Új Nő magazin | Jankovic Nóra interjúja
Talán az igazi, felhőtlen, ártatlan szerelmet utoljára óvodáskorunkban éljük át, mert aztán ahogy fejlődni kezd a testünk, elkezdenek lázadni a hormonjaink, már megjelenik egy új, addig ismeretlen érzés is bennünk, a vágy. És ez a vágy, majd később a testi szerelem, a szexualitás, végigkíséri női létünket, hullámzón, változékonyan, – amit néha magunk sem értünk – ugyanannyi örömet, mint fejtörést okozva nekünk életünk során. Mégsem akarjuk megbeszélni, nem akarunk tanácsot kérni, válaszokat a miértekre. Inkább kínlódunk, míg kezünkbe nem kerül Mester Dóra Djamila szex-edukátor, egyetemi oktató, Nő, anya, szerető – anyaság és szex c. könyve.

Közgazdászként végeztél az egyetemen, szociológiából doktorálsz, most mégis szex-edukátorként tevékenykedsz, ami nem igazán egy megszokott foglalkozás. Miért váltottál?
Amikor – lassan már hét éve – a párommal San Franciscóban éltünk, egy olyan közegbe kerültem – ilyen téren Amerika sem homogén – ahol nagyon sok program, előadás, beszélgetés épült a szexualitás köré. Érdekes volt olyan szex-beszélgetéseken részt venni, amelyeken mondjuk az anális szex problematikájáról úgy beszélgettek a résztvevők, mint mi itthon a sütés-főzés titkairól. Itt hallottam először azt a kifejezést is, hogy „szex pozitív”. Ez a kifejezés azt takarja, hogy a szex elválaszthatatlan, természetes része az emberek életének. Ekkor Budapesten a szociológia doktori programon a nők saját testükhöz való viszonyát tárgyaló kérdésekkel foglalkoztam, úgyhogy csak egy lépés volt, hogy beiratkozzam a nagy múltú San Francisco Sex Information szex-edukátor képzésére. De ma már úgy gondolom azt, amit én csinálok, nem ez fejezi ki a legjobban, mivel nem csak a szexszel foglalkozom, hanem mindazzal, amit a fogalom magába foglal: nőiségünkkel, annak megélésével, családbeli helyzetünkkel, mit jelentenek az érzelmeink, vonzalmaink, vágyaink, és természetesen testünkhöz való viszonyunkkal. Ezért szoktam azt mondani, hogy ez részemről sokkal több, ez már inkább misszió.
Előadásaiddal, csoportos és egyéni konzultációkkal, újságcikkekkel, valamint a nem rég megjelent könyveddel segítesz az embereknek jobbá tenni a szexuális életüket és ezáltal javítani az életminőségüket. Valójában hol a hiba, miért van erre szükség?
A 18.században a kiscsaládok kialakulásával egy időben megjelentek a gyerekek mint társadalmi kategória, és az ő szexualitásukkal is foglalkozni kellett, mintát kellett mutatni. Ezek a minták azonban zavartak, szégyenérzettel átitatottak voltak. Ez pedig a szocializáció során generációkon ívelt át, így nem meglepő, hogy még ma is nehéz dolguk van a szülőknek, ha felcseperedő kislányukat, kisfiukat fel kell világosítaniuk. Bár az lenne a természetes, ha a szülők gátlások nélkül, ahogy a világ összes tudásába, a szerelem, erotika, testi és lelki működésünk rejtelmeibe is bevezetnék a gyerekeiket. Ezzel – ahogy a munkám során látom, egyre több szülő van tisztában, akik saját bőrükön tapasztalták meg, hogy a zárt, gátlásos családi környezet hatására még mindig zavarban vannak a szexes kérdéseket illetően , és ennek tudatában szeretnék megtörni a hagyományt, hogy gyerekeik már ne vigyék tovább ezeket a terheket és szabadabban kezeljék a testüket, érzelmeiket, nemiségüket. De hogy ez a tudás még rendszerezettebb legyen, sok országban, főleg az angolszász területeken, vannak iskolák, intézmények ahol szex-edukátor is tevékenykedik. Én szeretném, ha mi is ezt az utat követnénk.
