A természethez semmi köze… – szex és kultúra


Bevezetés a szexualitás interkulturális megközelítésébe

A cikk az Európai Unió támogatásával a BODY című multilaterális Grundtvig program keretében jött létre

Az emberi szexualitásra – minthogy az mélyen a testbe és annak biológiájába ágyazott – gyakran tekintenek úgy, mintha univerzális és természetből fakadón mindenkire általánosan érvényes lenne. Ha viszont elkezdjük a szexualitás fogalmait közelebbről szemügyre venni – a biológiai és a társadalmi nemet, az érzelmeinket, társas érintkezéseinket, kapcsolatainkat, szexuális szokásainkat, szexuális orientációnkat és gyakorlatainkat, de akár az erotikus vágyat vagy a test különféle használati módjait és jelentéseit – akkor kiderül, hogy az emberi szexualitás minden aspektusát alapvetően határozza meg a kultúra. Azzal, ha elkezdjük megérteni a szexuális identitások komplexitását, képlékenységét és átjárhatóságát, nagy eséllyel nemcsak a saját szexualitásunkhoz kerülünk közelebb, de annak megértéséhez is, hogy miért viselkednek mások tőlünk „annyira eltérően”. A szerző a szexualitás különböző jelentéseit és társadalmi funkcióit követi nyomon kultúráról kultúrára. A különböző történelmi korszakok szexualitását tekintve kiderül, hogy az etnikai különbözőségeken túl még számtalan kulturális dimenzió bonyolult működési mechanizmusa rajzolja meg azt, amit leegyszerűsítve emberi szexualitásnak hívunk.
3.1 Bevezetés

 

A világhírű antropológus, Margaret Mead írja, hogy a Trobriand-szigeteken a homoszexuális férfiakat lenézték, de a nők esetében tolerálták a viszonyt (bár érdekes módon a férfi és férfi közötti szoros barátságot és a férfi-nő közötti szerelmi viszonyt ugyanazzal a szóval – lubaygu – illették). Ugyancsak Mead figyelte meg, hogy a felnőttkori homoszexualitás egyetemes a Makassare-szigeteki fiúknál, és a Lau-szigeteki lányoknál a házasság előtt, Szamoán pedig játékként fogták fel. Utóbbi helyen a fiúk közötti intézményesített homoszexualitást önálló kifejezés, a szoa jelzi. „A fiúkat párosával metélik körül. Kiválasztanak maguknak egy idősebb férfit, akinek az a híre, hogy ügyes az effajta dolgok véghezvitelében, és megkérik, hogy végezze el rajtuk a műveletet. A két fiú között létrejövő kapcsolat ilyen esetben ok és okozati összefüggésnek, logikai viszonynak látszik. A körülmetélendő fiú kiválaszt magának egy társat, aki rendszerint rokona is, megosztja vele élete egyik jelentős eseményét, és ez az élmény azután szorosan összefűzi őket. Jó néhány fiúpárost lehetett látni a faluban, akiket együtt metéltek körül, és akik e művelet után is hosszú időn keresztül a legszorosabb barátságban éltek egymással. Gyakran együtt is alszanak az ilyen párok, és a baráti kapcsolat néha homoszexuális viszonnyá alakul” – írja Mead. De nemcsak együtt alszanak, hanem együtt dolgoznak, együtt étkeznek, esténként együtt táncolnak, sőt együtt udvarolnak a lányoknak. A szoa, a barát közvetít a lányoknál a másik fiú számára. Szamoán egyedüli abnormitásnak a moetotolo, vagyis az éjszakai „szerelemrablás” minősül. Azt a fiút, aki így közeledik egy lányhoz, kigúnyolja a falu.[1]

„A banarok között a házasság magába foglal néhány társadalmilag szentesített szexuális kapcsolatot. Amikor egy nő megházasodik, a vőlegény apjának egyik rokoni barátjával van először szexuális kapcsolata. Csak miután ettől a férfitól szült egy gyereket, kezd a férjével is közösülni. Szintén intézményesített párkapcsolata van férjének egyik rokoni barátjával. A férfi partnerei közé tartoznak: felesége, rokoni barátjának felesége és a barát felesége fiának a felesége (Thurnwald, 1916). A több partnerrel való egymás utáni közösülés a marind aminok között is jól ismert szokás. A házasságkötés idején a mennyasszony a vőlegény klánjának minden tagjával közösül, a vőlegény marad legutoljára. Minden főbb ünnep egy otiv-bombariként ismert szokással társul, amelyen rituális célokból ondót gyűjtenek. Néhány asszony sok férfival közösül, és az ondót összegyűjtik egy kókuszedénybe. Egy marind férfi többszörös homoszexuális közösülésen esik át a beavatás alatt (Van Baal, 1966). Az etorok között a heteroszexuális közösülés az év során 205-260 napon át tabunak számít (Kell, 1974). Új-Guinea nagy részén a férfiak félnek a közösüléstől, és úgy gondolják, hogy mágikus óvintézkedések nélkül közösülés után meghalnak (Glasse, 1971; Meggitt, 1964).”[2]

Másik ország, másik történet. Nemrég találkoztam, egy huszonöt év körüli szicíliai lánnyal, aki – mint kiderült – szintén Amszterdamba jött élni. Most egy holland cégnél dolgozik. Beszélgettünk arról, hogy milyen itt élni. Volt egy története arról, hogy milyen fura, hogy a hollandok pucéran szaunáznak és, hogy ez őt mennyire kiakasztja. Náluk a cégnél van szauna, amit kvázi mindenki használ, aki ott dolgozik. Amikor először ment, számára akkor derült ki, hogy itt nem lehet bikiniben sem lenni, de amikor azt is látta, hogy a férfiak és a nők egy térben vannak meztelenül, azon teljesen megdöbbent. Hogy napközben dolgozol ugyanazokkal az emberekkel és este meg jön veled szemben a főnököd teljesen meztelenül a folyosón. Hogy ez neki nem fér sehova, ezt nem tudná sosem megszokni. Náluk otthon, mondja, ez csak a legintimebb szituációkban elképzelhető. Egyáltalán nem megengedett, hogy egy ”rendes” nő idegen férfiak előtt így mutatkozzon.

„Én vallásos iskolába jártam, és ott állandó téma volt, hogy szűzen kell férjhez menni. Mi, lányok egymás között is sokat beszélgettünk erről, hogy ez fontos vagy nem fontos. Azért legtöbben túlléptek tizennyolc-tizenkilenc évesen ezen a gáton. Én is. De ez nekem is törekvésem volt egy ideig. Valószínűleg emiatt is volt bennem bűntudat és szégyen az első szex után.” (Éva, 32 éves, fodrász, egy gyermek édesanyja, Budapest, Magyarország, 2010)[3]

„Engem tulajdonképpen tízévesen a nagyapám vezetett be a szexualitásba. Az első szexuális élményeim hozzá kötődnek. De ez nem volt negatív. Amikor a nagypapám nálunk volt, vagy én voltam náluk, akkor délutánonként együtt aludtunk. És emlékszem, hogy a nagypapám átnyúl, és simogatja a csiklómat. És hogy ez nekem jó. Amikor viszont elhúzta a kezem, és azt akarta, hogy én is simogassam őt, azt már gusztustalannak tartottam. Én tudtam, hogy ami történik, az szex, és hogy az nekem jó volt. Ezért se meséltem el senkinek. Merthogy ez nekem jó volt. Lehet, hogy volt bennem valami bűntudatféle, mert az éreztem, hogy azért az ciki, hogy én ezt akarom a nagyapámtól. Hogy én ott lökdösgetem, hogy na, na, de ő meg jelezte, hogy még ne, mert még csak most feküdtünk le, és a nagyi még nem alszik. Én ezt kimondottan akartam. Ez nekem tényleg jó volt. És azt éreztem, hogy ez mennyire gáz, hogy én itt nyomulok. Tudtam, hogy mi történik, és azt is, hogy erről én ne beszéljek. Mit mondanék az anyukámnak? Nem arról van szó, hogy engem itt meg kell védeni. Hanem valami olyan történik, aminek nem kéne.” (Teodóra, 41 éves, három gyermek szellemi szabadfoglalkozású édesanyja, Budapest, Magyarország, 2010)[4]

 

3.2 Mi a szex? A szexualitás definíciói

 

Ahogy a fenti példák is sejtetik, még ugyanazon a nyelvi univerzumon belül sincs konszenzus a szex, szexualitás fogalmak jelentését illetően. Mivel mindenki mindennapi életét érinti, gyakran használjuk a szex szót anélkül, hogy rákérdeznénk, kinek mi is van a fejében e fogalom hallatán. A szex hívószóra vajon kinek mi jut először az eszébe? Mi mozdul meg, milyen képek villannak fel? Egy erotikus női dekoltázs, meztelen férfi vagy női test, részlet egy szeretkezésből, egy flört, egy munkahelyi titkos kaland, egy beteljesületlen vágyódás, egy trauma, egy pornójelenet, egy malac emlék? Mindenkinek mást jelent a szex. Tiltott, titkos vagy kötelező, esetleg épp az élet természetes, örömteli része? Vágyott képek, fantáziák, rejtett bizsergés, elfojtott érzések? Spiritualitás, szerelem, önismeret, sport? Kiszolgáltatottság, munka, alárendelődés? Vagy épp nem jelent semmit? És melyek azok a társadalmi és intézményi normák, amelyeket saját referencia keretünkön belül mindannyian magától értetődőnek veszünk? Amelyek kijelölik egyéni, szubjektív érzéseink kulturális kontextusát? A szex csak házasságon belül megengedett. Csak azzal szexelhetsz, akibe szerelmes is vagy. A szex intimitás. Nyilvános helyen tilos érinteni, erotikus töltettel kezelni a partnert. Meztelenül még a férjed előtt sem szabad mutatkoznod. Férfiak férfiakkal történő erotikus testi interakciója minden körülmények között tiltott. És folytathatnánk a sort. Milyen mélyre lehet eljutni akkor, ha megpróbáljuk definiálni, hogy mit is jelent az emberi szexualitás? Valóban lenne a különféle társadalmi kultúrák mögött húzódó, az emberi természetben rejtőző egységes válasz? A (természet)tudományos magyarázatok hajlanak arra, hogy a szexualitást úgy definiálják, mint az emberi faj utódnemzésre irányuló tevékenységét, melyben kiemelt jelentősége van a koitusznak. Viszont akár csak ha a természetnél is maradunk, sok állatfajnál megfigyelhető, hogy a szexualitás több, mint pusztán fajfenntartásra irányuló tevékenység. Leglátványosabb talán az emberszabású Bonobo majmok példája, akiknél a tagok közötti szexuális érintkezéseknek bizonyítottan társas funkciója van: segíti a csoporton belüli konfliktusok levezetését, a kooperációt, oldja az agressziót, függetlenül a fajfenntartástól a társas együttélés meghatározó eleme. Mi is akkor a szex? Az emberi szexualitás meghatározásánál indokoltnak látszik olyan definíciót keresni, mely közvetíti a szexualitás komplex mivoltát.

