Könyvajánló a Talpig Nőben…

Ez a könyv nem könnyed olvasmány és ennek ellenére letehetetlen. Ráadásul nem is egy könyv, hanem mindjárt három rejlik benne.

Az első könyv azt taglalja és számos interjúval teszi még életszerűbbé, hogy a gyereklányból, hogyan lesz felnőtt nő. A szerző Mester Dóra Djamila, az anya és apa interjúk mellett, amelyeket belefűzött a szövegbe részletesen és őszintén mesél saját magáról is, nincs az a kényelmetlen érzése az olvasónak, hogy egy nagyítólencsén keresztül vizsgálgatja a kutató szigorú szemszögén keresztül a világot, amelyhez persze neki, mint komoly olvasónak, kutatónak, írónak semmi köze.  Ezt a könyvet olvasva mi is ott lépdelünk az író mellett, aki mindig elmeséli a saját történetét, gondolatait, tapasztalatait egy adott témával kapcsolatban, idézi a meginterjúztatott anyák történeteit és természetesen még sok más okos, a témában kutatásokat végző tudósét és ezeket a véleményeket egymás mellé rakja, hol alátámasztja, hol ütközteti a gondolatokat. Ez az élet, itt nincs fehér és fekete, jó vagy rossz, az élet sokkal komplexebb, minthogy egyetlen szempontból meg lehetne magyarázni. Az első könyvben olvashatunk többek között nőknek a gyermekkorából hozott szexuális vonatkozású emlékeiről. A kulturális különbségekből, a neveltetésből, illetve a családon belüli szituációkból eredő szexuális tapasztalatokról. És mindeközben sok társadalomtudományos és kultúrtörténeti tézist és tényt ismerhetünk meg. Nőként olvasva ez egy nagyon zavarba ejtő és, bár ez a kifejezés kezd közhelyessé válni, de más nem jut az eszembe, szóval igen ez felszabadító tudás, hiszen én is voltam egyszer kislány és nekem is voltak tapasztalataim. Olyanok is, amelyekről aztán soha senkinek nem beszéltem és bizony jó olvasni, hogy másnak is vannak ilyenek. Sőt! És hogy ebben nincs semmi rossz, ez teljesen rendben van.

tovább a cikkhez

Leave a Reply