Mikor ajánlatos elkezdeni a gyerekek szexuális nevelését?
Miért, miben különbözik a szexuális nevelés a nevelés többi területétől? Ez nullaéves kortól a nevelés szerves része kell, hogy legyen. De persze ehhez az kell, hogy mi felnőttek nyitottak legyünk, képesek arra, hogy minden gyerekes-szexes kalandunkban tudjunk hitelesen, nyíltan, önazonosan viselkedni. És ha valamit nem tudunk, nem baj, nem kell tökéletesnek lennünk, az se baj, ha közben zavarba jövünk, csak ezt is le kell kommunikálni a gyerek felé. Még ez is jobb, tisztességesebb, mint az elhallgatás, a féligazságokkal terhelt titkolózás. Én mindenkinek azt tanácsolnám, hogy abban mit hogyan mennyit mondunk el, csak a gyerek kíváncsiságának a mértéke és a mi belülről fakadó érzelmeink vezéreljenek minket és soha ne az, hogy mit fog szólni bárki is a külvilágból, ha ez esetleg „kiszivárog”.
Hát ez még elég utópisztikusan hangzik egy olyan társadalomban, ahol sok ember csak felnőttkorában döbben rá, hogy az ő szüleiknek is van szexuális életük. Hogy lehetséges, hogy az emberek ennyire száműzik az intimitást, gyengédséget a hálószobák falai közé?
Számomra is megdöbbentő volt a könyvhöz készült interjúk tükrében ez a felismerés. Főleg, ha belegondolunk, hogy manapság a családok többsége pár négyzetméternyi területen él, ahol reggeltől estig össze vannak zárva. Van köztük gazdasági, intellektuális, érzelmi kapcsolat, és erotikus vonzalom. Ezek után mi sem lenne természetesebb, mint meglátni a szülők közt egy-egy szerelmes érintést, lopott csókot. De nem. Az érzelmeinket, a szexualitásunkat leszabályozzuk, visszafojtjukk, aztán pedig csodálkozunk, hogy a szexualitásunk tele feszültséggel, kimondatlan vágyakkal, problémákkal és még sorolhatnám.
Azért a szexről nem igazán könnyű beszélni, mivel igazából nincsenek rá megfelelő szavaink. A vulgáris kifejezések nem igazán összeegyeztethetőek a szerelmeskedéssel, a latin nyelvből átvett kifejezések meg nem igazán illenek két ember intim beszélgetéséhez.
Az, hogy Arany, Babits stb. költészetében használt erotikus kifejezések nem kerültek be a köznyelvbe, számomra azt mutatja, hogy az erotika sem igazán vált hétköznapi életünk legális részévé. A szexualitásnak egymástól nagyon elhatárolt, szigorú szabályokkal leszbályozott, saját nyelvvel rendelkező területei vannak. A művészetekben szabad meztelenkedni, erotikát, szélsőséges szexuális szokásokat mutatni, gondoljunk Pasolini, Fellini filmjeire, de még sorolhatnám – ezzel sosincs gondja a társadalomnak.

Mint ahogy a pornográfiát is megtűri, de ugyanez az egyénnek már tabu. Az orvosi kifejezések használata szintén kijelöli, hogy ezekkel a szavakkal a „problémákról”, diszfunkciókról a szakemberekkel hivatalos nyelven, elidegenítően beszélgetünk. A vulgáris szókincsünk, megint hol legitim? A kocsmában, ahol a férfiak megbeszélik egymás között, hogy kit basztak meg. Ez azt erősíti meg, hogy a szex az egy vulgáris dolog. Eközben ezek a területek mindannyiunk életében jelen vannak, de korántsem ennyire elvágólagosan. Vannak erotikus vágyaink, pornográf élményeink, szerelmeink és testi ügyeink. Hol így hol úgy. És az lenne jó, ha ezekre lenne legitim személyes nyelvünk, amivel mi is tudunk azonosulni. Amit használva nem kellene kényelmetlenül éreznünk magunkat. Mert szavak nélkül nem tudjuk elmondani a saját személyes, megismételhetetlen, egyéni történetünket, amibe lehet egy kis pornó, egy kis erotika, egy kis művészet, egy kis hétköznapi hüvelygomba. Így aztán a párok kénytelenek felfedezni a saját szexuális szókincsüket.