Az angol „sex” szó a biológiai nemre utal, amelyet leggyakrabban a nemiség fizikai vagy genetikai sajátosságaira használnak. Az biológiai értelemben is csupán mítosz, hogy kizárólag két nem létezik. A férfit és a nőt ma már a természettudományok is egy horizontális tengely két végén tüntetik fel, hangsúlyozva a közöttük levő számtalan átmenetet. A nők és a férfiak szexuális anatómiája ugyanis közös fejlődési úton megy keresztül. A férfi és a női nemi szervek szöveteikben és funkcionálisan is hasonlóak. Ha szexualitásunknak csupán a fizikai aspektusaira koncentrálunk, akkor is az mondható, hogy a genitáliák, a hormonok vagy a kromoszómák valójában egy igen széles spektrumon helyezkednek el. Az esetek többségében emiatt is nehéz akár csak a biologikum alapján is „tisztán” férfiakról vagy nőkről beszélnünk. Ha a szex, mint szexuális tevékenység kerül szóba, akkor azt legtöbben férfi és nő közösülésére értik. A Kinsey Intézet a Sexual Health szaklap 2010. februári számában publikált felmérési eredményei szerint 486 véletlenszerűen megkérdezett heteroszexuális felnőtt válaszából az derül ki, hogy a legtöbben a pénisz-hüvelyi behatolást tartják szigorú értelemben szexuális tevékenységnek, de már tízből hárman nem neveznék szexuális aktusnak az orális szexet és a válaszadók fele gondolta, hogy a nemi szervek kézzel történő ingerlésének nincs köze a szexhez.[5] Ez az eredmény azt sugallja, hogy a szexualitás definícióját nemcsak a múltban – de még ma is – uralni látszik egy heteronormatív és biologizáló megközelítés, miszerint a szex alapvető célja az utódnemzés. Minthogy azonban ehhez a megközelítéshez sokan nem tudják saját gyakorlatukat és személyes élményeiket kötni, miért ne határoznánk meg a szexnek olyan definícióját, amely az emberek valós élethelyzetein alapul? A fenti példák alapján indokoltnak tűnik egy nyitott és befogadó szex-meghatározáson gondolkodunk. Mint ahogy kultúránként és egyénenként is szexuális identitásunk, orientációnk is rendkívül heterogén, úgy az is igen sokféle, hogy kinek mit jelent az erotika, a szexuális vágy, a vonzalom. Vagy tartalmaz érzelmeket vagy nem. Mint ahogy a szexualitást legtöbbször fizikai értelemben is kizárólag a genitáliákra korlátozzák, akkor, amikor vannak emberek, akiknek egy csók, vagy egy kézfogás is éppúgy hordoz szexuális jelentést, mint másoknak a nemi szervekkel történő játék. A szexualitás annyira sokrétű és változékony, hogy kérdésessé válik, hogy egyéni szexualitásunkban mi a biológiai és kulturális komponensek aránya.

 

3.3 Ember és szexualitás: természet vagy kultúra?

A szexualitás bármennyire is egy látszólag szubjektív, intim létállapot, addig minden személyes vágyunkat és lehetőségünket meghatározza az adott társadalom, makro és mikro-kultúra is, amibe születtünk, ahol felnőttünk vagy ahol éppen élünk. A látszólagos személyes szabadságot és önrendelkezést – ahogyan érzünk, gondolkodunk, ahogy a saját testünket látjuk, megéljük – azt, hogy milyen lesz a hétköznapok szintjén megvalósuló szexuális életünk, a társadalom normái keretezik. A szexualitásnak még a sokszor magától értetődő fogalmait is valójában intézmények hozzák létre, úgy mint az erkölcs, a törvények, az oktatás, pszichológiai elméletek, orvosi definíciók, társadalmi rituálék, pornográf vagy romantikus történetek, a populáris kultúra, az interneten zajló különféle szakmai és laikus diskurzusok. Valójában ezek húzzák meg azokat a határvonalakat, amik kijelölik egyéni lehetőségeinket és meghatározzák vágyainkat. Jeffrey Weeks, szexualitással foglalkozó történész-szociológus szerint „a szexualitás történelmi konstrukció, ami egyszerre tartalmaz egy sor biológiai és mentális feltételt, kulturális formát – mint például a társadalmi nemi (gender) identitás, testi meghatározottságok, az utódnemzésre való képesség, szükségletek, vágyak, fantáziák, erotikus tevékenységek, intézmények és értékek, melyek nem feltétlenül kapcsolhatók össze, és kultúránként, de akár egyénenként változnak.”[1] A mi, 21. századi szexualitásunk már a vágy szintjén is nagyon messze van az ösztönök „természetes” világától. A közgondolkodásban – értsünk ez alatt bármit is – mégis a mai napig jelennek meg olyan képek, amelyek arra utalnak, hogy mélyen, a zsigereinkben ösztönlények vagyunk és szexuális motivációink alapvetően a párválasztásra és a fajfenntartásra irányulnak. Ezt vallja a szexualitás esszencialista felfogása, amely szerint a szexualitás biológiailag meghatározott,  öröktől fogva változatlan, társadalomtól és történelemtől független entitás. Ennek a felfogásnak a főbb elemei: 1) az ember biológiai és társadalmi értelemben is vagy férfi vagy nő, ezek mint bináris oppozíciók jelennek meg, ami egyben ki is jelöli a szexualitás normalitásának határait, amennyiben a szex (ahogy fentebb már utaltunk rá, hogy az angol „sex” szó egyszerre jelenti a biológiai nemet és a szexuális aktust) „természetes” vagyis egyedül „normális” formája nő és férfi szeretkezése; 2) a szexuális vágy, mint valami mindenek fölött álló természeti erő jelenik meg, ami áttör civilizáción, kultúrán; 3) a nemi ösztön fogalma, aminek egyedüli célja a reprodukció.

 

Ezzel a felfogással helyezkedik szembe a szexualitás konstruktivista felfogása, ami a szexualitás fogalmait és kifejeződési formáit megfelelő történelmi és társadalmi kontextushoz köti. Ez nem jelenti azt, hogy az emberi szexualitás nem fogható fel tisztán biológiai jelenségként. Ahogy Gayle Rubin, a kaliforniai Berkley Egyetem kulturális antropológusa fogalmaz: „Az emberi agyakkal rendelkező emberi szervezetek nélkül nem létezhetnek emberi kultúrák, de a test vagy annak részei vizsgálatából nem tudunk meg többet az emberek társadalmi rendszereinek jellegéről és sokféleségéről. A korgó gyomor nem árul el semmit arról, hogy mi zajlik a konyhában.  A test, az agy, a nemi szervek és a nyelvi kifejezőkészség mind-mind az emberi szexualitás elengedhetetlenül szükséges feltétele, de nem határozza meg az emberi szexualitás tartalmát, gyakorlatát, vagy intézményes formáit. A szexualitás ugyanannyira emberi termék, mint az étrendek, a közlekedési módok, az illemszabályok, a munka különböző formái, a szórakozás típusai, a termelési folyamatok és az elnyomási módok.”[2] Az erkölcs, a jog, az intézményesített pedagógia mindig is meghatározta, hogy egy-egy társadalomban mi a tiltott, a tűrt és a megengedetett az emberek szexuális gyakorlatára vonatkozóan. A modern civilizáció vívmányai, az orvostudomány, a pszichiátria, a pszichológia, majd a szexológia hosszú évek során kialakította a szexualitás tudományát, osztályozta, kategorizálta a különféle szexuális szokásokat gyakorló embereket. Megtanította, hogy mi a perverz – ahogy ma szakemberek választékosan használják, szexuális parafília -, és mi a normális. A különböző kultúrák civilizációs folyamataiban a társadalom tagjai számára így válik egyértelművé, hogy testi és mentális folyamatainkat, társas interakciókat hogyan „illendő” szabályoznunk, ahhoz, hogy eleget tegyünk szűkebb – tágabb társas környezetünk normáinak.

 

Érdekes ezzel a szemmel megnézni, hogy sok európai országban gondot jelent a fiatal generációk, a gyerekek bevezetése a szexualitásba. Mintha a családon belüli szexuális nevelés mégsem „természetes”, biológiai eseményként kezelné a szexet. Mintha valamilyen biológiai okokból is adódna, hogy a gyermek mit sem tud a nemek viszonyáról, s hogy különösen kényes és nehéz feladat felvilágosítani a felcseperedő kislányt vagy kisfiút önmagáról és mindarról, ami körülötte történik. Hogy mennyire nem magától értetődő ez a helyzet, s hogy mennyire is egy civilizálódási folyamat eredménye, arra csak akkor jövünk rá, ha vagy valamelyik másik korszak vagy valamelyik miénktől eltérő kultúra embereinek megfelelő viselkedését figyeljük meg. Norbert Elias szociológus például A civilizáció folyamata című könyvében egy 16. századi példát hoz, amikor a gyerekek már egészen korai időszaktól kezdve ugyanabban a társadalmi térben éltek, mint a felnőttek; és a felnőttek még nem tanúsítottak olyan önmérsékletet a szexualitással kapcsolatban, sem cselekedetben, sem beszédben, mint későbbi korokban.[3] Michel Foucault A szexualitás története című munkájában ugyanerre a megállapításra jut. A 17. század elején a szexualitás gyakorlatát nem kellett még rejtegetni; a durvaságot, az obszcenitást s az illetlenséget szabályozó kód sokkal tágabb teret engedett az embereknek, mint a 19. században.[4] A 17. század előtt a felnőttektől – mondja Elias – messzemenően idegen volt az ösztönmegnyilvánulásokat egymás és a gyermekek előtt titkolni, az intimitás szférájába utalni vagy szigorúan elzárni. Mindezek eleve csökkentették a távolságot a felnőttek és a gyermekek viselkedésmércéi között. Az ember biológiai fejlődése korábbi időszakokban sem tért el sokban a maitól; csakis ezzel a társadalmi változással hozható összefüggésben válhat érthetővé számunkra a „felnőttség” egész problémaköre úgy, ahogy az ma jelentkezik. „… a civilizálódási folyamat során a szexuális ösztönt sok más ösztönhöz hasonlóan egyre szigorúbb szabályozásnak és átalakításnak vetik alá. Az, hogy a felnőttek kénytelenek az intim szférába utalni minden ösztönmegnyilvánulást, különösen pedig a szexuálisakat, továbbá a „hallgatás tilalma”, a beszéd szociális eredetű korlátozása, a legtöbb ösztönéletre vonatkozó szó megterhelése, ami a lelki megterhelést szimbolizálja, mindez a titkosság igen vastag falát húzza a felnövekvők köré.”[5]

 

A napokban egy barokk koncerten voltam. Amsterdam egy gyönyörű, elegáns épületében, a „múlt falai között” csendültek fel a sok évszázada született dallamok. A csembaló nyitott fedelén reneszánsz festmény, lustán heverő meztelen Vénusszal, kinek bal keze a később róla elnevezett Vénusz dombján pihent. A teremben tisztes, elegánsan öltözött városi polgárok hallgatták illedelmesen a barokk zenét, senkinek eszébe sem jutott volna azt gondolni, hogy ez a szemérmébe kulcsolódó pucér nő erotikát, vagy bármilyen szexualitást sugározna. Azon gondolkodtam, hogy mennyiben lenne ez másképpen, ha ugyanez a kép egy kortárs fotográfia lenne. Ötéves kisfiamnak ez a festmény – pont ugyanúgy, mint egy erotikus fotó – egyszerűen egy meztelen cicis-puncis nőt ábrázolt, ugyanazt a kíváncsiságot ébresztette. Ő még „nem tanulta meg”, hogy a múltban festett, elismert képzőművészeti alkotások egy másik kulturális kontextusban már „nem számítanak” erotikusnak, vágykeltőnek. Azt, hogy mi minősül normálisnak és mi „perverznek”, mi minősül vágyottnak, vagy érdektelennek, mindig egy adott kor elvárásait, normarendszerét tükrözi. A szexualitásban, akárcsak az emberi létezés minden más területén, elengedhetetlen, hogy egy társadalom szabályrendszert alakítson ki. Ez az oka, amiért nincs értelme az emberi szexualitással foglalkozva csupán a „mindenek mélyén” rejlő biológiai, természeti magyarázatokat előtérbe helyeznünk és közben megfeledkeznünk az életünket valójában formáló társadalmi, kulturális sajátosságokról. A szexualitás kulturális aspektusai ugyanis abban a pillanatban hangsúlyossá válnak, ha valakivel interakcióba lépünk. Legyen az egy szerelem, egy nőgyógyászati vizsgálat, egy családi konfliktus, egy iskolai, vagy munkahelyi affér, hirtelen nagyon is fontossá válik, hogy a helyzetben résztvevő felek mit gondolnak arról, hogy mi a szex, mit jelent számukra a nemi identitás, az erotika, a vágy, vagy hogy hogyan viszonyulnak saját testükhöz vagy a másik testéhez. A szexualitásba tartozó, sokszor magától értetődőnek és alapvetőnek gondolt kulcsfogalmaink – legyen az társadalmi vagy biológiai nemünk, a testünk, nemi identitásunk vagy szexuális gyakorlatunk –  egyáltalán nem univerzálisak. A legalapvetőbbnek és leghasonlóbbnak tűnő testi folyamatok is kultúránként más és más jelentést hordoznak. De hol húzódnak a kultúrák határai?

