a kérdés, hogy az édesapja férfiassággal kapcsolatos szorongását hogyan adta át a fiának. Nyilván többet kellene tudni arról, hogy a „néha-néha tapogatta” pontosan mit is jelent, mert az akár ártatlan vizsgálódás volt, akár gyerekkori abúzus, a fiában láthatóan mély nyomot hagyott. Az is kérdés, hogy valaha is apa fia beszélgettek-e erről nyíltan, vagy ez az egész történet tele van hallgatással, szégyenkezéssel. Ha a férje viselkedése a fia életében kisgyerekkortól ilyen furcsa, kellemetlen élményeket halmozott fel, akkor ezzel mindenképpen érdemes lenne – akár pszichológus segítségével – komolyabban foglalkozniuk. Ha erre alkalmas a családi közeg, akkor meg lehetne próbálniuk az édesapjával – most már felnőtt férfiként – kibeszélni ezt a dolgot. Mondjuk abból, hogy „nagy nehezen mondta” el ezt is a fia, én arra gondolok, hogy könnyebben tudna ezekről a dolgokról beszélni egy semleges külső segítővel.

 

Leave a Reply