Könyvedben lévő személyes vallomásokat olvasva, az volt az érzésem, hogy az emberek számára olyan dolgok okoznak problémát, amik egy megfelelő, nyitott szexuális kultúrával rendelkező ember számára nem lenne szabad, hogy gondot okozzanak.
Pontosan ezért született meg ez a könyv. Szeretném megmutatni az embereknek, hogy lehet nyitottan, félelmek, tabuk nélkül viszonyulni a szexualitáshoz. A korlátainkat viszont csak akkor tudjuk ledönteni, ha felszabadítjuk magunkat. Az érzelmek kifejezésében, a saját vágyaik a meghatározásában, megfogalmazásában, és kommunikálásában a másik felé nagyon sok az emberek deficitje. Ezért szoktam azt mondani, hogy ma Magyarországon nem a szexszel van probléma, hanem a szabadsággal, a felelősségvállalással. Az oktatási rendszer olyan, hogy nem tanulunk meg saját véleményt kialakítani, és onnantól kezdve, hogy az kiölik belőlünk a játékot, az önállóságot, a kreativitást, elfelejtünk játszani. Ez pedig később kihat az egész életünkre, arra hogy milyen munkát választunk, mennyire tesz az minket boldoggá, mert ez kihat az ember magánéletére, önbecsülésére, énképére, önelfogadására és ezzel együtt a szexualitáshoz való viszonyára is.
Igen, én is azt tapasztalom, hogy a férfiak is megpróbálnak megfelelni a macho imagenak, mi nők igyekszünk multifunkciós feleségek lenni, miközben valahol elveszik a játékosság.
Felnőttkorunkra olyanokká válunk, mintha kétdimenziós formában egy négyzethálós füzetben kellene mozognunk. Ahelyett, hogy időnként fölrúgnánk az életünket. Nekem most, hogy Amszterdamba költöztünk, megint egy nagy tanulás volt, hogy össze kellett pakolni az egész háztartást, és nem azért, mert meguntam, hanem mert tovább kell lépni. De közben az ember rendet rak, újrarendezi a fontossági sorrendeket, átértékel, és néha ezt meg kell tenni egy párkapcsolatban is, hogy ne merevedjünk bele azokba a rutinokba, keretekbe, amikben mozgunk, mert az megölheti az érzékiséget, a megújulás képességét is a kapcsolatban.
Ehhez azonban két nyitott ember kell. Nagyon más a férfiak hozzáállása a szexualitáshoz?
Más a kulturális csomag, amit kapunk, de mindkét nem konstans szerepelvárásokkal szembesül. Ebben nincs közöttünk különbség. A lányokat még mindig a hagyományos női szerepekre (is) nevelik, mint a gyereknevelés, háztartásvezetés, valamint a passzivitást, szolgálatkészséget és a jóságot helyezik előtérbe a nevelésükkor. Több olyan nővel találkoztam már, akiknek felnőttkorukban szexuális problémákat okozott a beléjük nevelt „jó kislány” szerep. A másik oldalon viszont hangsúlyozzák a tanulás, az önmegvalósítás fontosságát, de hiába mindez, ha anyaként, nőként nem fognak ugyanannyit keresni, nem lesznek ugyanúgy megbecsülve, nem lesznek olyan keresettek a munkaerőpiacon, mint a férfiak. A női szocializációnak ezek az ellentmondásai aztán megjelennek a gyerekvállaláshoz való viszonyban. Sok nő egyre később, vagy nem is akar gyereket, de ez megint nehezen felvállalható, mert azonnal támadások érik őket, mintha nem lenne legitim választás egy egzisztenciálisan önálló nőtől, hogy ne szüljön vagy mikor szüljön. Ezzel szemben a kisfiúkat sokkal szabadabban nevelik, látszólag nagyobb döntési lehetőséget kapnak a pályaválasztásnál, az élet minden területén. Miközben a férfiak vállán is ott nehezedik a társadalmi elvárás, hogy nekik reggeltől estig dolgozniuk kell, be kell biztosítaniuk a családot és közben még csak nem is panaszkodhatnak, mert nekik „keménynek” kell lenniük, nem mutathatják ki az érzelmeiket.