 

3.4 Mi a kultúra?

„Az interkulturális megközelítés arra a felismerésre épül, hogy mindannyian valamilyen kultúra, sőt, kultúrák részesei vagyunk: mi magunk és mindenki más is. A kultúráról szóló ismeretek gyűjtésének éppen az a célja, hogy megértsük valójában mit is jelent ez a megállapítás, és felismerjük, hogy viselkedésünket, gondolkodásunkat, érzelmi világunkat milyen szövevényesen átjárja és meghatározza a kultúra. A nyugati ember szereti felülbecsülni önállóságát, függetlenségét, saját döntési szabadságát: ha úgy vesszük, a szabad akarat képzete nagyon fontos része kulturális örökségünknek. Éppen ezért hajlamosak vagyunk alulbecsülni a kultúra hatását. Mások megítélésénél pedig ez attribúciós hibához vezethet: szándékot tulajdoníthatunk olyan cselekedetnek, amelyben nincs szándékosság. A kultúra megnyilvánulásáról, következményeiről és mechanizmusairól szóló ismeretek célja, hogy csökkentse az ilyen hibák előfordulását.”[6] „Minden, amit magunk körül látunk, az a kultúra terméke: nemcsak a képek a falon vagy a könyvek, hanem minden: a munkaeszközök, a falak, csakúgy mint a szobanövények. A berendezés pedig nem csak a bútoripar fejlődéséről tanúskodik: egy íróasztal vagy könyvespolc a tudás és tanulás koncepcióját tükrözi, ugyanúgy, ahogy egy fürdőszoba vagy a női intim betétek a tisztaságkoncepciónkról mesél. A munkahely, az adott intézmény, a feladat amit betölt, és ahogyan meg van szervezve e feladatnak az ellátása, mind kulturális jelenség. Vessünk egy pillantást saját magunkra, amit viselünk, amilyen tartásban ülünk, ahogyan a másokhoz odalépünk, ahogyan testileg is „elő vagyunk készítve” a többiekkel való találkozásra. A kultúra körülvesz minket, testünkbe, lelkünkbe van írva, nem tudunk kilépni belőle.”[7] Éppen ezért nincs kultúra-független jelentése a szexualitás testi, érzelmi, magatartásbeli és társas vonatkozásainak sem. Mert, hogy mit tartunk szexuálisnak, erotikusan vonzónak vagy taszítónak, az is kulturálisan[8] meghatározott.

„A kulturális antropológia kialakulásának és fejlődésének köszönhetően kialakult az a szókincs, melynek segítségével közelebb kerülhetünk a kultúra hatásainak, megnyilvánulásainak, mechanizmusainak megértéséhez. Nem csupán a művészetek és a tudományok érdemlik meg hogy a kultúra részének tekintsük őket, hanem az emberi tevékenységeknek lehető legszélesebb köre. A kultúra tudományos értelmezése már erre a koncepcióra épül. “A kultúra egy társadalom életvitelének egészére vonatkozik, nem csak arra a részére amit az adott társadalom értékesnek vagy kívánatosnak tart. Amikor tehát az életvitelünkről beszélünk, akkor a kultúrának semmi köze a zongorajátékhoz, vagy Browning olvasásához. A társadalomtudós számára ezek egyszerűen elemei kultúránk egészének, mely az olyan hétköznapi tevékenységeket is magába foglalja, mint a mosogatás vagy az autózás.” Ralph Linton (1945:30)

Ennek ellenére, arra a kérdésre, hogy „mi a kultúra?” továbbra sincs egyezményes tudományos válasz. Nem is csoda, hogy nincs konszenzus a kérdésben, jóformán bármilyen irányból igyekeznénk megragadni, nehéz fogást találni rajta. A hol húzódnak a kultúrák határai kérdésre a szex esetében talán közelebb visz bennünket a kultúrának az a definíciója, mely nem a közös értékek, nyelv, hagyomány mentén húzza meg egy kultúra határait, hanem azt kérdezi, hogy van-e bármiféle közös nyelvünk, amin meg tudjuk osztani egymással a különbözőségeinket.[9] Ha van, akkor még ugyanannak a kultúrának a részesei vagyunk. Lehet, hogy mást gondolunk arról, hogy a melegek fogadhatnak-e örökbe gyereket, vagy hogy elfogadható-e egy párkapcsolatban az anális szex, de ha képesek vagyunk erről akár vitatkozni is, ha van közös fogalomrendszerünk, akkor még ugyanahhoz a kulturális körhöz tartozunk. Ugyanez nem mondható el mondjuk a női nemi szerv vallási okból történő megcsonkításáról, mely hagyomány több iszlám országban is, vagy a melegek halálra ítélésével kapcsolatban. Ezekben a tradíciókban valóban átjárhatatlannak tűnő határok húzódnak kultúra és kultúra között.

 

 

3.5 A kultúra határozza meg a szexet vagy a szex a kultúrát?

 

A fenti kultúra definíciók megegyeznek abban, hogy a kultúra emberek valamiféle csoportjához kötődik. Nehéz azonban behatárolni, hogy pontosan milyen típusú csoportosulásokról lehet szó. Mert „beszélhetünk a magyar kultúráról, de a gótikus kultúráról is, sőt újabban a mozgáskorlátozottak, lisztérzékenyek kultúrájáról is, nemi kultúráról, vagy szexuális preferencia alapján meghatározott kultúráról. Az utóbbiak nem kevésbé létjogosultak a kultúra címkére, mint az előbbiek. Vagyis egy kulturális csoport létrejöttéhez objektíve nem szükséges a közös territórium, az elképzelt vagy valódi vérségi vagy genetikai kötelék, vagy etnikai hovatartozás, bár ezek bármelyike táplálhatja a kultúra fogalmát.”[10] A szexualitás kulturális vonatkozásait illetően éppen ezért fontos szétválasztanunk, hogy éppen egy etnikumhoz, nemzethez vagy vallási közösséghez tartozó, egy adott város adott kerületében élő emberek csoportjáról beszélünk, akiknek a szexuális kultúráját szükségszerűen meghatározza nemzeti, etnikai, vallási, erkölcsi kulturális hagyományuk, vagy olyan társadalmi csoportokról, ha úgy tetszik szubkultúrákról, akik kifejezetten valamely szexuális attribútum – nemi identitás, szexuális gyakorlat, fétis, szokás – alapján jöttek létre. Természetesen ezek legtöbbször többszörös átfedésben vannak, ezért is nehéz szétszálazni, hogy az egyes emberek szexuális identitásában és gyakorlatában a kultúrák ilyetén metszetei hogyan vannak jelen. Ezért is volt fontos a fentiekben oly hosszan tett bevezető arról, hogy az emberi szexualitás tekinthető-e valamilyen univerzális, alapvetően az emberi természettel járó sajátosságnak. Mert ha nem, akkor érdemes megismernünk és tudatosan reflektálnunk arra, hogy saját kulturális környezetünk hogyan határozza meg a szexualitásunkat. Hogyan függünk mi magunk is attól a kultúrától amiben élünk és hogyan alakítjuk, hozzuk létre mi magunk is – szexualitásunkon keresztül – mindazt, amit szexuális kultúrának nevezünk.

 

Amikor a kultúra határozza meg a szexet: szex és etnikum

A nyugati gondolkodók sokáig saját világukat tekintették univerzálisnak. A kulturális antropológia első nagy hulláma, Bronislaw Malinovszki[11] és Margaret Mead kutatásai[12] hívták fel először a nyugat figyelmét arra, hogy a természetesnek tűnő emberi jelenségek, testi és érzelmi folyamatok, a társas kapcsolatok, és ezek összességét tartalmazó szexualitás, szexuális kultúra korántsem univerzálisak, hanem nemzetről nemzetre, etnikumról etnikumra változnak. Ezek jelentősége a mai napig igen fontos, gondoljunk csak Európára, ahol kis területen számtalan etnikum él egymás mellett, különféle szokásokkal, hagyományokkal, kulturális mintával. Cigány gyerekek járnak nem cigány gyerekekkel egy iskolába, muszlim nők és férfiak dolgoznak holland munkahelyeken, távolkeleti diákok ülnek nyugati egyetemek termeiben, ha úgy tetszik erről szól maga az Európai Unió. Nap mint nap érintkezünk más etnikumú emberekkel; dolgozunk, tanulunk, üzletelünk, és szerelembe esünk, vágyódunk, flörtölünk, családot alapítunk. Bármit is csinálunk viszont együtt, ott jelen van a testünk, lelkünk és az ezekbe írt kulturális hagyományaink. Nem ugyanazt gondoljuk a testről, az intim higiéniáról, arról, hogy mi szép vagy épp taszító egy férfiban vagy nőben, hogy miről szabad családban, társaságban beszélni és mi minősül „kényes” témának. Hogyan mutatjuk ki az érzelmeinket, hogyan ismerkedünk, vagy, hogy egy szexuális együttlétben mi megengedett és mi tilos a férfinak és mi a nőnek.[13]

 

A faji, etnikai és nemzeti határok egyben szexuális határok is. A nemzeti, faji, etnikai identitás leggyakrabban etnoszexuális határvonalakkal is együtt jár; minden etnikum féltékenyen őrzi és felügyeli saját szexualitását. A magyar közéletet épp a napokban kavarta fel Osztolykán Ági LMP-s és Zagyva György Gyula jobbikos képviselő a Parlament folyosóján történt esete.[14]A jobbikos képviselő azt a mondatot találta mondani kolléganőjének, hogy: „attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek!”. Önmagában ezt a mondatot tekinthetjük egy „egyszerű” rasszista, szexista megjegyzésnek – ami szintén sokat elárul arról, hogy hogyan mosódik össze rasszista és szexista ideológia, de a történet folytatása legalább ilyen tanulságos. A médiában ugyanis az idézett képviselő próbálta tagadni ezt a megjegyzését, mondva, hogy “mert majd én pont ezekre szoktam ráizgulni”,[15] majd egyszerűen egy másik képviselőtársára kente a megjegyzést. Aki erre nyílt levelében pontosan megfogalmazta a történet szexualitás és kultúra szempontjából releváns tanulságát, miszerint „attól félsz, hogy az általad csak „kannibálokként” emlegetett véresszájú bajtársaid mit szólnak ahhoz, hogy te egy cigánnyal is elmennél.”[16] Vagyis az említett képviselő a parlament folyosóján elhangzott megjegyzését csak részben akarta amiatt tagadni, mert az egyszerűen nem méltó egy európai állam politikusához, hogy a törvényhozás épületében rasszista és szexista megjegyzést tegyen a kolléganőjére, sokkal inkább amiatt, nehogy saját elvtársai kiközösítsék azért, mert szexualitásában határsértő módon viselkedett.

