A női és a férfi szerep egyre inkább úgy tűnik nekem, mintha egy egy számmal kisebb cipő lenne, amely valamiért senkinek sem kényelmes. A társadalomban a kategóriák azért vannak, hogy egyszerűsítsék az életünket és a világot, ez az egyik oldalon támasz, mert nem kell minden pillanatban kitalálnod saját magadat. Közben viszont egy individualizálódó társadalommá alakulunk, amelyben megjelenik az elvárás, hogy mégis ki kell találnod önmagad, sokkal több szabad választás elé vagy állítva, vagy úgy tűnik, mintha szabad választás elé lennél állítva, de közben erős keretek között mozogsz. Eközben egyre divatosabbá válik az önismeret, és ez előhozza azt a kérdést, hogy én és a társadalom vagy a keretek hogyan viszonyulunk egymáshoz. A tradicionális férfi és női szerepekkel sincs semmi baj, de az önazonosság fontos. Az én misszióm nem egy általánosan liberalizáló misszió, mely szerint mindenki legyen szexaktivista vagy liberális a szó klasszikus értelmében. Hanem hogy mindenki érezze jól magát a szűkebb kulturális környezetében és a saját bőrében. A választásai okozzanak neki boldogságot.
Mester Dóra Djamila szexedukátor és társadalomkutató interjú közben telefonál, sms-t ír, dedikál, instruál és integet az ismerősöknek, mindeközben pedig egy küldetéssel bízza meg a környéken épp vízipisztollyal Darth Vaderre vadászó férfiakat, a kisfiát és párját: keressék meg a Nő, anya, szerető című, frissen megjelent könyvével Palya Beát. Ennyit a tradicionális nemi szerepekről.
Miről szól a könyv, miért kellett megírni? A Könyvesblogon érkezett komment azt hiszem most adja az apropót. Íme: “Milyen beteg embernek kell már lenni ahhoz, hogy egy egész élet munkáját, erőfeszítéseit a szexre áldozza rá…? “Feminista aktivista”, hát meg is látszik… Ostoba szajha…” és a könyv egyik interjúalanyától érkezett levélből idézet: “Gondolkodtam azon, hogy miért mentek el hozzád az asszonyok beszámolni – szóba került valamikor, hogy nem értetted, mi vesz erre rá valakit. Nekem most így utólag az a gondolatom támadt, hogy olyan volt nálad lenni, mint egy gyónáson. (Bár sosem voltam, de így képzelem, ilyen lehet egy jó gyónás…) Olyan dolgokról beszéltettél – beszélgettünk, amiről nem nagyon lehet, talán még barátokkal sem. Kinek mondod el, ha nem jó a szex a férjeddel? Még a pasijáról vall is az ember, de a férjről már “nem illik”. Vagy kinek beszélsz arról, hogy teher a gyereked, hogy kirohannál inkább a világból, csak ne kelljen vele lenni? Erről sem “szabad”. Veled viszont bármiről lehetett, nem ítéltél el senkit-semmit, nálad feloldozást kaptunk. Köszönöm így utólag is.” – úgy tűnik, hogy ez egy ilyen kontrasztos munka…