Nagyon sok nő belemerevedik az anyaságba, és elfeledkezik arról, hogy ő nő is.
Úgy tűnik, hogy a szexualitás és az anyaság egyidejű megélésének nincsenek jól kidolgozott kulturális mintái. Az egyéni vágyaink pedig sajnos nem nagyon tudnak leválni a társadalmi elvárásokról. A társadalom normái ugyanis a látszólagos szabadság ellenére is ott vannak a legintimebb magánszféránkban is. Össze vagyunk zavarodva. Ezért is olyan sikeresek az újságok szexes tanácsadó rovatai. Gyakran panaszkodnak a nők, hogy a szex miatt ment tönkre a párkapcsolatuk. Az nem meglepő, hogy a nőből anyává válás sokak számára kritikus időszak, hiszen egy teljesen új életformára, szerepre kell ráhangolódnunk. De miért nem találunk vissza? Ennek a gyökere részben a keresztény kultúrkörben, a Szűz Mária ikonografikus alakjában keresendő, akinek köszönhetően kialakult az anyaság és a szexualitás közti összeférhetetlenség. Sok férfi a mai napig bizonyos szexuális vágyai alanyává soha nem tenné a feleségét, gyermekei anyját, mert az hozzá túl mocskos. A szexualitás szégyentelensége, mintha még mindig sokakban nem illendő egy anyához. De általánosítani nem szabad, persze vannak nők, akiknek igenis fontos marad az erotika, a nőiségük megélése, csak miközben igyekeznek helyt állni a munkahelyükön, jó anyává válni, és tökéletes háztartást vezetni, erre már nem marad energiájuk. Még én magam is tanulom, hogy nem kell mindig a háztartásnak tökéletesnek lennie, inkább legyünk együtt a gyerekünkkel és élvezzük, tegyük rendbe a párkapcsolatunkat, legyen jó a szex, ami akár segíthet abban is, hogy a mosolygós, boldog, kiegyensúlyozott férjeinket könnyebben rávegyük a házimunkára.
Csak hiába igyekszik a nő vonzó maradni, ha a gyerekek megszületésével elveszik a párkapcsolatból az addigi szexuális spontaneitás...
Ez egy nagyon fontos kérdés. Egy többgyerekes anya használta egyszer viccesen a „tervezett spontaneitás” fogalmát, ami persze nyilván fából vaskarika, de mégis ez az szülők realitása. Én is a saját bőrömön tapasztaltam, hogy pont akkor, amikor végre együtt tudnánk lenni, egyáltalán nincs kedvem, nem vagyok erotikára hangolva. A vágy nem csettintésre érkezik, ezért is fontos, hogy flexibilisek tudjunk lenni. Legutóbb a párom itthon felejtett valamit, miután elvitte a fiunkat iskolába, hazajött és lett egy pásztoróránk, még akkor is ha késett a munkából. Biztosan emlékszel még, milyen izgalmas, amikor az ember kamaszkorában igyekszik kicselezni a szüleit, hogy helyet, időt találjon a szerelmi légyottjaihoz? Most ugyanígy a gyerekünket kell kicselezni. És ettől lélekben újra kamaszok lehetünk, ami még izgalmasabbá teszi az együttléteket. Én az én életemben fontosnak érzem, hogy tudjuk megőrizni a párommal a szerelmet, ébren tudjuk tartani a vágyat, ami sokszor nehezebb feladat mint a puszta kémia megtartása.. De mindenkinek más és más fontos.
Munka, háztartás, gyerekek…estére már nem mindenkinek van kedve, energiája a vérmes szerető szerephez. És, egy idő után már nem is hiányzik neki a szex. Vissza lehet hozni a vágyat?