 

A normatív heteroszexualitás meghatározó komponense a legtöbb faji, etnikai és nacionalista ideológiának; az általánosan elfogadott szexuális identitásokhoz és magatartásformákhoz való ragaszkodás és az attól való eltérések kezelése hozzájárulnak a faji, etnikai vagy nemzeti alapon fenntartott rezsimekhez. A szexualitás ebben a kontextusban hatalmi elemet képvisel, az etnikai, faji „másság” konstruálásának és fenntartásának a szexualizálás egyik meghatározó eleme. Ezek az ideológiák arra épülnek, miszerint adott társadalomban az uralkodó faji, etnikai, nemzeti vagy politikai csoport saját szexualitását tekinti normának, vagyis „természetesnek” és az ettől való elhajlást, „másságot” abnormálisnak, perverznek, elfogadhatatlannak. Ebből származnak az olyan sztereotípiák, mint például a szenvedélyes, erkölcstelen cigány nők, a természetinek, erősen szexualizáltnak feltüntetett színes bőrű nők vagy férfiak. Ez a fajta szexuális (hetero)normativitás az alapja a homofóbiának, és bármiféle szexuális különbözőséggel szembeni intoleranciának. Ezért is kell tudatossá tennünk és érzékenyítenünk magunkat a szexualitás etnikai vonatkozásaira, azonban ha a szexualitás kulturális különbözőségeit kizárólag az etnikumra fókuszáljuk, akkor elveszíthetjük a szexuális kultúrák sajátosságainak sok más aspektusát. Gyakorló szex edukátorként tapasztalom, hogy egészen mást jelent cigány kamaszokkal dolgozni a Budapest belvárosi vagy a peremterületeken fekvő iskolákban. Ugyanazok az etnikai sajátosságok sok finomsággal egészülnek ki, ha a szociokulturális, társas, családi, iskolai, intézményi háttér minden részletét belerajzoljuk a képbe.

 

 

Szexuális kultúrák – amikor a szex jelöli ki a kultúra határait

 

Ahogy a kultúra fogalma finomodott, a kulturális antropológusok figyelme saját országaik különböző társadalmi csoportjai felé irányult. Kiderült, – majdhogynem ahány ház, annyi szokás – az emberek szexuális szokásait szinte lehetetlen kizárólag etnikum, vallás, nemzet kategóriái mentén leírni. Sheila Kitzinger népszerű, és több kiadást megélt Woman’s Experience of Sex[17] könyvét 1983-ban tárta a nyilvánosság elé. Sheila Kitzinger brit szociál-antropológus, a természetes szülés aktivistája, számtalan világszerte ismert könyve szól terhességről, szülésről és a női szexualitásról. Könyveiben hangot adott valós nők valós tapasztalatának, amelyek ellentmondtak a kor társadalmi mítoszainak. A legendás hírű amerikai kutatópáros, Masters és Johnson már 1966-os széleskörű társadalmi felmérésükben[18] például arra az eredményre jutottak, hogy az amerikai anyák többsége – a kor kulturális elvárásaival ellentmondásban – nem érdektelen a szex iránt, sőt, sokkal nagyobb szexuális aktivitást mutattak, mint gyerektelen társaik. A.C. Kinsey világhírű felmérésében nyolcezer amerikai nőt kérdezett a szexualitásról, amiből igen sok addig hallgatás övezte tény került napvilágra hétköznapi nők vágyairól, szexuális gyakorlatáról, amelyek sokkal változatosabb képet mutattak, mint ami alapján egy csoportba lehetett volna sorolni őket csak mert ugyanazon nemzethez tartozónak vallották magukat.

Várhegyi Vera Az interkulturális kompetencia megközelítés című cikkében írja, hogy „az embert és a kultúrát a kulturális identitás kapcsolja össze. A kulturális identitásra gondolhatunk úgy, mint a közösségi hovatartozásunknak egy állandóan magunkkal hordott lenyomatára, és az ennek megfelelő érzelmek, értékek, viselkedések és hiedelmek fenntartására. Például: el tudom gondolni, hogy a magyarok közösségéhez tartozom (még akkor is amikor nem vagyok velük, sőt esetleg akkor még inkább). Szorul a szívem, ha a magyar versenyző lemarad a százas gyorson a német után (érzelem). Vallom, hogy egy ezer éves történelemre visszatekintő országhoz tartozom (érték). Azt hiszem, hogy a honfoglaló nép vérbeli leszármazottja vagyok (hiedelem). Végül a külföldiek nagy döbbenetére ragaszkodom hozzá, hogy időnként cukros mákkal megszórt tésztát egyek (viselkedés). Ezt az egyszerű képet azonban sok részlet bonyolítja. Először is, a kulturális identitás nem egy statikus vagy uniform jelenség: mindenki sajátos egyedi módon fogadja magába a kultúráját: a magyar identitás is jelenthet egészen mást az egyes magyarok számára. Másodszor: mindenki több közösségnek, több kultúrának a részese, és kulturális identitásai tükrözik ezt a sokszínűséget: a szakmai identitás, a nemzeti, esetleg etnikai, vallási, nemi, zenei stb. identitások sajátos kombinációi vagyunk. Ennek a sokszínűségnek az eredménye az is, hogy az identitásaink dinamikusan reagálnak a társas környezetre, pontosabban mindig az adott környezet határozza meg, hogy melyik identitásunk aktiválódik. Ha dolgozunk, akkor nagy valószínűséggel szakmai identitásunk kerül előtérbe, bár előfordul, hogy hangsúlyossá válik egy másik csoporttagságunk, például ha kollégánk elsüt egy nőket hátrányosan megkülönböztető szexista viccet. Az, hogy milyen csoportok képviselői vesznek körül minket szintén befolyásolja, hogy éppen nőnek, vagy szakembernek, vagy feketének érezzük magunkat. Jellemzően az adott közösségben legkisebb jelen lévő csoporthoz, tehát a kiugró identitáshoz kötődünk leginkább. Az arab származású Karim arabnak fogja érezni magát Budapesten, de magyarnak Tunéziában. A pszichológus pedig férfi identitását veszi föl ha rajta kívül csupa nő van jelen a konferencián, de pszichológus identitása lesz a legerősebb, ha antropológusok veszik körül.”[19]

 

Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy jelentheti-e a szexualitás bármilyen formában az identitásunk alapját és hogy szexuális identitás köthet-e össze embereket, lehet-e egy szubkultúrának az alapja. Ahogy a fentiekben olvashattuk a kulturális identitás dinamikus és relációs természetű, a válasz erre a kérdésre tehát leginkább attól függ, hogy mi az aktuális társadalmi, kulturális kontextusa az egyénnek. Én emlékszem arra az érzésre, amit San Franciscóban, Kaliforniában, a San Francisco Sex Information szex edukátor képzésének bemutatkozásánál éreztem. Körben ültünk húszan leendő résztvevők. Mindenkinek el kellett mondania, hogy hívják, kivel él, mi a szexuális identitása és szexuális orientációja. Akkor még azt sem tudtam, hogy ez utóbbi nem azonos a szexuális identitással. Amíg eljutott a bemutatkozás hozzám, addig tartott felismernem, hogy mennyire is relatív ahogy a saját szexualitásomat kategorizálni tudom. Amíg a saját otthoni társas közegemben talán még kicsit kirívónak is számítottam azzal, hogy kísérletező, „nyitott” párkapcsolatban élek, addig ebben a szexuálisan sokkal színesebb, változatosabb környezetben az én bemutatkozásom kifejezetten a konzervativitásával „tűnt ki” a többi közül. Mint ahogy, ha a különböző országok melegjogi mozgalmait tekintjük, akkor láthatóvá válik, hogy a homoszexualitás, mint szexuális identitás mindig a többségi heteroszexuális társadalmi csoportok, pontosabban a hegemón heteronormativitás ellenében jön létre. Ezt más sem mutatja jobban, mint hogy sokáig a nyugati kultúrkörben sem illették külön elnevezéssel az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot. Szexuális identitással mindannyian rendelkezünk, de az teljes mértékben a történelmi, politikai, társadalmi és kulturális környezet függvénye, hogy ezt a kategóriát mivel töltjük fel; mikor mit jelent és mi a jelentősége.[20]

Vannak olyan közösségek, amelyek kifejezetten a szexualitás mentén jönnek létre. Szerveződhetnek szexuális identitás szerint (melegjogi és társadalmi aktivista közösségek, események, partik), de van, hogy a közösség tagjai nem eszerint határoznák meg a szexuális identitásukat, csupán szexuális orientációjuk szervezi össze őket. Ez lehet virtuális közösség, vagy konkrét fizikai térhez kötött, mint a BDSM[21] szexre szerveződött felnőtt játszóterek (dungeon), a csoport- vagy párcserés szex hódolóinak a szwinger klubbok, a kukkoldák vagy jelmezes szexpartik, és bizonyos szemlélet szerint a kommercializálódott szexszolgáltatások is ide tartoznak, hogy csak néhányat említsünk. Mint ahogy szexuális szubkultúrává tudnak szerveződni bizonyos kényszerközösségek is, például a börtönök lakói vagy a hadseregek.[22]

 

Itt kell megemlíteni az internet és a technológia szerepét a szexuális kultúrák változásában. Ma az internet képes arra, hogy sokféle „szokatlan” szexuális szenvedélynek hódoló ember fizikai közelség nélkül is képes legyen megtalálni egymást, virtuális közösséget alkotni, vagy épp érdeklődésének megfelelő szexuális, erotikus tartalomhoz jutni. Mint ahogy arra is képes, hogy információval szolgáljon a tőlünk eltérő szexuális kultúrák létezéséről, ezáltal befolyásolva saját addig stabilnak hitt kulturális referenciakeretünket. Ismeretterjesztő, látókörünket bővítő szerepe éppúgy van, mint abban, ahogy a technológia teret kínál sok új szexuális, erotikus játéknak is, mint például otthoni pornófilmek készítése (home porn), sexting (erotikus önarcképek küldése telefonon), internetes pár- vagy szexpartner-keresés, csak, hogy néhányat említsünk. Az internet ezáltal lehetőséget és teret kínál arra, hogy a hasonló szenvedélyeknek hódoló emberek ország- és nyelvi határokat átszabva megtalálják egymást és közösségé szerveződjenek, de legalábbis az adott szubkultúrához tartozónak érezhessék magukat. Ez a virtuális kapcsolat bizonyos értelemben megerősítést adhat bizonyos identitásaink felismerésében (akár felvállalásában) mint ahogy joggal veti fel azt a kérdést is, hogy egy virtuális térben létrejött identitás mennyire „valódi”, de legalábbis mennyire sebezhető az internet terén kívül.[23]

 

Ahogy láthattuk, a szexualitás identitásunkban betöltött szerepe igen bonyolultan és sokrétűen rajzolódik meg. „Az identitásunk meghatározza érzéseinket, gondolatainkat és viselkedésünket, de az, hogy identitásunk milyen egyedi módon képzi le hovatartozási csoportjaink kultúráit, és, hogy adott környezetben melyik identitásunkat érezzük leginkább hozzáférhetőnek számtalan személyi és környezeti tényező összjátékának eredménye. A kultúra és identitás kapcsolata azonban nem egyirányú kapcsolat. Ahogyan mi magunk és környezetünk a kultúra termékének tekinthető, úgy ennek a fordítottja is igaz, mégpedig, hogy az egyének folyamatosan részt vesznek a kultúra újratermelésében, alakításában, változtatásában.”[24] Ez éppúgy igaz identitásunk szexuális komponenseire is. Egy barátom mesélt nemrég egy kalandjáról. Magyar, heteroszexuális, családos, fehér, ateista férfiként egy észak-amerikai egyetemen kalandba keveredett egy Sri Lankai származású, sötét bőrű, Amerikában élő, hívő katolikus, leszbikus kolléganőjével. Ebben a történetben egyszerre voltak jelen kettejük etnikai, nemzeti, vallási sajátosságai, mint ahogy szexuális identitásuk különbségei is.

 

3.6 Szexuális különbségeink dimenziói

 

Ha minden kultúra egyedi válaszokat testesít meg, akkor természetes, hogy ezek a válaszok különböznek egymástól. A szex esetében ez még annyival bonyolultabb, hogy a szexualitásnak épp mely aspektusa áll a kérdéses interkulturális párbeszéd középpontjában: a test, valamely szexuális gyakorlat vagy nemi szerepeink. „Annak feltárása, hogy pontosan miben állnak a különbségek és a tevékenységek milyen skáláját érintik, egy véget nem érő feladat, melyhez az alkalmazott antropológusok és kulturális (összehasonlító) pszichológusok apránként szállítanak újabb és újabb adatokat. A kultúra „a szimbólumokban megtestesülő jelentések történetileg közvetített mintáit jelöli, a szimbolikus formában kifejezett örökölt koncepciók azon rendszerét, amelynek segítségével az emberek kommunikálnak egymással, állandósítják és fejlesztik az élettel kapcsolatos tudásukat és attitűdjeiket”. (Geertz 2001:74) Ezek alapján elmondható, hogy a kulturális különbségek terjedelme jócskán meghaladja az értékek, vallás, életviteli szokások stb. különbségeit.”[25] Ha megpróbáljuk kibontani, hogy egyáltalán milyen alkategóriái lehetnek a szexualitásnak, máris egy sor olyan dimenziót tudunk felrajzolni, amelyek szinte „kínálják” a kulturális különbözőségeket.

A szexuális test

A szex a maga hétköznapi vonatkozásait tekintve nagyon is sok ponton kapcsolódik a húshoz, a testhez. Minthogy a test és kultúra kapcsolata külön cikket képez a BODY antológiában, ezért itt most maradnék a kifejezetten a szexualitáshoz kapcsolódó testi kérdéseknél. De még így is, példáink számtalanok. A szex körüli diskurzusokat eluralják az orvosi, természettudományos, a testi funkciókra korlátozó szemléletek. És ez nem csak abból a szempontból tud félrevezető lenni, mert éppen ez az a terület, ahol különösen fontos, hogy a test „gazdájának” lelkét, pszichéjét, társadalmi és kulturális környezetét is alaposan szemügyre vegyük, hanem mert a szexualitás biológiai szövegei egyáltalán nem értéksemlegesek. A tudomány megállapításai, nyelvezete, szimbólumrendszere is mindig az adott kor kulturális normáit (elvárásait) tükrözi. Thomas Laqueur, szexualitással foglalkozó történész az ókortól kezdve több évszázad orvosi szövegeit elemezve arra a megállapításra jutott, hogy nem az anatómia a sors, hanem épp fordítva, a sorsunk testesül meg az anatómiában. Azaz nők és férfiak társadalomban elfoglalt helyét nem a biológiai nemi jellemzők jelölik ki, hanem épp ellenkezőleg: a kultúra határozza meg azt, hogy miképpen látjuk a nők és a férfiak anatómiai és fiziológiai felépítését és hogy mi minden következik ezen biológiai „tényekből”[26]. Sokáig például tudományosan igazolt „tény” volt, hogy a fogantatáshoz a nő orgazmusára éppen úgy biológiailag szükség van, mint férfiéra. Bár a nők anatómiájában az évszázadok során változás nem történt, ez a tudományos tényállás mégis lekerült a napirendről. Laqueur írja le azt is, hogy a 18. század közepéig mind a tudományokban, mind a köznapi gondolkodásban az úgynevezett „egy-nemű” modell uralkodott, amely egy vertikális skálán helyezte el a nőt és a férfit, ahol a nő egy alacsonyabb rendű férfi volt. Eszerint nem két, csupán egyetlen biológiai nem létezett, többé-kevésbé tökéletes formában: többé a férfi és kevésbé a nő esetében. Ennek az elméletnek az alapját a férfi és női nemi szervek megfeleltetése, fiziológiai magyarázatát pedig a közös emberi nedvtan elmélete adta. Ezzel szemben a 18. század közepétől egy új, „két-nemű modell” egy horizontális tengely két szélére utalta a nőt és a férfit, mint két, alapvetően különböző biológiai nemű lényt. Ez alapján mutat rá Emily Martin feminista antropológus is a The Woman in the Body[27] című könyvében arra a történelmi hagyományra, miszerint a nőkhöz évszázadokon át a kapcsolódott az a nézet, hogy ők közelebb állnak a természethez, testi folyamataikhoz, a családhoz, a gyermekgondozáshoz. Gondoljunk csak arra az egyszerű köznyelvi fordulatra, hogy „biztos megvan neki, azért ideges”, vagy a biologizáló érvelés férfi változatára abban a toposzban, hogy „a férfi mindig a farka után megy”. De ez éppen úgy megjelenik a szexuális test természettudományos leírásaiban, ahogy a fogamzást sokáig úgy ábrázolták, amiben a női test a passzív, a befogadó, míg a férfi az aktív, a megszerző, behatoló.

 

Minden történelmi korban, kulturális környezetben mást tekintettek a testen erotikusnak, mindig más testrészeket tartottak inkább vagy kevésbé szexuálisnak. Gondoljunk csak a női mell európai kultúrtörténetére. A nők mellét – más testrészeikhez képest – mindig kitüntetett erotikus tartalommal ábrázolták, függetlenül valós nők valós tapasztalataitól. Nem tudjuk függetleníteni magunkat korunk szépségideáljaitól, elvárásaitól, ezek mind benne vannak abban is, ahogy saját testünket látjuk, ahogy mondjuk a melleinket megéljük. Minden kultúrában jelen van egyfajta hegemón normativitás azt illetően, hogy mely testek minősülnek szexuálisan elfogadhatónak. Ebbe beletartoznak a szépséggel, szexuális vonzalommal kapcsolatos elvárások éppúgy, mint, hogy mit tekint az adott kultúra egészségesnek, teljesnek, épnek. Ha a nyugati kultúrkör testábrázolásait figyeljük meg, akkor abban tetten érhető a heteronormativitás, miszerint a szexuálisan vonzó női vagy férfi test fiatal, nemzőképes, heteroszexuális, egészséges és ép. Nem fér bele a gyermeki szexualitás, a bármiféle fogyatékosság, vagy az időskori szexualitás. De éppúgy kulturális koncepció, hogy kitüntetett szexuális jelentést tulajdonítunk a genitáliáknak akkor, amikor személyes beszámolók sora tanúsítja, hogy az emberi test erogén zónáinak egyénenként más és más térképe van. Épp a különféle testi fogyatékkal élő emberek, vagy az időskorra megváltozott testi folyamatok jól jelzik a szexuális taktilitás és az érzékiség relativitását. Ezzel a szemmel érdekes megnéznünk, hogy a különböző kultúrák mennyire is eltérnek például a meztelenség kezelésében. Van ahol tökéletesen láthatatlannak kell lennie a bőrnek, a húsnak és van, ahol minden a legkisebb gond nélkül megmutatható. De ugyanez igaz a test ápolásának, gondozásának folyamataira is; kultúránként változó, hogy egy nőnek például megengedett-e vagy kifejezetten elvárható a szőrtelenítés, hogy használnak-e intim betétet, hozzáérhet-e saját nemi szervéhez vagy hogy például a test nedveit, érintését illőnek vagy kifejezetten gusztustalannak tartják-e.

 

A szexuális vágy

 

Bármennyire is furcsán hangzik, de maga a szexuális vágy is kulturálisan meghatározott. Egy egyszerű párhuzam segíthet ennek megértésében. A szexualitás, a hús vágya nagyon hasonló ahhoz, hogy milyen ételeket kívánunk. Egy látszólag fizikai vágyról van szó, azonban ahogy sok ízt, illatot is tanulnunk kell, ahogy nem feltétlenül magától értetődő az olajbogyó, a kelbimbó vagy épp a cukrozott darált mák íze, ez ugyanúgy igaz a különféle testi érintésekre is. Ha nem ismerem, ha soha nem is hallottam róla, lehet, hogy eszembe se jut kipróbálni, „rákívánni”. Mint ahogy magát a vágyhoz való jogot is „tanulnunk” kell, és sokszor magát a vágyat is. A nyugati kultúrkörben például bár látszólag minden az élet élvezéséről, a fogyasztásról szól, a vágy bizonyos formái mintha mégsem lennének legitimek. A szexuális vágy különösen problémás. Bármilyen hivatalos ifjúságnak szóló szexuális nevelési programot ha nézünk, a szexuális anatómia kizárólag testünk reprodukciós működésére vonatkozik. Mintha nem lenne létjogosultsága a test gyönyörközpontú ismeretének is. Michel Foucault ezzel a szemmel veti össze a nyugati és a keleti kultúrkör eltérő szexualitás-felfogását is. „Gondoljunk csak – írja – Kínára, Japánra, Rómára, az arab-muzulmán társadalmakra – amelyek ars eroticá-val látták el magukat. Az ars eroticában ugyanis a szex igazságát magából a gyönyörből, a gyakorlatként felfogott és élményként megélt gyönyörből vezetik le. A gyönyör nem csak a szabad és a tilos abszolút törvényéhez, vagy a hasznosságra hivatkozva, hanem önmagában is legitim. A gyönyört gyönyörként akarják megismerni, vagyis az intenzitását, sajátos minőségét, időtartamát értékelik benne, azt, hogy miképpen sugározza be az egész testet és lelket.”[28] Mi a zsidó-keresztény kultúrkörünkben a szexualitásról a tudomány nyelvén beszélünk, univerzális normák alapján gondoljuk el. Orvosok, szexológusok, pszichiáterek, pszichológus, szexuál-terapeuták kezelik szexuális diszfunkcióinkat, elemzik lelkünk akadásait, pszichénk perverzióit. A vágy minden esetben magyarázatra szorul: vágyom rá, mert szerelmes vagyok, mert gyereket akarok tőle, mert jogom van vágyni rá, vagy épp azért, mert tilos. A vágy, az erotika titkossága a tiltottságból, bűnös természetéből fakad.