Az egyik női csoportban volt egy négygyerekes anyuka, aki második gyermeke születése után rájött, hogy érzelmileg kielégítik a gyerekek, a munkája feltölti, és ugyan szereti a férjét, de neki magára a szexre nincs szüksége. Az egyik este ezt el is mondta a férjének. Szegény, másnap reggel teljesen elnyűtten jött ki a szobából azzal, hogy „figyelj ez így nem lesz jó”. Leültek, elkezdtek gondolkodni a megoldáson, és kitaláltak egy olyan játékot, hogy bármikor a nő napközben azt érzi, hogy lenne kedve vagy csak átsuhan a fején egy erotikus gondolat, küldj egy sms-t a férjének. Egy idő után egyre gyakoribbakká váltak az üzenetek. Kiderült, hogy a nőnek nem múlt el a vágya, csak eddig nem hagyott időt magának arra, hogy a testére figyeljen, mert mindig mással volt elfoglalva. Később erotikus szerepjátékot írtak együtt, és szép lassan elkezdett köztük újraépülni az erotika. Én abban hiszek, hogy először az agyunkat kell beindítani, ráhangolni, a többi aztán már működni fog. Azt lenne érdemes megtanulnunk, hogy játékosan, könnyedén, menet közben élvezve a szexet legyen jó, és ne a végét várjuk görcsösen, hogy de jó lesz, ha orgazmusunk lesz. Nagyon sokan jönnek hozzám szervi diszfunkcióval tanácsért és az esetek 95%-ben az derül ki, hogy a test csak azt jelzi, hogy valami érzelmileg, lélekszinten, nem stimmel. Nem lehet a testet külön kezelni, hiszen a testünk hordozza a lelkünket.
Igen, egy bizonyos korig. De aztán megöregszünk, és a testünk már nem úgy működik, ahogy azt elvárnánk tőle, sőt találkoztam olyan nővel is, aki azon a nézeten volt, hogy „ klimax után már nem való a szex”. Tényleg ki lehet öregedni a szexből?
Szerintem nem. Tény, hogy ahogy a hormonháztartásunk változik, úgy változnak a testünk reakciói, az érzelmeink, és a testünk is. Az, hogy a nők hüvelyének egy bizonyos kor után más a nedvesedése, rugalmassága, érzékenysége, még mindig tabu. Sokan emiatt úgy élik meg, a síkosító használatát, vagy a szintetikus illetve növényi hormonpótlást, hogy akkor ők már nem működnek, nem teljes értékű nők, ha erre szorulnak rá. Közben teljesen természetes számukra, hogy ránctalanítót, fogkrémet, és különböző öregedés gátló kozmetikumokat használnak. Mintha a hüvelyünk nem is a testünk része lenne, amit intimtornával ugyanúgy karban kell tartani, mint a látható testrészeinket. Sajnos ennek az elfogadásában a média sem segít, sőt, elég ha megnézzük milyen reklámokkal szólítják meg az idősebb korosztályt – műfogsorragasztó, inkontinencia betét, prosztata gyógyszer stb. Mintha ennek a korosztálynak már csak erre lenne joga, ebből állna az élete. Közben a szerelem – és annak testi oldala is – életünk végéig ránk köszönthet.
Az anyaság és a szex az alcíme a könyvednek, ami első ránézésre nekem, tipikus nőknek szóló önismereti könyvnek tűnt. Végigolvasva azonban úgy éreztem, ez a könyv sokkal inkább szól a férfiaknak, és számukra kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Mennyire nyitott rá az erősebb nem?
Érdekes, amit mondasz, nekem is van egy olyan érzésem, hogy a nőknek pont attól lehet hasznos, hogy a sok ismerős történet megerősíti őket, a megélt tapasztalatukat egyfajta tudássá rendszerezi. A férfiak viszont, akiknek ahhoz, hogy jobban megértsék a nőket, a női test és lélek működését, a bennünk dúló hormonok harcát, nagyon hasznos lenne, nem mindig nyitottak a női témát érintő könyvekre. De azért bízom benne, hogy a családokban pont rajtunk, nőkön keresztül jut majd el hozzájuk. Mégiscsak, az esetek többségében – férfiak és nők együtt, egymással kell kezdenünk valamit, akár mint szeretők, akár mint szülők. Ehhez hasznos lehet, ha ismerjük egymást.

A szerző weboldala: www.csakatestemenat.hu