 

Gender és a szex társas kontextusai

Azt, hogy egy társadalomban az embereket biológiai és társadalmi meghatározottságuk alapján férfiaknak vagy nőknek tartják-e, hogy vannak-e e kettő mellett még más társadalmi nemi szerepek, az kultúráról kultúrára változik. Mint ahogy az is, hogy ezek a szerepek hogyan töltődnek fel tartalommal, milyen az egymáshoz viszonyított hierarchikus viszonyuk, hatalmi dinamikájuk, vagy egyszerűen csak milyen társadalmi funkciót töltenek be. A társadalmi nemi szerep a BODY projekt egyik pillérét képezi, ezért ez egy egész cikk szól a gender fogalom interkulturális vonatkozásairól. Most itt csak annyira térnék ki, hogy mennyire kultúrafüggő az is, hogy kivel milyen szexuális, erotikus, testi vagy virtuális kapcsolatot teremthetünk. Mindig egy adott kultúra dönti el, hogy hol húzza meg a normalitás határait, annak mik a maguk rendező funkciói vagy épp öncélú kulturális hagyományai. A szexualitásban ezt jól mutatja a tabu fogalma, hogy mi minősül explicit vagy implicit módon tiltottnak. Az incesztus tabujának, a rokonok közötti szexuális kapcsolat tilalmának például egészen más funkciója van minden társadalomban, látszólagos univerzalitása mögött más és más kulturális minták húzódnak. A rokonsági rendszerek széles skálán variálódnak egyik kultúrától a másikig. Kusza szabályokat tartalmaznak, hogy ki kivel házasodhat össze és kivel nem. Belső összetettségük elkápráztató. A rokonsági rendszerek évtizedekig foglalkoztatták az antropológusokat, hogy megpróbáljanak magyarázatot találni a vérfertőzés tabujára, az unokatestvérek közötti házasságra, az öröklés feltételeire, az elkerülendő kapcsolatokra, az intimitás kényszereire, a nevek tabujára – valódi rokonsági rendszerek színes skálájára. Gayle Rubin a kaliforniai Berkeley egyetem antropológusa Lévi-Strausst idézve arra a következtetésre jut, hogy „mert a primitív társadalmi rendszerekben az ajándék a társadalmi diskurzus fő fonala – az az eszköz, amellyel a társadalom összetartható speciális kormányzat hiányában is – így a vérfertőzés tabuját is úgy lehet a legjobban megérteni, mint egy olyan mechanizmust, amely biztosítja, hogy ezek a cserék családok és közösségek között végbemenjenek. A vérfertőzés tabui – írja Rubin – létezésük óta univerzálisak, de tilalmuk tartalma változó. Nem lehet őket azzal magyarázni, hogy céljuk a genetikailag közel állók szexuális érintkezésének megakadályozása. Inkább arról van szó, hogy a vérfertőzés tabuja előírja az exogámia és a szövetség társadalmi célját a szexuális érintkezés és nemzés biológiai eseményeivel szemben. A vérfertőzés tabuja a szexuális választás egyetemességét a megengedett és tiltott partner kategóriáira osztja. Különösen azzal, hogy tiltja a házasságot a közösségeken belül, így előírja a cserét a csoportok között.”[29]Norbert Elias a civilizáció folyamatát kutatva arra a következtetésre jut, hogy a felettes én, csakúgy, mint az ember pszichés struktúrája, önmagunk egész individualitása, szükségképpen szoros megfelelésben változik a társadalmi viselkedés szabályrendszerével és a társadalom szerkezetével. „Az „énnek” vagy a tudatnak az a viszonylag nagyfokú hasadtsága, amely a civilizáció mai szakaszán élő emberre jellemző, s a „felettes én” és a „tudatalatti” fogalmaiban fejeződik ki, a viselkedés ama sajátos kettőségének felel meg, amelyre az élet a civilizált társadalomban rákényszeríti az embert” – mondja Elias.[30] A tilalom ma már olyan mélyen épül belénk, hogy okaira nem feltétlenül reflektálunk és az ennek kapcsán támadó zavart pedig sok esetben nem tudjuk megnyugtatóan kezelni. Ha szülő és gyermek közötti kapcsolat a legfinomabb erotikus árnyalattal színeződik is, az azonnal gyanússá válik, azonnal feldereng a visszaélés, az abúzus félelme. De éppen úgy kultúránként változik – ahogy a cikk-kezdő mottók is mutatják – hogy maga a csoporton belüli szexuális aktus sok etnikumban szigorúan szabályozott és meghatározott társadalmi jelentéssel bír. Mint ahogy maguk a családi szerveződések is kultúráról kultúrára változnak.

 

„Házassági formák és házasodási szabályok: a házasság jelenthet elkötelezettséget egy férfi és egy nő között (monogámia), vagy egy férj és több nő között (poligámia) illetve egy nő és több férfi között (poliandria). De ismerünk olyan házassági formákat is, amelyek egyik fenti kategóriába sem férnek be, és még távolabb állnak attól a modelltől, amit a nyugati társadalmakból jól ismerünk. Például a Kínában élő moszól lányok sohasem mennek férjhez. Fiú testvéreik segítségével ők építik házaikat, ahol azután az anyák, a lányok, a nagybácsik és a fiútestvérek együtt élnek. A férfiak esténként felkerekednek és felkeresik azt a házat, ahol kedvesük lakik. Ezek teljesen legitim kapcsolatok, sokszor évekig tartanak és a kapcsolatokból természetesen gyermekek is születnek. Ám ezeknek a gyerekeknek egészen más lesz az apafogalmuk, mint egy nukleáris családban felnövő magyar, német, vagy orosz gyermeknek. Emellett annak eldöntését, hogy kik között jöhet létre egyáltalán házasság, szintén kulturális normák határozzák meg. Az unokatestvérek házasságát például sok helyen rossz szemmel nézik. A nyugati zsidó-keresztény kultúrkör perspektívájából furcsa lehet, hogy sok társadalomban, az unokatestvérrel kötött házasság nem csak megengedett, de egyenesen kívánatos. De még ezen belül is találunk különbségek. Például az arab házassági rendszerben egy fiú számára az anya lánytestvérének, vagy az apa fiútestvérének a lánya az első számú kiszemelt ara. Egy ilyen fajta házasság azonban Amazóniában mélységes felháborodást váltana ki, itt éppen fordítva, az apa nővérének vagy az anya fivérének a lányát illik feleségül venni. A mi általunk ismert rokonsági rendszerben ezek között a kapcsolatok között még különbséget tenni is nehéz, hiszen megszoktuk, hogy az unokatestvéreket nem különböztetjük meg ilyen módon.”[31]

 

Szex, mint tevékenység

Ahogy az előzőekben már felmerült, az is kultúránként változik, hogy mit tekintünk erotikusnak, vonzónak, vágykeltőnek, de az is, hogy milyen célból szexelünk másokkal vagy egyedül. Kultúrafüggő magának a szexuális tevékenységnek a célja és tartalma is. Szexelünk, mert örömünk, gyönyörünk leljük benne, mert kötelező, mert elvárás, intimitás vagy érzelmi közelség miatt, mert biztonságot ad, mert levezeti a feszültséget, oldja a szorongást, mert társaságra vágyunk, mert spirituális tartalma van, mert pénzkereső munka vagy épp mert egészséges testedzésnek gondoljuk. Elég csak a maszturbáció kultúrtörténetére gondolnunk (Thomas Laqueur: Solitary Sex, a cultural history of masturbation, Zone Books, 2003) és látjuk, hogy a különböző történelmi korok más és más okból tartották elítélendőnek a maszturbációt, más volt a vallásos és más az egészségügyi megközelítése, mint ahogy más tartalommal bírt a lányok, mint a fiúk esetében. Ahogy a szexualitás definíciójánál már szó volt róla, sokan szexnek kifejezetten a pénisz-hüvelyi behatolást tartják (PV sex). Ez nemcsak, hogy egy heteronormatív, reprodukcióra vonatkozó meghatározás, de még a heteroszexuálisok számára is meglehetősen leszűkíti a szexuális játéktér lehetőségét. Azt azonban, hogy mi mindent játszunk a testünkkel, partnereinkkel, hogyan kezeljük – akár a testünktől függetlenül – az erotikát, az nem csak a fantáziánkon (amit szintén kulturális hagyományaink kereteznek) múlik, hanem azon is, hogy bennünket körülvevő szűkebb-tágabb társas környezet mit tart elfogadhatónak, megtűrtnek, vagy épp kifejezetten tilosnak, büntetendőnek. Gyakorló szex-edukátorként nagyon érdekes ezzel a figyelemmel hallgatni a különféle szexuális gyakorlatokra vonatkozó ellenérzéseket. Magyarországon gyakran kapok olvasói leveleket, kérdéséket például az anális szexszel kapcsolatban. Sok heteroszexuális pár számára ez egy természetes játék, de vannak férfiak, akik például az anális szexben a férfi-fogadást (női partnertől) elképzelhetetlennek tartják, mert az anális befogadást a homo-szexualitással azonosítják. Ehhez hasonló ellenérzéseket hallok gyakran roma fiatalokkal dolgozva az orális szexre. Ha egy nő kényeztet egy férfit orálisan, azt a fiúk és a lányok is gusztustalannak és elfogadhatatlannak tartják, mert „azt csak a kurvák csinálják”. De ugyanígy kulturálisan meghatározott az is, hogy a szexuális együttlétben például az aktivitást, a kezdeményezést, a passzivitást, alárendelődést hagyományosan férfi vagy női szerepnek tartjuk-e. San Franciscóban, Kaliforniában mondta nekem egy hivatásos szexmunkás, hogy nekik nem lenne munkájuk, ha a feleségeknek is engedné ez a kultúra, hogy teljesen szabadok legyenek az ágyban. De ezzel a szemmel megnézhetjük az egyes szexuális szubkultúrák által kedvelt tevékenységeket vagy eszközhasználatot és az ezekhez való viszonyulást a közösség tagjain kívül. Elég csak a kötözős vagy fájdalommal kísérletező szexre gondolnunk, mennyi emberben kelt megbotránkozást, értetlenséget akár amiatt az egyszerű tény miatt, hogy kulturálisan a fájdalmat csak negatív emberi érzésként tudják elképzelni és számukra ezért ez semmilyen formában nem kapcsolható a gyönyörhöz. És a sort folytathatnánk a testnedvekhez, az azok megízleléséhez való viszonyuktól a különféle tárgyak, „segédeszközök”, játékszerek erotikus használatáig. Egyetlen példával zárnám a sort: magam szex-edukátorként, szakmámból adódóan szinte kötelezően sokat látok, tapasztalok, de emlékszem arra, amikor az interneten először láttam a polip és hal-szexnek hódoló japán lányokat. Számomra az biztosan a kulturális határátlépést jelentette, amit éreztem, látva a lányok punciján, száján, és egész meztelen testén ki-be fickándozó apró halakat és tekergőző élő polipok csápjait. És, hogy a másik végletet is megemlítsem, a szex nem minden esetben jelent nedves meztelenkedést. Egy kézfogás, egy szerelmi levelezés is hordozhat erotikus tartalmat. Salman Rushdie Az éjfél gyermekei című regényében Ádam Aziz Kasmírban, Indiában, azáltal gyúlt szerelemre és vágyra, hogy kliensét hónapokon át csupán egy fehér lepedőn keresztül vizsgálhatta. Ahogy a testnek is megvannak a maga szimbolikus, kulturális jelentései, úgy maguknak a szexuális aktusoknak is sajátjai. Lehet a hatalommal való szembeszegülés (de Sade márki), jelentheti a nemi vagy társadalmi szerepeink hierarchiájának kifejeződését, de hordozhat más hatalmi, erődinamikát, mint ahogy megtestesíthet egy közösséghez való tartozást is.

 

A szex terei

„A tér és az idő nem csak az einsteini fizikában relatív fogalmak, hanem az emberi viselkedésben is. A tér és az idő használatát olyan kulturális szabályok irányítják, melyek teljesen észrevétlenek maradnak, amíg nem találkozik két egyén akik különböző előírásokat követnek. Az eltérő proxemikai[32] szabályok használói könnyen válhatnak kölcsönös félreértés áldozataivá, ha az egyikük számára kisebb, a másikuk számára nagyobb távolság tartozik az adott kapcsolatnak és helyzetnek megfelelő beszélgetéshez. Ezek az eltérések még Európán belül is vicces helyzetekhez vezethetnek, például amikor egy olasz és egy svéd keresi és nem találja a mindkettőjük számára kényelmes távolságot. Az idő alternatív megközelítései is elsősorban az interakció és az együttműködés során válnak (időnként fájdalmasan) érezhetővé. A különbözőségek nem csak abban nyilvánulnak meg, hogy ki mekkora „késéssel” jelenik meg egy megbeszélt találkozóra, bár ez a leggyakoribb megfigyelés.”[33]Az, hogy egy kultúra milyen mértékben szervezi a szexualitásunkat az idő és a tér dimenzió mentén, bizonyos aspektusokban nagyon látható, érzékelhető, másokban szinte teljesen észrevétlen, legalábbis az egyének részéről reflektálatlan. Pedig a szex terei mindig is nagyon szabályozottak voltak. Gondoljunk csak el, hogy saját kultúráinkban mely szexuális tevékenységek kinek és hogyan engedélyezettek nyilvános térben és melyek azok, amelyek a privát térbe utaltak. Vegyünk egy nyugat-európai fővárost, ahol szabad a buszmegállóban csókolózni, de már nem szabad például a nőknek a mellét megmutatni, és megintcsak nem szabad egy azonos nemű párnak csókolózni. Nem véletlenül vitatott a legtöbb nyugati kultúrában a nyilvános szoptatás kérdése, mert nem tudunk a női mell szexuális kulturális olvasatától elvonatkoztatni, még akkor sem, ha az a mell az anya csecsemőjének táplálására kerül épp elő. Ilyen szabályozás alá esik például Budapesten, hogy szexuális tartalmú üzlet milyen távolságban lehet templomtól és iskolától. De ugyanezt jelenti egy-egy városban, hogy hol lehetnek piros lámpás házak és hol nem, vagy hogy az otthonok terében hol helyezkedik el a szülők hálószobája. Nyitottan, együtt a gyerekekével, vagy intim távolságban a közös családi terektől. A szex legitim és illegitim terei sokat elárulnak arról, hogy az adott kultúra hogyan kezeli a szexualitást.

 

3.7 Interkulturális kompetencia és szexualitás

 

De miért is érdekes önmagában az a tudás, hogy a testünk és a nemiségünk körül minden a kultúra (kultúrák) által meghatározott? Mert épp a testi dolgainkat és a szexualitásunkat illetően a kulturális sajátosságok sokszor nagyon nehezen tetten érhetők. Úgy tekintünk rájuk, mintha azok a természetünkből adódnának és univerzálisak lennének, ezért legtöbbször eszünkbe se jut, hogy a másikban a számunkra természetes dolgok esetleg teljes megbotránkozást, ellenérzést váltanak ki. Mint ahogy annak is gyakran elfelejtünk utánagondolni, hogy vajon bennünk miért vált ki hasonlóan erős érzéseket, ha valamilyen tőlünk idegen dologgal találkozunk. Ha a testünkről, nemi szerepeinkről, társas kapcsolatainkról vagy szexuális gyakorlatunkról kialakult értékeinket, felfogásunkat nem tartjuk univerzálisnak, hanem úgy tekintjük, hogy ahányan vagyunk, ezek mindig annyifélék, az közelebb vihet minket ahhoz, hogy találkozásainkban a kulturális különbségek ne áthatolhatatlan akadályként jelenjenek meg, hanem a megismerhetőség, a kapcsolódási pontok irányába mutassanak. Mindannyiunk hátizsákjában mindaz benne van, ami az előző sok hosszú oldalon szerepel. Reflektálatlanul vagy tudatosan, folyton változó, bővülő és megújuló tartalommal és minőséggel a szexuális kultúránk és identitásunk bonyolult szövetét minduntalan magunkban hordozzuk és minden egyes találkozásunkba is belevisszük. Ez a hátizsák azonban sokszor a legkevésbé sem könnyíti meg a dolgainkat. A kulturális különbségek a szex esetében primer érzékeket szólítanak meg (szagok, ízek, érintések), mélyről érzelmeinket, vágyainkat, beállítódásainkat mozgatják meg és alapvető értékeinket érintik. Ezek egy-egy helyzetben gyors, zsigeri reakciót jelentenek, amiben azonnal a másikról érzünk, gondolunk, mondunk valamit. A másikat érezzük „furának”, szokatlannak, zavarónak akár idegesítőnek, felháborítónak, sokkolónak. Ha valaki kiakasztja a biztosítékot vagy egyszerűen csak megdöbbent azzal, hogy tetovált, hogy hiányzik egy melle, hogy ápolatlan, hogy a vele azonos neműekbe szerelmes vagy hogy pénzért szexszel, akkor az első dolgom biztosan nem az lesz, hogy gyorsan végiggondolom, vajon mi is okozza bennem a megbotránkozást. Félek? Bizonytalan vagyok? Azért ítélem el, mert én az övétől egy teljesen eltérő értékrendben nevelkedtem? A különbségek könnyen (és akár észrevétlen) áthatolhatatlan falat képeznek és sokszor legkevésbé sem a párbeszéd irányába mutatnak.

 

Ahogy Várhegyi Vera Az interkulturális kompetencia megközelítés cikkében írja „az interkulturális megközelítést valóban annak a felismerése hívta életre, hogy a különböző kulturális csoportok együttélése vagy együttműködése nehézségekkel járhat. Ugyanerre a következtetésre juthatunk magunktól is, ha például megpróbálnánk összeszámolni, hogy az emberiség történetében hány háborúmentes év volt, vagy hány erőszakos konfliktus zajlik embercsoportok között éppen ebben a pillanatban. Azonban ennél többről van szó. Ugyanis a médiában közvetített konfliktusok és a „civilizációk ütközetének” Huntington-féle tézisét igazolni látszó feszültségek elsősorban gazdaságpolitikai és hatalmi törésvonalak mentén alakulnak ki, viszont a másikkal való együttműködés problémái megmutatkozhatnak mindezektől függetlenül is, a legbanálisabb hétköznapi interakcióban. Vagyis, még különösebb hatalmi manipulációk és materiális érdekkülönbség nélkül is nehezünkre eshet megérteni és elfogadni a kulturális különbségeket, és viszonylag könnyen konfliktusba keveredhetünk egyszerűen azért, mert emberi természetünk alapprogramozása nem a másik, a különböző elfogadására, hanem a saját kultúránk védelmére, megőrzésére és preferálására épül. A számos akadály ellenére a kultúrák találkozása és a kulturális különbségekkel való szembesülés jelenthet erőforrást is.” [34]

De miért kellene elfogadónak lennünk minden miénktől eltérő szexuális mássággal szemben? És miért kellene a szexszel foglalkoznia annak, akinek ez nem a szakterülete? A szexualitás esetében az interkulturális kompetencia nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenféle szexuális kultúrát, változatosságot, ha úgy tetszik „nyelvet” beszélnünk kellene, mint ahogy azt sem, hogy mindenféle mássággal szemben elfogadónak kell lennünk. Sokkal inkább az önreflexió képességét jelenti, ami igen sokféle helyzetben lehet hasznos. A szexualitás ugyanis nem csak akkor van jelen, amikor kifejezetten ez a téma – szexuális nevelés, tanácsadás, párkeresés vagy családi élet, de minden emberi találkozásban, a legprofesszionálisabbnak vagy leginkább erotikától semlegesnek tűnő szituációkban is. A testünket, nemünket, vonzalmainkat, szexuális beállítódásainkat nem tudjuk „félretenni”, nem tudunk tőle eltekinteni, az akkor is jelen van, amikor igyekszünk kizárni a pillanatnyi kontextusból. Ez nem jó vagy rossz. Ha valami, ez természetes és elkerülhetetlen adottság. A kérdés ott kezdődik, mi van akkor, ha erről nem veszünk tudomást. Attól mert nem reflektálunk rá, attól még megéljük a helyzeteket, reagálunk valahogyan és ezzel hatással vagyunk a legegyszerűbb társas interakcióra is. Mindig egyszerre többféle identitásunk párhuzamosan van jelen, amelyek között nehéz megtalálni az egyensúlyt, különösen akkor, ha eleve valamilyen aszimmetria jellemzi az adott interakciót. Ilyen lehet a szülő-gyerek viszony, az orvos-beteg, a tanár-diák, segítő-kliens, a helyi adminisztrátor-bevándorló, ahol a felek közötti hierarchia nem feltétlenül nyíltan, hanem burkoltan, reflektálatlanul jelenik meg. Egy segítő szakember tekinthet egy professzionális helyzetben önmagára úgy, mint egy semleges szakértőre, miközben nőként vagy férfiként éppúgy testestül, lelkestől minden érzelmével, értékével, előítéletével jelen van. A szakmai kultúra által biztosított identitás olyan sapkát, álarcot tehet ránk, amiben eszünkbe sem jut magunkat is a másikkal teljesen egyenértékű félként kezelni, hiszen a másik az, aki segítségre, tanácsra, gyógyításra, válaszra szorul. „Mi”, szakemberek nyitottak, érdeklődőek, empatikusak vagyunk, miközben a „másik” akarva akaratlanul is kliens, beteg, gyerek, ellátott lesz. Az interkulturális megközelítés kínálta önreflexió képessége lehetővé teszi, hogy magunkat éppúgy megvizsgáljuk minden egyes szituációban, mint ahogy azt sokszor reflektálatlanul a partnerünkkel tesszük legyen ő jövőbeli szerelmünk, a kalauz vagy egy ügyfelünk. Ez segíthet bennünket abban, hogy megértsük, hogy egy helyzet miért „akad be”, hogy mi okoz bennünk esetleg erős elutasítást, ellenállást, sokkot, hogy miért kerülünk akaratlanul is konfliktusba. Ez a megközelítés természetesen ugyanúgy nem garancia a konfliktus, a meg nem értés elkerülésére, viszont segít megérteni és kijelölni saját határainkat, segít igent és nemet mondani, csökkenti a bizonytalanságunkat, értetlenségünket minden olyan helyzetben, amit az vált ki, hogy nem értjük, hogy a másik mitől annyira más.

 

Felhasznált irodalmak

 

L. Drummond 1981-2.“Analyse sémiotique de l’ethnicité au Québec” Question de culture, No.2, 139-153

 

Elias, Norbert Elias, A civilizáció folyamata (Budapest: Gondolat Kiadó, 2004). 216. old.

 

Eszenyi Miklós: „Férfi  a férfival, nő a nővel” – Homoszexualitás a történelemben, a társadalomban és a kultúrában

 

Foucault, Michel: A szexualitás története I. – A tudás akarása; Atlantisz. 1999.

 

Laqueur, Thomas: A nyelv és a test, In: A testet öltött nem- Test és nemiség a görögöktől Freudig. Új Mandátum. 2002. 21. oldal

 

http://www.kinseyinstitute.org/newsletter/win2010/researchwin2010.html#sex_meaning

 

Sheila Kitzinger, Woman’s Experience of Sex. London: Penguin, 1985.

 

V.E Masters, W.H.; Johnson, Human Sexual Response (Toronto, New York: Bantam Books, 1966).

 

Mester Dóra Djamila: Nő, anya, szerető – anyaság és szex. Budapest. 2013. Jaffa Kiadó

 

Malinowski, B. (1927). Sex and Repression in Savage Society. London: Kegan Paul, Trench, Trubner & Co..; Malinowski, B.; H. Ellis (1929). The Sexual Life of Savages in North-Western Melanesia. An Ethnographic Account of Courtship, Marriage, and Family Life Among the Natives of the Trobriand Islands, British New Guinea. London.

 

Emily Martin: The Woman in the Body: A Cultural Analysis of Reproduction, Beacon Press, Aug 1, 2001

 

Mead, Margaret: Sex and Temperament in Three Primitive Societies (1935), Male and Female (1949),

 

Rubin, Gayle: A szexualitás radikális elmélete in Tóth László: A szex – szociológia és társadalomtörténet; Új Mandátum. 1996. (45-55)

 

Gayle Rubin, “Nők forgalomban,” in Férfiuralom, ed. Miklós Hadas (Budapest: Replika kör, 1994).

 

Várhegyi Vera: Az interkulturális kompetencia megközelítés; Artemisszió Alapítvány

Jeffrey Weeks, Sexuality (New York: Routledge, 2003).

 


[1] Weeks, Sexuality.

 

[2] Gayle Rubin, “Elmélkedés a szexről, avagy megjegyzések a szexualitás politikájának radikális elméletével kapcsolatban,” in A szex – szociológia és társadalomtörténet, ed. László Tóth (Budapest: Új Mandátum, 1996), 45-55.

 

[3] Elias, A civilizáció folyamata. 216. old. (Változások a nő és a férfi kapcsolatát illető beállítottságban.)

 

[4] Michel Foucault, A szexualitás története I. a tudás akarása (Budapest: Atlantisz, 1999).

 

[5] Elias, A civilizáció folyamata. 216. old. (Változások a nő és a férfi kapcsolatát illető beállítottságban.)

 

[6] Várhegyi Vera: Az interkulturális kompetencia megközelítés; Artemisszió Alapítvány

 

[7] Várhegyi Vera: Az interkulturális kompetencia megközelítés; Artemisszió Alapítvány

 

[8] A kultúra fogalmát övező sok kétértelműség éppen a kultúra szó etimológiájának köszönhető. A kultúra szavunknak formailag a latin colere az őse, mely eredetileg mezőgazdasági kifejezés volt, a föld és a jószág gondozására vonatkozott. A föld megmunkálása metaforaként szolgált az ember kimunkálására, így terjedhetett el a kifejezés új jelentése a XVI-ig századra. Első kanonizált megfogalmazásában az 1719-es Dictionnaire de l’Académie Francaise hasábjain a művészeteket és tudományokat foglalja magában, és megtestesíti az ember eltávolodását a természetitől, az állatitól. A fény századában a kultúra és civilizáció azt az utat jelölik, melyen keresztül az emberiség elhagyja az irracionalitás és sötétség korszakát. Tehát az emberi kultúrának csak egy lehetséges változata volt elképzelhető, mely felé minden népnek tendálnia kellett volna. Az első ellenvéleményt Herder fogalmazta meg 1774-ben. Herder nem kevesebbet állított, mint hogy minden nép érdemes az elismerésre a saját egyediségében. Herder így a modern kulturális relativizmus előfutárának tekinthető. (Vinsonneau 2002:19-20) – Várhegyi Vera: Az interkulturális kompetencia megközelítés; Artemisszió Alapítvány

[9] L. Drummond 1981-2.“Analyse sémiotique de l’ethnicité au Québec” Question de culture, No.2, 139-153

[10] Várhegyi Vera: Az interkulturális kompetencia megközelítés; Artemisszió Alapítvány

 

[11] Malinowski, B. (1927). Sex and Repression in Savage Society. London: Kegan Paul, Trench, Trubner & Co..; Malinowski, B.; H. Ellis (1929). The Sexual Life of Savages in North-Western Melanesia. An Ethnographic Account of Courtship, Marriage, and Family Life Among the Natives of the Trobriand Islands, British New Guinea. London.

 

[12] Margater Mead: Sex and Temperament in Three Primitive Societies (1935), Male and Female (1949),

 

[13] Egy nemrég megjelent tanulmánykötet a nyugati kultúrkör országaiban élő cigányság szexualitásával, cigányok és nem cigányok szexualitás-narratíváival foglalkozik (Gypsy sexuality: Romani and Outsider Perspectives on Sexuality, edited: Jud Nirenberg, Clambake Press, 2011), de számos más társadalomtudományi elemzés, kutatás született a szexualitás és az etnikai különbözőség összefüggéseit keresve. Csak, hogy néhányat említsünk, Joane Nagel: Ethnicity and Sexuality, Annual Review of Sociology, Vol. 26 (2000), pp. 107-133; Paloma Gay-Y-Blasco: „A Different Body?’”- Desire and Virginity among Gitanos, The Journal of the Royal Anthropological Institute, Vol. 3, No. 3. (Sep., 1997), pp. 517-535; Lorena García: „Now Why do You Want to Know about That?” – Heteronormativity, Sexism, and Racism int he Sexual (Mis)education of Latina Youth, Gender & Society Vol. 23. No. 4. (2009), pp.520-541.; Amy C. Wilkins: Stigma and Status: Interracial Intimacy and Intersectional Identities among Black College Man, Gender & Society Vol. 26. No. 2. (2012), pp.165-189.

[14] http://osztolykanagi.blog.hu/2013/02/20/sotetseg_a_tisztelt_hazban

[15] http://hvg.hu/itthon/20130220_Attol_hogy_cigany_vagy_meg_ledofnelek__j

[16] http://vagogabor.blog.hu/2013/02/21/nemcsak_taho_hanem_gyava_is_vagy

[17] Kitzinger, Woman’s Experience of Sex.

[18] Masters, W.H.; Johnson, Human Sexual Response.

[19] Várhegyi Vera: Az interkulturális kompetencia megközelítés; Artemisszió Alapítvány

[20] A szexuális identitás vizsgálatára és megértésére számos etnográfiai, szociológiai és pszichológiai kutatás született, mint például Paula C. RUST: “ Coming out” int he Age of Social Constructionism: Sexual Identity Formation among Lesbian and Bisexual Women, Gender & Society (1993) vol. 7 no. 1 50-77;Ramona Faith Oswald: Who am I in Relation to Them?: Gay, Lesbian, and Queer People Leave the City to Attend Rural Family Weddings, Journal of Family Issues (2002) 23: 323-348; Jessica F. Morris and Esther D. Rothblum: Who Fills out A “Lesbian” Questionnaire?: The Interrelationship of Sexual Orientation, Years “Out,” Disclosure of Sexual Orientation, Sexual Experience with Women, and Participation in the Lesbian Community, Psychology of Women Quarterly (1999) 23: 537-557, Diamond, Lisa M.: Sexual identity, attractions, and behavior among young sexual-minority women over a 2-year period. Developmental Psychology, Vol 36(2), (2000), 241-250. Dubé, Eric M.; Savin-Williams, Ritch C. :Sexual identity development among ethnic sexual-minority male youths. Developmental Psychology, Vol 35(6), (1999), 1389-1398.

 

[21] Bondage (kötözés) és Discipline (fegyelem) (B&D vagy B/D),  Dominance és Submission (alá- fölé rendeltség) (D&S or D/s), és  szado-mazochizmus vagy szadizmus és mazochizmus (S&M or S/M).

 

[22] A szexuális szubkultúrákról is több társadalomtudományi elemzés készült, hogy néhányat említsünk: Carole S. Vance: Anthropology rediscovers sexuality: A theoretical comment, Social Science & Medicine, Volume 33, Issue 8, 1991, Pages 875–884, Gates, Katharine Deviant Desires: Incredibly Strange Sex!, Juno Books, 2003, 1999.; Walshok, Mary Lindenstein: Emergence of Middle-Class Deviant Subcultures: The Case of Swingers, 18 Soc. Probs. 488 (1970-1971);  Laura María Agustín: New Research Directions: The Cultural Study of Commercial Sex, Sexualities (2005) vol. 8 no. 5 618-631; Dawne Moon: Culture and the Sociology of Sexuality: It’s Only Natural?, The ANNALS of the American Academy of Political and Social Science (2008) vol. 619 no. 1 183-205; Introduction to the Cultural Study of Commercial Sex: Guest Editor Sexualities ( 2007) 10: 403-407; Andreas Spengler M.D.: Manifest sadomasochism of males: Results of an empirical study, Archives of Sexual Behavior, (1977), Volume 6, Issue 6, pp 441-456.

 

[23] A témának szintén kimerítő szakirodalma van, ezekből említünk néhányat: Keith F. Durkin and Clifton D. Bryant: “Log on to sex”: Some notes on the carnal computer and erotic cyberspace as an emerging research frontier, Deviant Behavior, Volume 16, Issue 3, (1995); Mobile Cultures: New Media in Queer Asia  edited by Chris Berry, Fran Martin, Audrey Yue, Duke University Press (2003); Michael W. Ross: Typing, doing, and being: Sexuality and the internet, Journal of Sex Research Volume 42, Issue 4, 2005; Jane D. Brown: Mass media influences on sexuality, Journal of Sex Research Volume 39, Issue 1, 2002 Special Issue: Promoting Sexual Health and Responsible Sexual Behavior.

 

[24] Várhegyi Vera: Az interkulturális kompetencia megközelítés; Artemisszió Alapítvány

[25] Várhegyi Vera: Az interkulturális kompetencia megközelítés; Artemisszió Alapítvány

[26] Thomas Laqueur, A testet öltött nem (Budapest: Új Mandátum, 2002). A nyelv és test. 21. oldal

 

[27] Emily Martin: The Woman in the Body: A Cultural Analysis of Reproduction, Beacon Press, Aug 1, 2001

 

[28] Foucault, A szexualitás története I. a tudás akarása. 58. old.

[29] Rubin, “Nők forgalomban.” 71. old.

 

[30] Elias, A civilizáció folyamata. 216. old. (Változások a nő és a férfi kapcsolatát illető beállítottságban.)

 

[31] Várhegyi Vera: Az interkulturális kompetencia megközelítés; Artemisszió Alapítvány

[32] A tér, mint nem verbális jelzés, fontos szerepet játszik az emberi kommunikációban. Az emberi térhasználat tudományterülete a proxemika. [32] http://www.lelkititkaink.hu/testbeszed_terhasznalat.html

 

 

[33] Várhegyi Vera: Az interkulturális kompetencia megközelítés; Artemisszió Alapítvány

[34] Várhegyi Vera: Az interkulturális kompetencia megközelítés; Artemisszió Alapítvány

 


[1] Eszenyi Miklós: „Férfi  a férfival, nő a nővel” – Homoszexualitás a történelemben, a társadalomban és a kultúrában.  Corvina, Budapest, 2006. Idézi: Mead, Margaret- Férfi és nő. A két nem viszonya a változó világban. Budapest:Osiris, 2003. 32. oldal

 

[2] Rubin, “Nők forgalomban.”- Jegyzetek a nemek „politikai gazdaságtanához”. In: Hadas Miklós: Férfiuralom- Írások nőkről, férfiakról, feminizmusról. Replika Kör, Budapest, 2004. 93. oldal, 4. számú jegyzet.

 

[3]Interjúrészlet in  Mester Dóra Djamila: Nő, anya, szerető – anyaság és szex. 2013. Jaffa Kiadó

[4] Interjúrészlet in  Mester Dóra Djamila: Nő, anya, szerető – anyaság és szex. 2013. Jaffa Kiadó

[5] http://www.kinseyinstitute.org/newsletter/win2010/researchwin2010.html#sex_meaning

A BODY Grundtvig multilaterális projekt finanszírozása az Európai Bizottság Egész életen át való tanulás programja által nyújtott támogatásból valósult meg.

Jelen kiadvány kizárólag a szerzők álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság nem vontható felelősségre a jelen anyag tartalmával és annak bármilyen felhasználásával kapcsolatban

BODY – Kultúra, test, gender és szexualitás a felnőttképzésben

Ref. n. 518036-LLP-1-2011-1-FR-Grundtvig-GMP

www.bodyproject.eu

 

Leave a Reply